2013. december 16., hétfő

Hírek...

Sziasztok...

Ma valami olyasmire jutottam, ami kicsit érzékenyen érint engem is, remélem egyes olvasóimat is, de őket ne annyira, hogy emiatt bánkódjanak...

A blog, amit jelenleg olvasnak, olvastok, kis időre szünetel, talán be is zár... Nem, nem törlöm, rengeteg olyan dolog van itt, ami a szívemhez nőtt, nem akarom elveszíteni...
Egy jó ideje már nem sikerült frisset írnom, a történeteimmel sem foglalkoztam komolyabban, inkább könyveket bújtam, tanulgattam, és a sulis dolgokat, ünnepeket meg ilyeneket intéztem, azt, amiben tudtam segíteni. Mostanában inkább szakkörökre járok, osztálytársamat tanítom, intézem az ötven óra közszolgálatot. Néha, egy- egy szünetben firkantgatok fel dolgokat, de hosszabb terjedelmű szöveg nem születik, említésre még nem érdemes. A blog jelenleg élettelenségről árulkodik, és egy jó ideig - sajnálatomra - nem is tehet mást...
Persze szövögetek terveket, rendezgetem a gondolataim, és előbb- utóbb addig is eljutok majd, hogy gépre, és papírra vessem őket, megosszam, miután már úgy érzem, a lehető legjobbat kihoztam magamból azzal kapcsolatban.

Minden esetre, a nyári foglalatoskodásom meghozta gyümölcsét... Míg hobbiból írtam, megtanultam rendesen fogalmazni a segítségetekkel , így az osztályból én voltam az egyik a kettőből, akit a tanár kiemelt, hogy gyönyörűen fogalmazott, és hogy nagyon tetszett, ahogy írtam. Ezt köszönöm nektek, és nagyon nagyon remélem, hogy ha nem is rögtön januárban, vagy később, de nyáron mindenképpen találkozunk, beszélgetünk.

Kicsit dolgozgattam a Google+ profilomon, azt hiszem, egyre többet fogom használni, és ha bármi történik, ott megtalálhatjátok. Legalábbis, ha megtanulom kezelni, de szerintem nem lesz nehéz. Ja, és még valami... Hidoi Fushigi vagy iillertiger@gmail.com keresésre kidob a listán, szóval megkereshettek. :)

2013. november 30., szombat

Sok- sok minden.

Először is, igen, még élek. És nagyon szépen köszönöm, hogy lassan elérem a négyezres látogatottságot, és már van nyolc feliratkozóm! :))) Ezért nagyon- nagyon hálás vagyok!

Többek között itt az iskola, és mint említettem már, eléggé lenyúzza a bőröm, és az időm is. Így sztorizgatni sincs nagyon időm, szóval az ötletek felhalmozódtak, és most sok- sok újdonság fog rám várni nyáron.

Ami miatt most úgy döntöttem, hogy bejegyzést írok, az az, hogy egyrészt nagyon rég gépeltem már nektek, másrészt pedig kiolvastam Nalini Singh - Angyali vadász sorozatát, és most kedvem támadt mindent egyesével leírni, ami eszembe jut, szóval ne várjatok összefüggő mondatokat.

Nalini Singh - Angyali vadász

Az alapsztori rettentő egyszerű: Vannak Arkangyalok, angyalok, vámpírok és vámpírvadászok, valamint az emberek. Semmi más. Hát nem nagyszerű? Nem, nem az.
Az ötlet alapvetően eltér mindentől, amiről eddig hallottam, főleg a Twilight és Vámpírnaplók drasztikusan unalmas "Szerelmes vagyok egy vámpírba, és hú de szar nekem" (E kettő sorozat/ film/ könyv rajongói meg ne haragudjanak rám! Kééééééérlek!) sztorijától. A vámpírokat az angyalok és arkangyalok teremtik. A vámpírvadászok pedig egy Céhbe tartoznak, vannak született vadászok, és a sima emberek. Ez eddig fix, de jön a bökkenő:

    Első kötetünk főszereplője Elena, és New York gyönyörű szemű és kegyetlen arkangyala, Raphael.
    Elena a legjobb szakmájában, született vámpírvadászként. Raphael pedig a legjobb vadászt akarja, és nem tűr ellentmondást. Persze a hölgyemény még nem is sejti, mibe csöppent bele... És nem is sejtheti. A feladata annyi, hogy találjon meg egy Arkangyalt, és vége. De az már nincs benne a leírásában, hogy érezzen vonzalmat a kegyetlen, férfias, de egyben igazán... hmm... *Csócsálja az alsó ajkát* férfi iránt. Pedig ez határozottan megtörténik, és nem is marad egy éjszakás kalandként egyikőjük emlékezetében sem. Persze a dolgok bonyolódnak, és immáron Elena nem elégszik meg annyival, hogy Raphaelnek megtalálta a keresett személyt, mellette akar maradni a harcban is. És hát... ennek vannak következményei.
    Ebben a kötetben félig- meddig megismerkedhetünk Dmitrivel, Harangvirággal - kinek becses neve Illium - Jasonnal, és Saraval. Dmitri, Jason és Illium Raphael szolgálatában áll, a Hetek tagjai. Sara pedig Elena "Főnöke" és legjobb barátnője, a Vámpírvadász Céh igazgatója, aki egykoron maga is vámpírvadász volt. Mindannyian nagyon érdekes, olykor- olykor vicces, néha pedig komoly karakterek, mindegyiknek meg van a maga egyénisége.

A második kötet szintén róluk szól, ezt inkább nem is részletezem. :) Nem akarok mindent lelőni, ahhoz túl jó.

A harmadik kötet szereplői ismét ezen két személy, de most minden bukik... A világot földrengések rázzák, érthetetlen természeti zavarok. És mindez csak olyankor szokott előfordulni, ha... (Oh, ha nagy bajok jönnek!) ... egy ősöreg felébred. Oh, ez is egy szaftos sztori, remélhetőleg nektek is nagyon fog tetszeni ;)

Negyedik kötetünkben minden változik... Eddig Elena és Raphael nem éppen nyugodt életét követhettük számon, most a háttérbe szorult szereplők kerülnek elő. Dmitri, és Honor együtt fognak nyomozásba. De ahogy azt várhatjuk, nem csak nyomozás lesz a vége. Mind Honornak, mind Dmitrinek elég sok dolog történt a múltjában, és mindkettőjüknek fájó sebek szakadnak fel, míg együtt dolgoznak. De míg együtt dolgoznak, talán nem csak a fájdalom, hanem a vágy is lerombolhatja a falaikat?

Következő rész az Angyali szárnylás (bevallom őszintén, én ezt ötödikként olvastam el, és csak most jöttem rá, hogy ez a negyedik ), mely négy novellát foglal magába.

Angyali Játszmák
    A vámpírvadász, Ashwini arra kényszerül, hogy magával vigye küldetésére a vámpírt, Janvier-t. Persze sosem származik semmi jó abból, ha egy vámpírvadász egy vámpírral dolgozik, de ha az egy nő és egy férfi, és ez még azzal is tetézve van, hogy ez a nő Ashwini, a férfi pedig Janvier, akkor végképp nem számíthatunk semmi jóra.

Angyali Próbatétel
    Sara, aki eddig a vámpírvadász céh vadásza volt, nehéz kérdés elé áll. Ő lesz az igazgató, vagy sem? Persze mi már tudjuk erre a kérdésre a választ. A lényeg pedig, hogy az angyalok próbára teszik, s ez nem is olyan egyszerű, ha időközben találkozol a Hóhérral - aki történetesen rohadt helyes -, és mindemellett még egy ügyet is meg kell oldanod.

Angyal és farkasa
    Noelt, a vámpírt (akit a második kötetben eléggé megnyomorítottak) Raphael most egy új területre küldik, ami szintén az övé, de egy 600 éves angyalnő, Nimra uralkodik.
Nimra kegyetlen nőszemély hírében áll, de ez egyáltalán nem igaz. Egy kedves, törékeny nőt rejteget pajzsai mögött, aki mellesleg nagyon kedveli a macskáit. Persze Noel nem indokolatlanul került oda, Nimrát megakarták mérgezni, neki pedig kötelessége, hogy kiderítse, ki tette ezt... Az eredmény igencsak meglepő lesz.

Angyalszárny
    A négy novella közül ez a legterjedelmesebb, talán ez hasonlít legjobban az eddig felépített történetekre.
    Jessamy, a Menedék tanítója nem repülhet. Nem tud. És nagyon- nagyon idős...
    Galen harcosnak született, és akként is nevelkedett. Gyermeki vágyai még mindig élnek.
Kettejük találkozása... Raphael műve. Nem, nem kerítősdit játszott. Semmi ilyen nem állt szándékában. Galen eljött egykori urától, és most Raphaelnél kíván szolgálni. Ez is nagyon érdekes történet, kiderül, hogy Illium honnan kapta a "Harangvirág" becenevet, megismerhetjük Illium fiatalos, és bolondos énjét, és még sok mást.

    Ötödik, és tudomásom szerint egyben utolsó kötetünk az Angyalárny. A sztori főszereplője Jason, a fekete szárnyú angyal, és  Neha lánya, Mahiya. Jasonnek muszáj véresküt kötnie neki, mikor Neha férjét holtan találják. Raphael kémmestere nyomozni kezd, de a gyilkos kilétén kívül számos információ is tulajdonába kerül... Nem is beszélve egy hölgyeményről.

Összegezve az egészet, nagyon- nagyon megszerettem Nalini Singh könyveit, és az írásmódját, szóval már bele is kezdtem következő sorozatába, ami szintén nagyon ígéretesnek érkezik. Remélhetőleg arról már sokkal jobb beszámolót fogok írni, úgy érzem, ez eléggé rosszra sikeredett, de ne foglalkozzatok vele, a lényeg, hogy... OLVASSÁTOK EL A KÖNYVEKET!!!

Egyébként pedig, visszatérve az álmodozásból, közmunkás lettem xD. Nah, nem pontosan, de le kell dolgoznunk ötven órát, hogy leérettségizhessünk... Ebben benne van minden: Segíteni iskolában, idős embereknek vásárolni, meg oda menni, ahova küldenek. Ezt lehetőleg két év alatt, hiszem harmadikban általában jogsit intézünk, negyedikben meg ott az érettségi. Én egyelőre úgy állok, hogy van három órám, + ha betudom építeni az órarendembe, akkor megyek az előző sulimba az angol tanárnak segíteni. Ez pedig érdekes lesz, mert fogadni mernék, hogy lesz max 1 vagy 2 alkalom, amikor az óráim után oda tudok érni a suliba, hogy segítsek a tanárnak! De sebaj! Megoldjuk xD.

2013. november 10., vasárnap

Random iromány

    Az élet... Mindenki mást hisz róla, mindenki másképp látja. Van benne minden. Minden, ami kell, minden, ami nem kell, és minden, amit megkaptunk. Fájdalom, boldogság. Béke és harc. Hiszen egy embernek rengeteg mindent át kell élnie... Kapnia kell mindenféle tortából egy szeletet, de néhány sütiből nem kaphat. Akkor túl unalmas lenne. Azokért küzdenie kell, vagy ha fél a harctól, le kell mondania róla. Ezek vagyunk mi. De az időnk véges, van, hogy önszántunkból, van hogy csak azért, mert már elfogyott a nekünk kiosztott percek száma. Nem is lehetne az örökké valóságig élni. Senki sem lenne képes rá. Ahhoz szívtelenné kell válnia, nem szabad éreznie, és a végén az egyedül létbe halna bele... Ha a teste nem is, a lelke mindenképp.
    A halál is csak azért kell, hogy a szenvedésnek véget vessen. Persze félünk tőle, rettegünk, hogy elveszítjük az életet, a sok szenvedést és boldog pillanatokat, és attól, hogy elfelejtenek minket. Hiszen nem akkor halunk meg igazán, ha a testünk sírba kerül, ha szívünk leadja az utolsó dobbanást, ha tüdőnk többé nem telik meg levegővel... csak akkor, ha már senki emlékei közt nem létezünk, ha elfelejtették hangunk, és már csak egy képen szereplő idegenek vagyunk.
    Még is, ha ott maradunk... Ha tovább emlékeznek ránk, az fáj nekik. Azt gondolják, "miért pont ő?" vagy "miért neki kellett meghalnia?", és hibáztatják, okolják magukat és egymást, sírnak, lelkük meggyötört lesz. És mindez azért, mert elhalálozunk, és emlékünk bennük marad. De ha nem emlékeznek ránk... Nem fájna ugyan úgy az üres hely, amit magunk után hagytunk?! Az a lyuk, ami ott van, de nem tudják, mi után maradt ott? Amit nem tudnak betömni, mert nem jönnek rá, hogy valaki olyan hiányzik onnan, aki már nem él? Ez ugyan úgy fáj... Erőteljesen, kínzón, és életünk végéig. Mert mindennek fájnia kell, de minden boldog is, és mindennek meg van a maga jó oldala is, csak keresni kell, a bánatban is.

2013. november 3., vasárnap

Mostanában igen sok dolgom volt, van és még lesz is.

Egy hete meg tudtam, hogy asztmás vagyok, bár ez nem rendes asztma, csak terhelésre jön elő. A doki jó fej, kedves, aranyos, és megmondja, mi a bajom, nem dumál mellé. Hétfőn szóltak, hogy van egy lyuk a szívem balpitvari ösvényén, de az nem számít túl sokat. Egyébként semmi probléme :)

Sok, nem, nem is... Rengeteg sztori ötletem van, de csak egyet sikerült elkezdenem. A BPS - ez még mindig szörnyű névvel rendelkezik - most hanyagolva van, egy részt nem tudom, hogy folytassam, más részt pedig nem is nagyon van rá időm sem, és meg kéne változtatni - már megint xD.

Időközben olvasgatok, most rákaptam az Angyali Vadász sorozatra, ami határozottan elnyerte a tetszésem. *.*
Imádom a karakterek személyiségeit, ahogy a külsőt és a belsőt, az érzéseket leírja, a poénokat, egyszerűen mindent! Majd írok róla - talán -, ha végeztem, egyelőre inkább csak olvasom. De tudom ajánlani mindenkinek Nalini Singh könyveit, amiket eddig befaltam, azok rettentő jók voltak.

Nah... Azt hiszem, jah, nem.
Aki játszik League of Legendssel, - azt hiszem tudjátok, miről beszélek - és szeretnének velem együtt játszani egyszer- kétszer, nyugodtan vegyenek fel EgoPrincess vagy Panda526 néven barátnak, és majd ledumáljuk. Egyébként igen béna vagyok, szóval ne várjatok tőlem túl sokat, de játszani szeretek :3.

Most már tényleg ennyi, húzok elfele, írom a sztorit, aztán kiolvasom az angol könyvet, és tanulok. Helyzetjelentésünket hallhatták.

Am érdekel valakit a történet? Igen bénuska, de nekem tetszik (eddig) és gondoltam megkérdezem.

2013. október 12., szombat

Üdv ^^.

Nagyon- nagyon régen jártam már itt, aminek az lett a következménye, hogy meglepetésként ért a 3300 látogató - és annál picivel több -, mely számomra hatalmas nagy öröm. Az utóbbi időben csak ötletelgettem, tervezgettem sztorikat, leginkább verseket írtam, és a barátommal skypeoltam, viszont ide nem tévedtem fel.

Nagyon sok minden történt ez alatt az egy- másfél hónap alatt, és ennek nagyon örülök... Annyi mindent tudnék mesélni, hogy már azt sem tudom, mivel kezdjek. Talán szép sorjában kéne kezdenem, viszont annak külön bejegyzése lesz :) Most viszont a kis kincseimet, és a kisebb- nagyobb örömeim osztom meg a bloggal kapcsolatban :).
Kicsit - nagyon - régebben kaptam egy díjat, amit még csak most teszek ki ebben  nagy rohanásban. Köszönöm szépen Bia Joy-nak, nagyon jól esik :).
https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj8O8MxZ4AAHblRRFYpu-175H-bzXT9vWvMXVmA4fFa1pdfNQHZactv639S5h10DhZoscsGyLGE2qIEKcrw4POmgKg2xnjk58JOfIEufze7mK1A3TffR7pIG2l43ifII7KGbwI9lr6a01UY/s1600/d%C3%ADj.jpg












A szabályokat már biztosan mindenki ismeri, de azért kiírom, mert így igazságos :)

- 11 dolog magamról
- 11 kérdés megválaszolása
- 11 kérdés írása
- 11 embernek elküldés (ez most kimarad, ezer bocs, megy egy anya medve >,< )

Először is tehát a 11 dolog... Huh, ebből bejegyzést fogok írni XD Ez már a negyedik ilyen díjam, szóval nem nehéz kiszámolni, hogy mennyi mindent meglehet rólam tudni a "Kaptam/Díjaim" oldalon :).

- A névnapom előtt két nappal összejöttem valakivel.
- Rettentő távol lakik, így még egyszer sem találkoztunk, de mindennap beszélünk, és nagyon szeretem.
- Félek, és azt hiszem, felrobbanok, ha eszembe jut egy bizonyos nőszemély.
- Szeretek rajzolni, csak nem éppen tudok.
- Szeretem a gyümölcsök nagy részét, de ha megölnek sem eszek meg semmilyen aszalt gyümölcsöt vagy ehhez hasonló valamit... *Nem merem rá azt mondani, hogy ételt.*
- Az utóbbi időben nagyon megszerettem a szerepjátékot, amelyekben alkotni kell egy karaktert, vagy ilyeneket. Olyan, mintha egy sztorit írnék, viszont van egy társam, és együtt alakítjuk *.*
- Eléggé cinikus, bolondos, komolytalan ember vagyok. - Mindenbe belekötök, és mindenből viccet csinálok.
- Egyszerre két könyvet olvasok - 1et a telefonomon, és 1et rendes könyv formában.
- A legújabb ötletem szöveghez, amit majd szeretnék leírni, könyv formában akarom a kezemben tartani.
- Ha nekiállok önéletrajzot írni, mindig röhögő görcsöm támad, és sosem sikerül befejeznem.
- Ismerősöm elnevezett "EgoPrincess"-nek, azóta ezt a becenevet használom.

11 válasz:

- Hány blogot tervezel? - Ezt mindenképpen szeretném fenntartani, ez a blog életem egyik legfontosabb dolga, egy másik címemen pedig szeretnék indítani egy "EgoPrincess Összes" című blogot.
- Mi ihlette a történeted? - Oh, hát... Sok minden, de az itt megjelentet (BPS - még mindig nem találtam neki jobb címet ) az ihlette, hogy mindig is volt egy olyan énem - erről majd még később írok pár dolgot -, aki olyasmi, mint Alexandra.
- Hány éves vagy? - Most szeptemberben lettem 15 :).
- Mit csinálsz, amikor nem a blogoddal törődsz? - Skypeon dumálok, játszok egy- két játékot, olvasgatok, tanulok, írok, facebookon szerepjátékozok és oldalt vezetek, meg ilyen kis apróságok.
-  Mit gondolsz, hány éves korodig fogsz blogolni? - Fogalmam sincs. Még sosem gondoltam ilyenre.... De remélem jó sokáig :).
- Mik  terveid a jövőre nézve? - Amit leghamarabb csinálni akarok, az nyáron diákmunkából némi pénzt keresni és segíteni anyuméknak... egyébként elvégezni a szakközépet, elmenni két éves tanfolyamra Gyulára webmester vagy vmi ilyesmire, aztán ha elvégeztem, vagy ilyenek, akkor dolgozni, család, barátok, ilyenek. Esetleg szabadidőmben továbbra is irkálni a kis dolgaimat. :)
- Hogyan látod magad tíz év múlva? - Nem tudom... Elképzeléseim szerint ugyan ilyen (vagy még ennél is jobban) kele-kótya, bolondos, idióta csaj lennék, csak 25 éves.
- Hogy érzed magad most? - Köszi, nagyon jól vagyok :). Igaz, az egészségi állapotom kiborító, de szarok az egészre, és jól érzem magam ;)
- Bele szoktad fűzni magad a karaktereidbe? - Oh, nem igazán... Helytelen a fogalmazás: Nem belefűzöm magam... hmm, hogy is mondjam. Kicsit értelmetlen lesz, de csak így tudom írni: Én vagyok a karakter, a karakter pedig én.
- Kit szeretsz a legjobban a blogodban? - MAGAMAT! Hahahaha. Nah de nem... igazából mindenkit szeretek ^^. Egyiket kevésbé, másikat jobban, de mindenkit szeretek.

11 kérdést nem írok, hiszen nem küldöm tovább senkinek :).

Akkor ennyi is volt a díj. Köv téma. Elkezdtem újabb zenéket gyűjteni, rengeteg félét, és találtam egy helyet, ahonnan rengeteg együttes/emberke albuma letölthető:
http://www.mp3boo.com/artists

Tessék benézni, nekem nagyon tetszik a hely.

Nah, a következő bejegyzésem akkor az elmúlt időkben történt dolgokról fog szólni, amit nem tudom, mikor fogok. :) ^^" Addig is rettentő sok puszi, ölelés, maci és happység várjon rátok ;D

2013. szeptember 22., vasárnap

Sziasztok :)

Az utóbbi két hétben rengeteg dolog történt velem. Elsőként a névnapom előtt egy nappal (14.én) összejöttem egy sráccal, aminek a hátránya csak annyi, hogy nem itt lakik, szóval távoli a kapcsolatunk. Viszont a hét majdnem mindennapján beszélgetünk Skypeon, meg ilyenek, de azért ez mégis csak más... Meg nem tudom, hogy anyum mit fog szólni hozzá. Szerintetek jó ez így?
Másodszor is... hmm.... Tényleg sok dolog történt, szóval nem is tudom. Jah! Betöltöttem a 15. életévem, szóval következő nyáron már mehetek dolgozni, ha akad munka. Remélem akad :3. Közben facebook-on alakítottunk barátnőmmel egy oldalt, ahova a verseinket tesszük ki, engem /EgoPrincess/ néven találhattok meg:
Dream worlds

Azért örülök neki, hogy megalakult az oldal, mert eddig csak akkor írtam, mikor volt ötletem, most pedig azért keresek ötletet, hogy írhassak. Izgatott vagyok. És felpörögtem.
Egyébként az oldalon leginkább az új verseim, talán 2-3 olyan van, amit régebben írtam, vagy ide is felraktam, a többi mind csak úgy jött, és akkor tettem ki, mikor leírtam.
Csütörtökön lebetegedtem, pénteken ágynak estem, tegnap óta pedig enyhébben, de idegesítő megfázással küszködök, ami határozottan befolyásolja a teljesítményem is. Uh, kicsit durva vagyok xD. Am az év egész jól kezdődött, ahhoz képest, hogy nem sokat tanultam, eddig csak négyeseim és ötöseim vannak, meg van két tantárgy, amiből pluszt és minuszt kapunk, és majd abból lesz jegy, de azzal nem tudom, hogy állok. A szakma tárgyak egyikéből, és irodalomból kedden írunk, egyébként nem tudok más dogáról, de föciból, fizikából és kémiából bármikor feleltethetnek. Angolból is szoktunk írni kisebb szódogákat, de azt mindig megbeszéljük előre. Szóval egyelőre nincs okom aggodalomra.

Időközben az égvilágon semmit nem haladtam a sztorikkal, de tervezgetem, hogy pár részt újra írok, több leírást teszek bele és talán csökkentem, vagy növelem az oldalak számát az itt "megjelent" történetnek. Nem tudom még pontosan. Elég könnyű dolga van főhősnőnknek, csak megy, gyilkol, kész. Aztán csak megy, megfenyegetik, gyilkol, és vége. Ennyi. És bár a fejezetek elején, vagy a közepe fele mindig próbálom húzósabb, nehezebb küldetések elé állítani, a végére még is túlságosan leegyszerűsítem a dolgot. Szóval ezen még csiszolnom kell, de majd meglátjuk. Egyébként van egy teljesen új ötletem, ma reggel találtam ki, de még nem mondok semmit. Egyszerre nagyon sok dolgon gondolkozom, ezért nem biztos, hogy meg is írom a sztorit. De már nagyon várom, hogy tényleg elkezdem-e.

Időközben, mikor akad időm, akkor olvasgatok egy újabb könyvet - én sajna nem vehetem meg őket, szóval csak abból gazdálkodok, amim le van töltve -, aminek címe Felejthetetlen csók, írója pedig Teresa Medeiros. Eddig egészen tetszik a sztori, kicsit régebben játszódik, és nem is azt mondanám, hogy humoros, inkább komoly, de még így is elnyerte a tetszésem. Szeretem, mert alapból egy kavarodás miatt került össze a két "főszereplő" - azt hiszem hívhatom így őket -, és hát elég érdekes lesz a végkifejlet - voltam olyan türelmetlen, és beleolvastam. Ne szidjatok le, nagyon kíváncsi voltam >,<.

2013. szeptember 8., vasárnap

Üdvözlet...

Igen, nagyon sokat kimaradtam, ezért elnézéseteket kérem. Beindult az iskola, nekem pedig egy - számomra- igen húzós hetem volt, remélhetőleg belerázódok majd. Míg "távol" voltam - pedig mindennap hazajöttem - kaptam egy csomó díjat, amit nagyon szépen köszönök... Huh, ez már nagyon sokadik. Nah, nézzük először ezeket, utána jön egy kis élmény beszámoló, meg még ami eszembe jut :)

Az első díjat Klautól kaptam, nagyon szépen köszönöm neki! :))


Szabályok:

- Írj 11 dolgot magadról!
- Válaszolj 11 kérdésre!
- Írj 11 kérdést!
- Küldd tovább 11 embernek!

Huh, a 11 dolog....

- Nagyon szeretem, ha megölelnek.
- Szeretek sportolni, de nem kapok levegőt, ha futok, viszont erről nem szólok a tanárnak, mert félek, hogy felmentet.
- Nem bírom ki sokáig, ha egy helyben kell ülnöm. Egy idő után felállok és elkezdek körözni, mint valami idióta.
- Simán elmegyek a divatos cuccok meg ilyenek előtt, de egy turkáló előtt már nem olyan biztos... (Imádok tök jó cuccokat találni és olcsón megszerezni >,< :3)
- Folyton lehülyézem anyámat, mert mindig hülyeségeket beszél - és persze ő is ezt mondja rám.
- Az étellel kapcsolatban nagyon válogatós vagyok.
- Edző cipős típus vagyok, de abból is azt szeretem, ha nehéz (van súlya. Nem kedvelem a pihe cipőket)
- Mindkét edző cipőm "férfi cipellő"-ként lett megvéve, mert a női változata rózsaszín-fehér volt, nekem pedig hányingerem lett tőle. Ráadásul könnyen koszolódik.
- Vezetek egy füzetet arról, hogy melyik könyveket olvastam el, és melyik animéket néztem  meg.
- Ha tehetném mindennap rántott húst ennék rizzsel/ tört krumplival, előtte egy kis hús levest (abban is szeretem, ha van egy kevés főtt krumpli), vagy pedig más egészségtelen kajákat.
- Vannak olyan kaják, amiket csak a menzán ettem meg, ha anyám elkészíti hozzá sem nyúlok.

11 kérdés :)

- Mióta tevékenykedsz bloggeren? - Ez nehéz kérdés, már elég régóta, volt már pár blogom eddig is, nem csak ezen az accon, amiket már töröltem. De ha erről a blogról beszélünk, akkor.... 2012 november. (Segítségül hívtam a blogger-profilt :3)

- Fanfiction vagy saját történet? - Fanfictionnel kapcsolatban... A fejemben vannak ilyen apró dolgok, de leírni sosem írtam le, nekem zavaró, hogy nem a saját karakteremmel dolgozom, hanem határokhoz vagyok kötve - én ezt mindig így érzem - ^^". Határozottan saját történet.

- Mi az, ami leginkább inspirál? - Egoista vagyok, szóval mondanám, hogy önmagam. De csak írni tudom. Nah, komolyan véve... Hát... Sok minden. Tulajdonképpen a családom nem tudja, hogy írok, de ők is, az ismerőseim, akik szintén nem tudják, hogy írok, és én magam is, mert rohadt jól érzem magam, mikor leírok egy jó részletet, vagy egy nekem tetsző verset.

- Ki a példaképed? - Hát... Ismert példaképem nincs, én talán Szattit tekintem annak, más nem nagyon van >,<.

- Mi a legutolsó film, amit megnéztél? - Azt hiszem a "Szeretném ha szeretnél".

- Mi a hobbid? - Blog, sport, versek, írás ilyenek.

- Ki a kedvenc íród/költőd? - Különösebben nincs kedvencem, sokféle verset szeretek, könyvek közül pedig nem íróhoz kötöm, hanem magához a könyvhöz.

- Melyik szemszögből szeretsz jobban olvasni: E/1 vagy E/3? - Olvasni? Mindkettőt szeretem, bár inkább az E/1-et szoktam meg, és én is abban írok.

- Ha lehetne egy szuperképességed, mi lenne az? - Nem tudom... Sosem vágytam ilyenekre... Talán valami olyan, amivel tudok segíteni másoknak, vagy ilyenek.

- Mennyire befolyásolja a hangulatod az írói tevékenységed? - Semennyire... Lehet, hogy dúlva-fúlva ülök le, de ha elkezdek írni, teljesen olyan lesz a hangulatom, mint a karakteré... Inkább az írói tevékenységem alakítja a hangulatom :).

- Mennyire viseled jól a negatív kritikát? - Szerintem egész jól... Én szeretem, ha elmondják a hibáim. Persze csak akkor, ha tényleg Kritikáról és nem szidásról meg ilyenekről van szó.

Az én kérdéseim:

- Van valami, amit gyűjtesz?
- Van-e, és ha van, akkor mi a kedvenc idézeted/ versed?
- Milyen zenéket kedvelsz?
- Előre megtervezed, hogy miről írsz a blogban, vagy ami eszedbe jut?
- Mit iszol inkább: tea/kávé?
- Gépen vagy papíron szeretsz inkább írni?
- Körülbelül mennyi időt töltesz gondolkodással, filózgatással?
- Írni vagy olvasni szeretsz inkább?
- Mi lenne a számodra legjobb ajándék?
- Vezetsz naplót?
- Volt már olyan álmod, amin elgondolkodtál/ utána kerestél, mit jelenthet?

Akiknek továbbadom:
Huh, ez kicsit nehéz >,<

Nah, akkor legyen. De szerintem nem lesz meg a tizenegy :/ :

- Az első, akinek mindenképp oda szeretném adni: Szatti
- Aprócskalány
- Emily Twinkle
 Azt hiszem csak nekik tudom tovább küldeni >,<.

________________________

Még egyszer megkaptam a díjat, most Tita-tól >,< Köszönöm szépen :).



11 dolog:

- Van két kutyánk és két macskánk
- Régen édes szájú voltam, ma már nem bírom, ha valami nagyon édes
- Imádom a Tiramisut
- A telefonom okosabb nálam
- A tv-ban menő sorozatokból néha megnézek 1-1 részt össze-vissza (Dr. Csont, CSI Miami helyszínelők, ilyenek)
- Az előbb ettem bundás kenyeret és barackos-mangós teát ittam hozzá.
- Most kedvem lenne valami édeset enni.
- Szeretnék eljárni futni, de kínosnak találnám, ha valaki meglátna, meg nem merem megkérdezni anyumat.
- Utálom, hogy megbámulnak, mikor biciklizek, és magamban már beszólok nekik, hogy "Mi van, nem láttál még lányt biciklin?!"
- Nem szoktam tv-t nézni, talán csak akkor, ha fekvés előtt még ülök egy kicsit az ágyban.
- Van, hogy le sem fekszem, hanem ébren maradok egész éjszaka.

Válaszok:

- Miért döntöttél úgy, hogy blogot vezetsz? - Mert máshogy nem tudom - nem merem - megosztani az emberekkel a dolgaim (sztorik, versek, ilyenek), és ez határozottan jobb így, mivel többen is olvashatnak.

- Mi bosszant fel a legjobban? - Ha valaki piszkálja az ismerőseim/ barátaim... Meg ha lenéznek azért, mert nem vagyok olyan, mint ők.

- Mi az a hely, ahová mindenképpen elszeretnél jutni? - London, Párizs... Meg egyik ismerősömhöz, aki nem itt él >,<.

- Hány blogot szoktál egyszerre olvasni? - Huh, elég sokat... Nem tudom, most hányat olvasok.

- Mi a kedvenc évszakod? - Tavasz és az ősz.

- Milyen kincset rejtenél el az utókor számára? - Magamat! Nah, nem, igazából... A 25 darab macimat :$. A kisgyerekek örülnének neki :3

- Kedvenc filmed? - Sok van, leginkább táncosak... De nagyon régóta szeretem a Dirty Dancing- A piszkos tánc-ot.

- Mi/Mik/Ki/Kik inspirálnak íráskor? - Sok-sok minden. Ismerőseim, családom, környezetem, barátaim, a zene, amit hallgatok, a blogom. Rengeteg minden.

- Fanfiction vagy saját történet? - Saját.

- Olvasás vagy írás? - Mindkettőt szeretem, de inkább az írás. Abban nagyon jól kitudom élni. Felér egy ordítással vagy sírással.

- Film vagy könyv? - Is-is. Amiket eddig olvastam könyvek, nem akarom filmként megnézni. Félek, hogy összetöri az elképzelésem a karakterről >,<. A filmeket amiket meg láttam, már nem akarom elolvasni könyvben, úgy sem tudnám elképzelni, csak úgy, ahogy a szereplőt láttam.

Ezt már nem küldöm senkinek :)).

Azt hiszem ennyi az összes díj, ha valamit kihagytam, elnézést!
Nagyon szépen köszönöm azoknak, akik gondoltak rám ^^.

Most pedig a beszámoló:

A suli és az osztályom jó, határozottan tetszik. A tanárok jó fejek - viszont tesi órán majdnem meghaltam - a tánc tanárunk pedig nagyon fiatal és helyes :3 :$. Az első, amit tanulunk Angol keringő, már pár lépést tudunk. Van pár osztálytársam, akit már ismerek az előző sulimból, és van néhány, akit még meg kell ismernem - tulajdonképpen már tudok pár nevet, de nem mindet. A szöveggel szépen lassan haladok, de most még jobban lelassultam vele. Közben azért írogatok más történeteket is, meg fordítom a mangám, szóval ne aggódjatok, haladok, csak sokkal lassabban >,<. Azt hiszem már ennyi, köszönet. Nem tudom, mikor jövök legközelebb, de amint tudok, írok :).

2013. augusztus 25., vasárnap

    Ahogy közeledik a szeptember, az ősz, úgy leszek egyre izgatottabb, és úgy kezdek el egyre jobban félni is. Igaz, már nem izgulok annyira. Leginkább várom. Kíváncsi vagyok az új osztályra, milyen lesz a Fecskeavató, meg ilyenek. És leginkább arra, hogy sikerül- e beilleszkednem. Anélkül, hogy megjátszanám magam.

Kiolvastam még egy könyvet, bár ez most csak egy 210 oldalas, de nagyon tetszett, hiszen rengeteg humor van benne. Sophie Kinsella művéről van szó, melynek címe "Tudsz titkot tartani?". Már régebben elkezdtem olvasni, akkor eltettem, és örülök neki, hogy így döntöttem. Most újra elő került, és jókat kacagtam rajta - már amikor nem szóltak rám, hogy hagyjam abba a vihogást -, élveztem a sztorit. Az elejéről - a repülőn Emma kikottyantja minden titkát, mert fél, hogy meghal - az jut eszembe, hogy tulajdonképpen nem is a repülés a veszélyes, mert levegőben még egy gép sem maradt... Nah, a zuhanás! Attól már lehet fosni! - Viszont eltértem, nagyon eltértem a tárgyról.

Haladgatok a sztorijaimmal, jelenleg több történeten is dolgozok egyszerre, az egyik pedig egy novella, amit a versenyre szeretnék beküldeni, bár nekem nem tetszik annyira, szóval lehetséges, hogy ezt az egészet előlről kezdem... Valami olyannal, ami az enyém... amit a saját szívemből írok, ahogy azt eddig is tettem néhány bejegyzésnél. Bár... Még nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy sikerül, de ha már most feladom, gyáva nyúl leszek, nem igaz? ^^

Hmm... Nem is tudom, miről akartam még írni. Arra viszont rájöttem, hogy még mindig nem tudom, mit csinál egy Közgazdász... Tényleg. Ha elkezdem a sulit, nem tudom, mennyire lesz időm a blogra, és a történeteimre... Van egy csomó cuccom, amibe tudom írni a folytatást kézzel, amiről tudjuk, hogy nem túl haladós, de igyekszem mindent rendesen csinálni. A legrizikósabb az első pár hét/ hónap lesz, a beilleszkedés, ilyenek, de még nem tudom pontosan. Próbálok majd információt sziporkáztatni, remélhetőleg nem lesz nagyon sokkal másabb, mint eddig. Max nem lógok majd egész délelőtt itt. ^^

A nyaramról így a vége fele... Megjegyezném, kissé ki vagyok bukva, mert alig ettem dinnyét :(. Egyébként mozgalmas volt, sokat lógtam a haverokkal, egyébként pedig itthon is volt elfoglaltságom - ide- oda rohangásztam egyik boltból a másikba - bár pihenni nem érzem, hogy kipihentem magam. Talán majd máskor - álmodik a nyomor. Sokat írtam és van egy- két ember, akiket jobban megismertem, úgy hogy élveztem az időt, meg így a vége fele olvasni is többet olvastam, szal' kijelenthetem, hogy jó volt a nyaram. Remélem a tiétek is. Nem akartok róla mesélni? ^^

Díjat kaptam! *.*

Jaj, most eszembe jutott ez a dal:


Nem mintha nekem nem kéne a díj... Dehogy is! Nagyon nagyon nagyon örülök neki, hiszen ez meglepetésként ért. Köszönöm szépen, Névtelen Senki :).






Feladataim:

1., Ha megkaptad, készíts bejegyzést és tedd ki a blogodra!
2., Őszintén kell válaszolnod a kérdésekre!
3., Összesen öt személynek kell továbbadnod!
4., Egytől egyig át kell másolnod, kivéve a válaszokat!
5., A díjat visszafelé nem lehet adni! (Annak nem adhatod, akitől kaptad, de többször is megkaphatod!)

Kérdések:

1., Mi a keresztneved, hogyan becéznek? - Enikő, Encsi (család), Enci, Eni. Ha anyum dühös Enikő Anna

2., Melyik dalon tudsz igazán sírni? - Hangulattól függ. Nem igazán sírok dalokon...

3., Félsz a sötétben? - Nem, kifejezetten szeretem. Főleg ha a szabadban lehetek, de itthon is jól el vagyok.

4., Szerelmes vagy valakibe? - Nem, jelenleg nem érzek így senki iránt.

5., Gondolatban öltél már meg valakit? - Igen, régen tömeggyilkos voltam gondolatban, ma már nem süllyedek le arra a szintre, hogy bárkit is meggyilkoljak.

6., Szerinted a péntek 13-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent? - Száz százalékosan átlagos nap. Max jót röhögök, amikor valaki mást ijesztgetek, de azt más napokon is megteszem...

7., Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem mondasz el? - Igen, rengeteg.

8., Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel? - Nem, én egyik zenémet sem érzem cikinek mások előtt. Nem izgat túlságosan... Ha tetszik nekik, hallgatják velem, ha nem, akkor pedig nem muszáj ^^.

9., Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál? - Nem emlékszem, most viszont határozottan utálom őket... Bár a vérvételen - nem is olyan rég - sírva fakadtam, mert nagyon szarul vették a vért, ami elég kínos.

10., Mit tennél, ha hirtelen híres lennél? - Kiborulnék és vissza akarnék változni átlag emberré. Nem akarok híres lenni, hogy minden lépésem és lélegzet vételem figyeljék!!! Ezt határozottan NEM!

11., Szoktál álmodozni? - Persze! Leginkább arról, hogyan folytassam mind a húsz sztorim, hogyan kezdjek újat, vagy alakítsak át egy régit. De azért arról is, mit kéne ennem... Nem vagyok túl álmodozós, inkább a valóság izgat.

12., Járnál Chace Crawforddal? - Hát... Izé... Elnézésüket kérem hölgyeim és uraim, de... Ki az a Chace Crawford? Nah jó, rá gugliuztam... A kinézete... Nekem nem álom pasi, de azért "nem rúgnám ki az ágyamból" - erre rászoktam anyumtól - viszont mivel halvány lila segéd fingom sincs, ki is ez, inkább a kérdést nyitva hagyom.

13., Hány gyereket szeretnél? Fiú/ Lány, neveik? - Oh, hát... A szülést leszámítva szeretnék legalább 2-3-at. Többet nem hiszem. Édes mindegy, mindegyiket nagyon szeretném... Hmmm... Nevek. Ez nagyon függ attól is, ki lesz az apjuk, de ha azokat a neveket kellene mondanom, amik tetszenek... Kiara, Alexandra, Márk, Dániel... Hihi ^^"

14., Adni vagy kapni jobb? - Hát... Miről van szó? Pofonnál határozottan egyik sem.. Utána vagy a kezed sajog, vagy az orcád. De egyébként szerintem mind kettő egyformán jó. :)

15., Titkom? - A titok az titok, nem de bár? ;) Egyébként.. Hmm... *Keres valami apróbb titkot* A közelemben élők nem tudják, hogy elolvastam az Ötven Árnyalat triológiát, ami valljuk be, nem az én korcsoportom.

16., Bakancs lista? - Régebben írtam egyet, de el is dobtam, mert ilyen hülyeségek szerepeltek benne, hogy "Szerelmesnek lenni", meg a többi tipikus tini feladatok az életre. Valami egyénit akarok :3

17., (Ezt véletlen kihagytam) Mi volt a legcikisebb dolog, ami életedben történt veled? - Kosarazás közben az egyik csaj lehúzta a nadrágom / Majdnem betörtem az egyik Kínai bolt ajtaját, mert azt hittem, nem nyílik, utána szólt osztálytársam, hogy Vasárnap van, és ki van rakva a "Zárva" tábla.

Akiknek tovább küldöm:

Titania - Aki már megkapta legalább egyszer, ezért bocsi, de nagyon sokat segítesz nekem, ezért kérlek, fogadd el :) -
Aprócskalány
Just Believe
Szattinak mind2 blogjára :) - Szintén rengeteget segítettél nekem, és nagyon örülök, hogy olvashatom a bejegyzéseid is, hiszen hatalmas mosollyal a képemen tudok sírni. Ez olyan jó érzés. -
Hope Molins


2013. augusztus 23., péntek

Könyvek

Meséltem már, hogy olvasgatom az Ötven Árnyalat triológiát, hát el kell mondjam, hogy nagyon tetszik, már a harmadik kötet végénél járok. Igazán nem is tudok a könyvekről spoiler nélkül beszélni, hogy mikor nevettem fel, vagy ilyenek, de mivel ki akarom adni magamból, így: FIGYELEM! SPOILER!!!!!

Igaz, sok benne az erotika, főleg az első kötetben, amikor is elkezdhetjük megismerni Christian Grey és Anastasia Steele életét, szokásait, személyiségét. Itt kezdődik el kibontakozni a kapcsolatuk, bla bla bla. Igen, unalmas részek kivágva, térjünk a lényegre... Itt azért elgondolkodom, hogy vajon mikor én lebetegedtem, akkor is ilyen kapcsolatokat hoztam össze? Huh, azért az durva lenne... A történet adott: Férfi, nő, találkozás, még több találkozás, sok találkozás, azta! szerelmes vagyok!. Persze milyen jó is lenne, ha ez ilyen egyszerűen történne. De Christian irányításmániás, kötekedős, és hát fura titkot rejtegető ember, Ana pedig makacs, szűzies, és pimasz hölgy, szóval kettőjük találkozása egy ici-picit bonyolult, már attól a pillanattól kezdve, hogy Anastasia Steele beesik - szószerint - Christian irodájába. Aztán elhangzik a listáról felolvasott kérdés "Ön meleg, Mr. Grey? " - vagy valami hasonló - amitől aztán hatalmas röhögőgörcs közepette majdnem elhajítottam a könyvet. Fiatal vagyok, és nem is az erotika miatt olvastam a könyvet, leginkább a benne elrejtett humor, és tanúlság - szerintem ezt nevezhetem annak - vonzott a könyvhöz, hiszen itt van a Férfi, aki azt gondolja magáról, hogy nem érdemli meg a szerelmet, hogy ő rossz, és itt van a nő, aki bele szeret ebbe a hím nemű gőz mozdonyba - ennek meg lesz az indoklása, ha elolvassuk a könyvet - és próbálja segíteni, vezetgetni az úton, ami mindkettőjüknek még ismeretlen.
Huh, a második kötet... Istenem, annál röhögtem a legtöbbet. El lehet képzelni: Hason fekve, betakarózva az éjszaka közepén olvasom a könyvet, és megszakadok a nevetéstől. Nagyon jó poénok sülnek el, ráadásul Mr. Grey és Ana között történik egy kis apróság, ami annyira de annyira cukkkkkiiiiiiiiiiiiiiii *.*. *Fangirl sikoly* Jahj, istenem az nagyon aranyos volt. Jahj... *Sóhajtozik* nem is tudom, mit tudnék mondani a könyvről... Nem jut eszembe semmi, amit eltudnék mondani, mert annyira élveztem, szóval... OLVASSÁTOK EL. Lehet, hogy az eleje kicsit döcögős, meg az erotika az 18+-os, de... azt a néhány részt kilehet bírni, és megéri. A harmadik kötettel szintén úgy vagyok, hogy nagyon élvez(t)em, de mesélni nem tudok róla. Sok dolog történik, van benne veszekedés, veszély, meg minden. Az Ötven Árnyalat triológia azt hiszem a kedvenceim között foglalja el helyét, és őszintén szólva, örülök, hogy nem hallgattam szegény gyermekkönyvtáros ismerősömre (mondhatom így), aki azt mondta, hogy "Majd ráérsz öt év múlva elolvasni" - ami azt jelentené, hogy húsz évesen... Nah, az azért durva lett volna. Nem bírtam addig várni, főleg úgy, hogy piszkálta a csőröm, de nem bántam meg.
Idő közben töltöttem le pár újat, szóval ismét frissítve lesz az "el tudom küldeni" lista, meg az olvasandó könyveim listája is. Egyelőre dolgozom rajta, hogy előkeressem azt a bejegyzést, amelyikben ez a lista szerepel, hogy kihúzhassam a könyveket és újakat írhassak fel. Ennek csinálok majd külön oldalt.
Ha van bármi ötletetek, vagy tippetek arra, mit olvassak, szívesen várom őket. ^^ Ha pedig könyvet tudtok küldeni, azt is tegyétek meg! :))
Jó éjszakát/reggelt/délutánt/estét/napot meg szépnaposjóestét kíván Mitsuko :)...

UI.: Az utóbbi időben sokat lógok Skype-on, és szeretem is, szóval ha bárki szeretne velem írkálni, nyugodtan vegyen fel: (régi már, de ezt használom, mert már hozzászoktam) iillertiger_keni526 .

2013. augusztus 14., szerda

Heti bajaim

A héten sok dolgot beterveztem, csináltam és még fogok is.
Többek között kivégeztem az Ötven árnyalat triológia első könyvét és kifejezetten tetszett. Nem beszélve az "erotikus" részekről, - ezt a részt inkább hagyjuk - de tetszett az Anastasia és Christian között lejátszódó beszélgetés, a humoros és szemtelen e-mailek. Eleinte kissé zavart Mr. Grey személyisége, valahogy éreztem, hogy a kis bevásárlása nem volt véletlen, de a végére egészen megkedveltem - és úgy tűnik, nem csak én.

Ismerősöm küldött nekem pár új dalt, így most egész jól elvagyok... Megkedveltem a Leander Risinget, meg  Rómeó Vérziket, hallgattam egy számot - Killing me, killing you - a Sentenced-től, és most rávagyok kattanva a Rómeó vérzik - A dalnak vége és a Nekem kell című számokra.

Közben rohamosan gyűjtögetnék további könyveket - mintha nem lenne elég... még így sem olvastam végig azt, amit akartam - de egyelőre nem sok olyat találok, amit le tudnék tölteni, vagy ami nem ezoterikus.

Folyamatosan dolgozgatok a történeteken és a novellán. Lefordítom a heti manga fejezetet, és gondolkozok a következő bejegyzésemen. Azt hiszem írok magamról egy keveset, bár eddig is magamról írtam, szóval ez nem olyan meglepő.

2013. augusztus 9., péntek

4. Fejezet - Harc a baráttal, vagy háború az életért?

4. Fejezet - Harc a baráttal, vagy háború az életért?


Három hét telt el azóta, hogy nem láttam és hírét sem hallottam a furcsa vámpíroknak. Mostanában nem nagyon van munka, így végre életemben először kipihenhettem magam. Az utcán sétálva pár plakát kapta el a figyelmem: “Black Rose Angel”. Istenem, ennyire idióta nevekkel képes valaki debütálni? “A nem rég befutott banda ellátogat hozzánk.” Na és? Nem hiszem, hogy annyira felkapottak lehetnének. Még sosem hallottam róluk. Tovább sétáltam, egyenesen a bázisra.
Ahogy vártam, a főnök már a szobában várt az asztalomnál. Szóval megint szét kell csapnom a vámpírok között. Mikor adják már fel végre?
- Hitaria, lenne egy feladatod a következő egy- két hétben. Kivételesen csak akkor kell megölnöd a lényeket, ha rád támadnak, viszont valakit, pontosabban valakiket meg kéne védened.
- Szóval újdonsült testőr lettem. Azon töröm az agyamat, hogy te mennyit is kaszálsz rajtam? Ettől függetlenül... kiket kell bébicsőszölnöm?
- Van egy együttes, aki nem rég debütált és igen híresek. Két hétre ide jönnek, itt lesz egy koncertjük, autogramm osztás, meg ilyen sztáros ügyek, rájuk kéne vigyáznod. Azt mondják nem régen rájuk támadt néhány farkas, ezért nem igazán akarnak védelem nélkül fellépni. A Black Rose Angel-ről lenne szó. Egy lány az énekesük, van egy dobos és egy gitáros srác.
- Szóval ők azok... miért érzem úgy, hogy nem csak egy szimpla védelemről lenne szó?
- Azért, mert be kell állnod énekesnek. - Kacagni kezdtem. Teljes erőmből röhögtem, aztán megértettem. Daniel komolyan gondolja. - Már aláírattam velük a papírokat, az összeg pedig 500.000 dollár. Ennyit fizetnek a szolgáltatásaidért, szóval kérlek viseld gondjukat.
- Na azt várhatod, mikor fogok énekelni! A világ összes pénzéért sem! - Tuti azért íratta alá velük a papírokat, hogy ne tudjak kibújni az ügy alól... Ezt az idegesítő fickót előbb- utóbb megnyúzom.
- A koncert ma lesz, kérlek addig tanuld meg a szöveget. Itt van. - Nyújtott át egy papírt, amin legalább két vagy három dalszöveg volt leírva. A fene. - Itt van mellé egy cd külön neked, hogy könnyebben megjegyezhesd a ritmust is. A fellépős ruhádat majd négy körül megkapod, utána lesz egy órád, hogy elkészülj és ötkor érted jön a banda. Megyek is, nem akarlak zavarni. - Keresnem kell valamit. Bármit, ami a kezembe akad, hozzá vágok. Ezt képes volt nélkülem eldönteni? Szétrobbanok a dühtől! Biztos tök idióta szövegeik vannak, én itt fogok elpusztulni, ha ezt mind meg kell tanulnom!
Vetettem pár pillantást a papírra, ami félig gyűrötten előttem hevert. “ Ha a hold újra az égen ragyog, kérlek, mondd, hogy meghalhatok. A mélybe zuhanok, a kezem emelném, de megdermedek, most már itt a vég. Sajnálom, valamit nem mondtam el, benned találtam meg azt, mit szerethetek. Halld a hangom, utolsó szavaim, csak neked szólnak, benned éltek vágyaim. “ Egyszerre merült fel bennem rengeteg érzés ezzel a szöveggel kapcsolatban, de a szimpátia nem szerepelt közöttük. Kemény fél órámba telt megtanulni egyetlen egy dalt, azt is úgy, hogy egy csomó hibám volt benne. De legalább mire a ruhám megérkezett, sikerült. Egy fekete bőrkabát, ugyanilyen, rövid szoknya, tüskés boka csizma, és egy póker kártyás póló. Az ízlésük... hagyjuk, inkább nem mondok semmit. Egyre jobban kezdem úgy érezni magam, mint egy emos. Felkötöttem a hajamat és átöltöztem a ruhába. Pont a méretem volt, bár azt sejtem,  honnan tudták. A cd-t kidobtam egy kukába a dalszöveges lappal együtt - ezért bármelyik rajongó megkövezne - és kimentem a kapuhoz. Pontosan ötkor egy sötét színű autó állt meg előttem és egy nagyon csinos hölgy szállt ki belőle. Egy nagyon csinos, vadóc, laza lány.
- Szóval te vagy a mi őrkutyánk? Üdv, én vagyok Lisa, de szólíts csak Lis-nek. Ugye te nem vagy rajongó? A főnököd azzal kezdett, hogy autogrammot kért tőlünk. - Oh, szóval így. Daniel, meghalsz. Viszont nem igazán tűrném, hogy kutyának nevezzenek...
- Nem, én még sosem hallottam rólatok ez előtt a nap előtt, szóval nem kell aggódnotok. Viszont arra megkérhetlek, hogy mellőzd a “kutya” megnevezést? Nem igazán fűlik fogamra, hogy így szólíts, akár sztár poronty vagy, akár nem. Köszönöm.
- Nekem nyolc. Amíg nem cseszed el a szöveget, addig bármit. Legalább öltél már bármit is azelőtt, hogy elénk álltál, vagy csak kisorsoltak a sok kezdő közül? - Kezd felmenni az agyvízem... Kezdő? Mély levegő, beszív, kifúj, beszív, kifúj...
- Úgy tűnik magadon kívül semmire sem figyelsz. Alexandra Hitaria vagyok, a város legjobb és leghírhedtebb vámpírvadásza. Remélem a kezdő alatt azt értetted, hogy több ezer vámpír és más egyéb lény vére tapadt a kezemhez.
- Oh, akkor jó. Nem véletlenül fizettünk annyit. A lényeg, hogy szállj be, énekelj jól, aztán kísérj el az autóig. Utána csinálsz, amit akarsz. Ez így fog menni a következő két hétben, aztán mi lelépünk. - Nem hiszem, hogy ilyen egyszerű lesz, de mindegy. Alapból az, hogy színpadra kell lépnem... De legalább nem kell velük mennem oda , ahol aludnak és kísérgetni őket minden percben. Ez azért megnyugtató.
Beszálltam az autóba és körülbelül olyan negyed óra alatt a helyszínen voltunk. A hátsó bejáraton mentünk, volt egy öltözőnek nevezett rész, ahol egy sminkes várt ránk. Pontosabban négy, mindenkinek egy. Életemben ennyi kence- ficét nem kentem még magamra. Végül kaptam egy fekete csillagot a bal szemem alá. De jó, ezzel komolyan azt akarják elérni, hogy szeressék őket? A fiúk kivonultak a színpadra, és elfoglalták a helyüket. A közönség máris sikoltozik és ordibál, pedig még semmit sem csináltak. Következő alkalommal a hölgy mászott ki, én pedig azt a “parancsot” kaptam, hogy amíg nem szólít, nem mehetek ki. Szerencsére nem hallottam, mit mondott rólam, csak azt tudtam, hogy nyújtja a kezét, ezzel jelezve, hogy toljam ki a képem. Ha most elrontom, szerintem kereszten végzem. Három dalt énekeltünk, elméletileg jónak kellett lennie. Ami jobban zavart, hogy a közönségben ott volt Ai és egy másik vámpír, aki számomra ismeretlen. A lány nem élvezte annyira, mint a pasi, ami szemmel látható volt még egy átlagos embernek is. Megértem, elég fura daljaik vannak, ráadásul még én is éneklek...
Mikor vége lett, a csipet- csapat elindult ugyan arra, amerre jöttünk. Egyenesen a folyosón, aztán az ajtó után rögtön balra a legközelebbi autóhoz. Az ajtó mellett állt a férfi, aki szemet szúrt a közönségben. Előkaptam a fegyverem, de még mielőtt lelőhettem volna, már az autónál volt. A gyorsfutó anyádat, hát muszáj neked most szemétkedni velem? Így is eléggé kivagyok. Ők vadásznának a csapatra? Aiék? Azt nem hiszem, viszont ő is itt van a közelben. Sokkal erősebb, mint volt. Fogadni mernék, hogy megtanulta használni az erejét. Ha nem is teljesen, de eléggé ahhoz, hogy nehézséget okozzon bárkinek a legyőzése. Ha még vért is fogyaszt, közel harcban semmiképp sem fogom tudni legyőzni. Talán még így sem.
A vállam felett suhant el egy fekete lepke. Ha jól figyeltem, akkor pontosan előttem van az egyik fánál a főnöke is. Kettévágtam a lepkét. A fa felé lőttem, ahonnan észleltem azt a kis szagot is, amit Ai és az ereje áraszt. A fickóval felesleges lenne foglalkozni, nem elég, hogy gyenge - a gyorsaságán kívül - ráadásul még csak veszélyesnek sem veszélyes. A fogait sem húzta elő, valószínűleg csak rajongó. Csillogott a szeme, mint a gyémánt, miközben a nőt nézte.
Végre Ai is előlépett. Ahogy vártam, sokkal magabiztosabb. Célja van, de hogy mi, arról fogalmam sincs. Kifújtam a levegőt és kezembe vettem a másik pisztolyom is. Annyit minden esetre meg kell jegyeznem: Nem engedhetem közel magamhoz.
- Most, hogy már a farkas is színre lépett, kezdhetnénk a játékot. - A férfi túljátszotta a “szerepét”. Olyan színpadiasan adta elő, hogy ha egy színházban lennénk, talán még el is hinném neki.
Ai suttogott valamit magában, de nem hallottam, mit. Csak a szája mozgását láttam. Ha a szívemre hallgattam volna, közelebb léptem hozzá és kérdőre vontam volna, de az eszem olyan mélyen belém véste, hogy most lehetséges ellenségként állunk egymással szemben, hogy egy lépést sem tudtam tenni. A lábam a földbe gyökerezett, de ez remélhetőleg nem olyan látható.
- Szóval, mit is keresünk itt? - Vonta felelősségre Ai a másik vámpírt.
- Játszunk egyet. Nem kell legyőznöd, vagy ilyesmi, csak játszunk. - Játék? Az én bőröm árán akar ez a fickó játszani? Ha végeztem, ő lesz az első, az utolsó, és az egyetlen áldozata ennek  napnak.
- Szóval... - Fordultam Ai felé, akiről le rítt, hogy semmi kedve az itt léthez, de ha már itt van, akkor elfogadja azt, amit tennie kell... Istenem, csak egyszer lenne olyan, hogy ne kelljen senkit megölnöm... - Ez a lény itt nem akarja bántani a bandát. És te sem. Nem ti vagytok azok, akik vadásznak rájuk. Más szóval... velem van dolgod, igaz? - Alexandra, időhúzásból ötös!
- Nem egészen. Dolgom van a bandával is. - A férfi mélyebb hangja nem jelzett komolytalan szándékot. Ajaj... Mi lesz itt, ha nem figyelek? Az biztos, hogy ez a férfi segített Ai-nak, hogy erősebb legyen. De ő mennyire erős? Milyen okkal ment az autóhoz? Miért nem lőttem le azonnal, ahogy észre vettem? Azt hiszem nagy balhé lesz, ha ez a főnök fülébe jut...
- Értem- értem. Szóval így. Ha autogrammot akarsz, nesze itt az enyém, én nem bírom a zenéjüket. - Dobtam oda neki egy kártyát, rajta a csaj aláírásával. Eredetileg azt hiszem valami papírról téptem le, és ragasztottam egy keményebb kartonra, de már nem tudom pontosan.
- Bocs, de ez nem ilyen egyszerű. - Mély levegőt vettem, de abban a percben ki is fújtam azt. A komolyság és kegyetlenség elegye ült ki az arcomra. Utálom ezt.
- Kár. Álmos vagyok, fáradt, és dühösebb, mint bármi más. Nem hiszem, hogy most kedvem van vámpírosdit játszani. - A férfire fogtam a fegyverem. Kibiztosítottam és tartottam. Nem reagált. Külsőre nem. Az agya elméletileg kattogott, de az is lehet, hogy csak a sajátomét hallottam.
- Ugyan, kérlek. Nem én vagyok az ellenséged. - A nevetése szánalmat vésett a szívembe. Sajnálatra méltó, milyen egyszerűséggel tudnám megölni, ha nem lenne ilyen távol. Abból következtetve, hogy gyors, fogadni mernék, hogy kitérne a golyó elől, amikor nem számítok rá.
- Tudod... Senki sem mondta egy szóval sem, hogy nekem minden vámpír az ellenségem. Azt sem hallottam senki szájából, hogy az én ellenségem lennél. Én csak azt mondtam, hogy nincs kedvem vámpírokat ölni. Soha semmi komolyabb okom nem volt, hogy egy vámpírt megöljek. Arra sem, hogy tömegeket öljek meg. Arra van okom, hogy azt a vámpírt öljem meg, aki rátámad, vagy a közelébe férkőzik a küldetés feladójának. Ebben az esetben ahhoz az autóhoz. Más részről... Ha arra célzol, hogy Ai az ellenségem... Nevetnem kell. Ai még annyira sem az ellenségem, mint te. Az, hogy egy ostoba játék miatt, amibe te rángattad bele, pillanatnyilag az ellenfelem, az nem jelenti azt, hogy nem adnám érte az életem, vagy hogy megölném, ha arra lenne helyzetem.
-Valamit félre értettél. Ön szántamból vagyok itt, sőt én kértem fel őt. - A szavak bántották a fülem. Szóval így. Ebben az órában már sokadjára veszek mély levegőt.
-Így igaz. Mi okom lenne kényszeríteni a kedvesem? - Minél többször hallom a hangját, annál inkább undorodom tőle... Kedvesem? Röhög a vakbelem. Kínomban elkezdtem röhögni és a hasamat fogtam. Ott görnyedtem két vámpír, és egy most befutott csapat előtt, és röhögtem torkom szakadtából. Ha megkérdeznék, miért röhögök, talán sírva fakadnék. De nem tehetem. Végre megnyugodtam, így megtudtam szólalni. Mélyen Ai szemébe néztem
- Hát... Nem zavar. Nem gondoltam volna, hogy egyszer pont te fogsz ilyen jó ötlettel elő állni. Kérlek viseld gondomat. - Összekapartam a gondolataim, és magamat a képzeletbeli padlóról. Ez aztán jól kiütött. Hogy gondolhattam, hogy egy vámpírban bízhatok? Az autó sofőrjére pillantottam. Lőttem egyet a vérszívó felé, aki így egy nagyon picit, szemmel láthatatlanul kitért a golyó elől, és az autó elszáguldott, amilyen gyorsan csak tudott. Ai már mozdult volna, de a férfi megállította. Nem tudom, milye ő ennek a csajnak, de hogy hallgat rá, az kicsit zavar. Úgy érzem, ez a férfi erősebb Ai-nál és nálam is. Pontosabban nem erőben, hanem észben.
- Kezdhetjük? - Ai csak áll és áll. Mint valami kutya, úgy hallgat a pasira, aki egyre jobban idegesít. Egyszer tuti kinyírom. Mintha már nem elkezdtem volna... Már akkor el volt döntve, mikor kiléptem azon az ajtón. Felesleges szavak.
- Ja. - A szó csak kiesett az ajkaim közül. Semmi kedvem nem volt laposra verni valakit, vagy laposra veretni magam.
    A lány a zsebébe nyúlt és elővett egy csomó cukrot. Most kezd neki édességet zabálni? Tévedtem. A vámpír cukrokat pöckölget. Néhány a lábam elé esett, de a legtöbb eltalált. Nem mintha belehalnék. Idegesítő. Felszedtem néhányat, ami lepattant rólam és eltettem a zsebembe. Egyet, ami a kezemben maradt, kibontottam és megettem. Ha talán méreg lenne benne, egyszerűbb dolgom lesz. Narancsos volt, nem különösebben édes, inkább csak olyan, mint egy átlagos cukor. Megszorítottam a pisztoly markolatát és az eget bámultam. Komolyan ilyen hülye vagyok? Egészen eddig izgatottan vártam, milyen lenne, ha harcolhatnék az igazi, erős Ai ellen, most meg csak azon gondolkozom, hogyan vethetnék véget ennek a baromságnak? Egy idióta vagyok.
    Az előző lelkifröccs után kedvet kaptam a harchoz. Ismét Ai szemeit fürkésztem. Bár magamban megtaláltam a lelkesedés egy apró szikráját, ő még mindig ugyan azzal a kifejezéstelen arccal állt. Közvetlenül a lába elé lőttem, de nem nagyon zaklatta fel. Közelebb sétáltam. Nem gondoltam olyasmire, hogy megharap, hogy megüt, vagy hogy bármi bajom eshetne. A késem otthon maradt. Nem mintha sokat érnék vele, de ez olyan, mintha a védelmi falamból kiszedtek volna egy téglát. Már előtte álltam. A fegyverem a mellkasához szorítottam. A kezem csak úgy magától mozgott. Mire feleszméltem, a pisztolyom sehol nem volt. Még szerencse, hogy azokat hoztam, amelyikeket nem annyira drágán szereztem. De akkor is, azt a pisztoly tolvaj jó eget, adod vissza a fegyveremet! Értetlenül néztem a lányra, aki előttem állt. Egyre figyelmetlenebb vagyok. Ez aztán a zavaró helyzet... Azért remélem nem teszi el emlékbe. A zsebembe nyúltam. Kerestem valamit, komolyan elhittem, hogy csodák csodájára nálam lesz a Desert Eagle-m, vagy valamelyik bicskám, esetleg a kezembe akad egy karó, de a cukrokon kívül semmi. Oh, igaz. Elővettem és megettem még egyet.
- Köszönöm a cukrot. Rég nem ettem már, azt hiszem ez most jól esett... Mondjuk a mentolosat határozottan jobban kedvelem.
- Nekem az édes jobban tetszik. Ezeknek még az ízét is érzem. - Tényleg, egész fura. Egy vámpír, aki halandó kaját eszik. Szóval érzi a cukor ízét. Viszont... miért kezdtünk baráti csevejbe?
- Én nem bírom az édeseket... Sőt, kifejezetten utálom, ha valami túl édes. - Amint kimondtam a pár szót, a hátam mögélépett és a hátamhoz szorította a saját fegyverem. Szóval nem csak én kapcsoltam, harc közben nem bájcsevegni kéne. Nah, törjük a fejünket. Vámpír, mögöttem, fa tölténnyel... Bár nem olyan erős, mint a sima töltények, ez is elég szép sebet képes ejteni, ha jó helyre lőnek. Ai tökéletes helyre célzott ahhoz, hogy beledögöljek, ha ezt a lövést bekapom. Ismét a zsebembe nyúltam. Volt még egy pár cukrom, egy fegyverem, amit nem használhattam, és a kezem, amivel szintén semmit nem tudtam tenni. Ha Ai okos vámpír, akkor minden mozdulatomért belém lő egyet- egyet. A kezembe szedegettem a cukrokat és sorra kibontottam és bekaptam őket. Legalább ne menjenek már pocsékba. Minden esetre Ai nem éppen a legokosabb... Vagy legalábbis az a népművészeti cserépedény mögöttünk, arról nem szólt neki, hogy azon kívül, hogy a hátamhoz fogja a pisztolyt, lőjön rám, ha megmoccanok. Ez persze most kifejezetten nagy előny lenne számomra... Szépen lassan hátra pillantottam a lányra. Nem hiszem, hogy megakarna ölni, de azt sem, hogy nem. A kettő között szédelgek valahol, de hogy melyik felé billen a mérleg tányérja, fingom sincs.
- Végeztünk, Hiro? - Kiáltott hátra. Szóval a pasast Hironak hívják. Értem, ezért még később kap. Ai megunta, hogy várjon. Az első pillanatban, hogy nem figyelt megfordultam ököllel arcon csaptam. Nem tudom, mennyire fájt neki, de a fegyveremet eldobta.   Nem feküdt ki, hátrébb csúszott pár centit. Lehet, hogy ezzel újabb kihívást indítottam ellene? Hupsz... A Hironak nevezett egyed valamikor mögém került, és most ott tapsolt.
- Hogy én mennyire rühellem a te “kedvesedet”.
- Nem vagy egyedül. - Vágta a képembe Ai. Erősen koncentrált, az ereje még inkább érezhető volt. Szinte vágni lehetne a belőlem áradó feszültséget, és a belőle áradó erőt. Közeledik egy másik. Láthatóan Ai is észrevette, a koncentrációja pedig egy pillanatra elterelődött. Mikor az ismeretlen  vámpír elém ért, hamuvá égett. Szóval ezt akartad, te liba? Hmm... Az viszont nem kétség, hogy nem csak én lepődtem meg. A mögöttem álló Hironak még nálam is jobban leesett az álla.
- Tudod... Értékelem, hogy ilyen jól tudsz sütni, de ezt ne rajtam gyakorold. A boltokban lehet kapni csirke húst, ilyeneket, szórakozz azzal. - Ha az eltalál, szép halálom lesz... Még a hamvasztásért sem kéne fizetni, pedig én rendes temetést akartam sírkővel meg idézettel, meg minden vacakkal, amik ilyenkor kellenek.
- Nekem sem a vámpír a kedvencem. Azt hiszem jobb, ha megyünk. Ismertem a fickót és... hát nem igazán vagyunk puszi pajtások a főnökével. - Ai merengett valamin. Ha csak ketten lennénk, megkérdezném ki az, akivel “nem igazán puszi pajtások”, de ezzel a fickóval semmi kedvem egy légkörben lenni.
    Amint kikerültek a látótávolságomból, összerogytam. Azt hiszem eddig is csak a makacsságom tartotta bennem az erőt, de most, hogy nincs mit veszítenem, már az erőm is elhagyott. Simán meghúzhatta volna a ravaszt. Egy percébe sem került volna, hogy megöljön. Túl erős... Túlságosan erős, hogy én, vagy akár bárki a bázisról meg tudja állítani, ha valamit eltervez. Talán az egész országban nincs olyan, aki képes lenne rá. A hátamra fordultam és az eget bámultam. Gondolkoztam. Apám összefüggésben áll Ai-al és az apjával. Simán megölhettem volna Ai faterját, de nem tettem. Most pedig Ai simán kinyiffanthatott volna többször is, de nem tette. Lehetséges lenne, hogy ez tényleg csak egy játék volt? 

Azt hiszem ez a fejezet is elég hosszú, és úgy érzem, a többi csak még hosszabb lesz. A következő - ötödik - fejezetet már két részre fogom bontani, mert az végképp nagyon hosszú. A hetedik fejezettől várhatóan több leírás lesz benne, egyelőre ez még  nem látható. Köszönöm, hogy elolvastátok, remélem tetszett. :))

2013. augusztus 8., csütörtök

Kutyulmányok..

Az új bejegyzésben több mindent hozok.
Van egy újabb szösszenetem, alkotmányom, nevezzük versszerűségnek.

"Csak azt becsüljük igazán, miért dolgoznunk kellett,
Mi könnyen ölünkbe hullott, könnyen el is mehet.
Nem becsültem meg, amiért dolgoznom muszáj volt,
Mikor az ölembe hullott, hazudott és elárult."

Ez csak úgy jött, oktalanul. ^^" Egyik ismerősöm azt mondta, ez olyan "Enikő stílus", ezt asszem dicséretnek könyvelem el...

Ezen kívül folyamatosan dolgozgatok a történeten - igen, igen, jól van, ma hozom a negyedik részt is... - és közben ötletezgetek. A friss dolgok a következőek:
A 7. fejezet címe nem "Döntés a semmiért" lesz, hanem "Lista az angyalokról", mert hogy azok is felbukkannak... Van itt minden, démontól kezdve a mennyekig :3. (Tényleg, lassan össze kéne szednem egy újabb véleményes posztyoty. Ha van bármi, amiről érdekelne a véleményem, írjatok!)
Aztán lesz még egy fejezet - több is, de most csak erről az egyről van szó - az talán a nyolcadik, vagy  kilencedik, aminek címe "A halál könnyei" ez egy Banshee-vel való találkozás kalandja lesz, hát, nem is tudom.... Kicsit félek, melyik karakterem fog meghalni. Ezek mellett még ott vannak a boszik, róluk még nem sok szó volt, valahogy őket is fel kell vonultatni...
Ti szeretitek a papnőket? Milyennek képzeltek el egyet? A fekete bigyuszban lévő, imádkozós típus, vagy inkább a fütyüljünk istenre és öljünk démonokat jó pénzért, idő mulatás képp típus az, amelyik vonz?

Megint csak az álmaimmal jövök, ez nekem egy "szeressem" téma, imádok ezekkel kínlódni...
Nem rég kaptam egy ilyen "Mit jelentenek az álmok" könyvet, azóta is porosodik, hát tegnap elővettem csak úgy kíváncsiság képp, hogy mit is jelenthet, mert ez nem egy "meg fog történni" álom volt... Nah, felcsapjuk a könyvet, kikutatjuk a szavakat, és jellemzünk. "Telefon/ távbeszélő: Valaki felhív: Valaki lemond egy találkozót." Oké, tovább megyünk, elkönyveljük magunknak a lehetőséget, hogy ez megtörténik. Befejezzük, visszatesszük a polcra, kidobjuk az összesítős cetlit. Másnap - azaz ma - fürdés, készülődés, irka- firka, összeszedjük magunkat, hogy készek legyünk a találkára... Jön egy üzenet: "Szerintem halasszuk el". Nah, elő a kukát, a cetlit, a listát. "Valaki elhalaszt egy találkozót." Röhögni kezdek, és megvárom, míg rám szólnak, hogy hagyjam már abba. De ez most tényleg vicces volt. Szóval úgy jártam, ahogy gondoltam... Az álmaim nem mindig úgy teljesülnek, ahogy várom őket, néha a jelentésüket kell(ene) néznem.

Am szeretitek a Magashegyi Undergroundot? Én imádom a "Rongyolódó" és a "Kocka Rap" számukat *.*. Most vasárnap jönnek le ide, és itt lesznek este hattól *.* Annyira jóóóó. Asszem bátyámmal kimegyek megnézni. Most hallgatok tőlük új dalt, pl. Az álmatlanságot, az is nagyon tetszik.

Nah, akkor összeszedve a dolgokat: Ma még jön egy Negyedik rész, Holnap írok egy keveset az újdonsült véleményemről a Fantasztikus lényekkel kapcsolatban, és hamarosan lesz egy bejegyzésem újra magamról, egy kis életsztorizgatás, nosztalgiázás... Tervezek írni egy novella szerűséget, bár inkább csak apróbb szövegnek nevezném, annak témája elvileg az "Árnyék és a fény" lesz, de ezen még jogomban áll változtatni xD.  Köszönöm, hogy ismét elolvastátok a bugyutaságaim, este felé hozom a fejezetet ^^.

2013. augusztus 5., hétfő

Augusztusi felhők...

    Bárhogy is tépkedem a hajam, lassan itt a szeptember, "itt van az ősz, itt van újra..." és lassan elkezdődik az új iskolában az új életem. Szerencsére, mivel nem vallásos suliba fogok járni, továbbra is hordhatom a halálfejes felsőm, meg ilyenek, szóval most kicsit megnyugodtam. Inkább az izgat, hogy mivel nem tudok róla, hogy bárki is jelentkezne Közgazdaság szakra az osztályomból, így azt hiszem teljesen egyedül leszek majd... Így kicsit nehéz lesz megtalálni az osztályt, meg a tantermet... ha legalább ketten lennénk, az már is sokkal jobb lenne, akkor bíznék magamban... Emiatt nagyon fogok izgulni, hajlamos vagyok eltévedni a legegyszerűbb helyeken is. Úgy érzem, ez egy Impossible* küldetés lesz...

Ami a leges legrosszabb abban, hogy mindjárt vége a nyárnak, hogy én még NEM ETTEM DINNYÉT!!!! Ezt a szentség törést egyszerűen nem vagyok képes elviselni... *Depressziós*

Minden esetre én várom az őszt... Nem csak a suli miatt, én magát az évszakot is imádom. Meg ilyenkor rengeteg képet tudok készíteni. Gyönyörű a természet, meg minden, és a közérzetem is jobb... Nem is beszélve arról, hogy akkor van a névnapom és a szülinapom.

 Találtam egy dalt, ami nagyon tetszett - most épp lyukasra hallgatom -, a címe Impossible, és James Arthur énekli. Nem csak a dallama, de a szövege is magával ragadott. Egyszerűen zseniálissz. :3
Nah meg találtam pár dalt, amit már egy jó ideje kerestem, még pedig kiderült, hogy mindegyik Breaking Benjamin. Olyan jóóóóók *.*

Egyébként ha bárki olvas mangát, annak jelzem, hogy az Anime Hunter beindult, és lassacskán kerülnek fel a fejezetek. Folyamatosan bővül a kínálat, ha jól tudom ma pl. a Deadman Wonderland első fejezete kerül fel. Szerdánként lesz fent az, aminek a szövegét én fordítom, a Watashi ni xx Shinasai, és csütörtökön/ pénteken pedig a Shaman King. Eddig ezek várhatóak, a Shaman King mangájának első fejezete már fent is van, mindenkit várunk szeretettel ^^.

Azt hiszem ennyi lenne ez a bejegyzés. Hamarosan hozom a Negyedik fejezetet, aminek címe "Harc a baráttal, vagy háború az életért?" . Remélem tetszeni fog, ebben a fejezetben még nem írtam leírást, és még az ötödikben sem lesz, a hatodikban már kijavítom a hibát, és nem csak párbeszéd lesz - de az is lesz bőven - hanem külső jellemzés, terepek leírása ^^. 

2013. augusztus 2., péntek

Te voltál az... az ismeretlen, kiért tán életem is adnám...

    Csak egy parfüm, egy üveg, egy illat... Csak egy érzés, a fájdalom, a könny, az emlékek elegye... Harag, düh és szégyen. Az elfogadhatatlan bűntudat. Tehetetlenség. Mit rejtenek ezek a sós vízcseppek, melyeknek tengere szánkázik le arcomon? Nem, nem hibáztathatlak téged. Megtenném, megszeretném tenni, menekülni a tények elől, de még is, csak magamat tudom gyűlölni. Felemészt a tudat, hogy mindent, amit most átélek, egy olyan ember miatt teszem, aki eddig eszembe sem jutott... Most pedig egyik pillanatról a másikra felforgatod az életem, úgy, hogy még csak nem is teszel semmit. A torkom összeszorul, de ordítanék... Fáj, a szemedbe ordítanám, hogy milyen szörnyű ember vagy, de azzal csak azt érném el, hogy még jobban megsebzem magam... Túl tökéletes az illúziód ahhoz, hogy én, a gyermeki, tehetetlen, háttérbe szorult lélek megbonthassam azt.

"Lépj túl rajta!" - Ezt kéne tennem... Minden porcikám ezt kívánja, még is... Előttem lebeg az, amit eddig tettem... tettünk... tettél... A kezem az arcomhoz kapom, eldobom a rajtam lévő szemüveget. Ez mind az én hibám... A könnyek versenyt futva egymással peregnek a szememből, összeszorítom az öklöm, hogy a körmöm már a tenyerembe mélyed... Bár kerestem volna az emlékeket, győzködtem volna magam, hogy többet nem foglak látni... Miért kell csak azért is bántanod engem? Álmomban eljönni, hirtelen újra felbukkanni... ez a végzetem, igaz? Túl sokat tettem érted, el kellett rám pocsékolnod az időd, ezért most szenvednem kell, mert idióta, tinédzser fejjel azt hihettem, ha én megbocsátok, megbocsátást nyerhetek én is? Mert azt hittem, ha mindenem beleadom egy ilyen barátságba, ami már réges rég, vagy már a legelején elveszett, akkor megmenthetem? Hülye voltam, megérdemlem a sorsom. Én, a szürke egér, aki csak a sötétben bújhat meg, az árnyékodban, a lábadhoz sétáltam, és cincogtam, azt remélve, talán a tenyeredbe veszel. Végül a tenyeredbe vettél, és elhajítottál valamerre, majd tompa, fájdalmas puffanással földet értem.

Aggódok, félek tőled... magamtól... kettőnktől. Ha legközelebb találkozunk... Ismét elhajítasz? Beszélsz még hozzám, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagysz? Bármit is tégy, én mit tennék? Elmondanám, mit érzek, felbontva ezzel mindent, elvágva a vörös fonalat? Vagy csak szimplán megbocsátanék, ahogy mindig, és úgy tennék, mintha mi sem történt volna? Képes vagyok rá... Évekig ezt tettem, akkor pont most miért ne tenném? Elvégre mi jó barátok voltunk, akkor biztos azok vagyunk most is... Én mindig melletted állok, hozzám bármikor jöhetsz... Nem, ez nem ilyen egyszerű. Bármikor mondtam bármit, te nem szóltál semmit. Hamis mosolyt mutattál, és hagytad, hogy úgy érezzem, fontos vagyok. Hogy vagyok valaki, lehetek olyan lény a te csodaországodban, aki nem egy eltaposni való bogár. Figyelmes akartam lenni veled, segíteni neked, de te... figyeltél arra, mikor mit mondasz? Gondolkoztál órákat azon, mit mondj nekem, hogy ne sérts meg, még is az igazat mond? Volt olyan éjszakád, hogy nem aludtál, mert ajándékot csináltál nekem, nehogy alul maradj a többiekkel szemben? Gondoltál arra... hogy milyen érzés lehet, hogy senki sem áll ki értem? Volt olyan pillanat, amikor azt gondoltad " Ha ennek rossz lesz a vége, vagy ha beledöglök is, de megvédem, mert a barátnőmről van szó"? Emlékszel, mikor a torna öltözőben megígértem minden lánynak, hogy értük akár az életem is adnám? Buta szavak, ugye? Kár, hogy én halálosan komolyan gondoltam...

"Köszönd meg, hogy ilyen kitartó lelkem van... " Én, az egérke, voltam olyan merész, hogy eléd lépjek, és miután eldobtál, akkor is visszamentem. Hűséges voltam, nem úgy, mint te, és végül kihasználtak, de... meg kell mondjam, jobban belegondolva, örülök neki. Így végre rájöhettem, hogy félre ismertelek. Már lebontottam az illúziód. Már nem vagy hatással rám, nem akkorával, hogy befolyásolni tudj. Kérlek, köszönd meg, hogy ilyen kitartó lelkem van...
"... hiszen így dobálhattál, ahányszor csak kedved tartotta. "

Mától... én nem fogok melletted kiállni. Kereshetsz, de ha megtalálsz, kérlek, ne várd, hogy jó leszek. De hidd el, az életem még így is eldobnám érted, akit nem is ismerek igazán... mert te vagy az az ismeretlen... és én vagyok az a hűséges cincogi, akit már ha nem is dobhatsz el, talán még jó lehet valamire.  

2013. július 31., szerda

Badarságok... A mai nap és egy kis része az életemnek

     Tegnap sikeresen befejeztem az első fordításom első fejezetét, szóval most kicsit boldog vagyok.
Egy vagy két bejegyzéssel ezelőtt meséltem róla, hogy Informatika szakra megyek a középiskolában, ez kicsit változott, ugyan is szükséges volt átiratkoznom néhány személyes probléma miatt egy másik iskolába. Ez azt jelenti, hogy - ha nem változik semmi - Közgazdász leszek - bár tudnám, mit csinál egy ilyen... - és irodai munkát fogok végezni - ez mondjuk szerintem jobban illik hozzám, mint egy webmester, annak ellenére, hogy szeretek oldalakat gyártani. Az informatika akkor áll hozzám közelebb, ha azt saját kedvem szerint csinálhatom, mikor olyan érzésem támad, hogy szeretném. Igen, érdekes egy fajtám van, be kell valljam...

    Most újra feljött a szó a HTML- kódokról, mikor anyummal beszélgettünk, szóval megint kicsit érdekelni kezdett. Régebben alkalmaztam már az NVU nevű programot, viszont jobban tetszik, ha magam írhatom le a kódot magát is - nem vagyok Mazochista, de szeretem a nehéz dolgokat. Lehet, hogy majd vezetek róla magamnak füzetet, vagy jegyzeteket, még nem tudom pontosan...
    Meg először egy kis matekot kell gyakorolnom, mert az év végén eléggé lecsúsztam ^^".
Jut fejembe, ti értitek a matekot? Nekem gőzöm sincs róla, mi az, kínai az egész úgy, ahogy van, a mértanról meg ne is beszéljünk...Régebben kedveltem én a matekot, de végül sorra kudarcot vallottam, és nem érdekelt az egész, aztán meg már órán se figyeltem, inkább versetek, történeteket írtam a margóra vagy csak firkáltam. ».«"

Mai kérdések tehát:
Mit csinál egy közgazdász?
Ti értitek a matekot?

Üdv: Keni526

2013. július 28., vasárnap

Ötleteim... Megkésve, de igencsak jó kedvűen.

Tegnapra ígért bejegyzést egy aprócska halasztással ma hozom, szóval most leírom a sztoris ötleteim. Az, hogy ezekből mi lesz megvalósítva, és mi nem, még nincs eldöntve, de alap pilléreknek számítanak, hiszen ezekből már ki tudok indulni.

Először is nagyon szépen köszönöm Enlinne L.- nek, hogy írt nekem kommentet, ezzel megmentve az életem egy süllyedő pontját. Nagyon örülök neki, hogy leírtad a véleményed ^^

A nagy hőségben tegnap kicsit elvesztettem az uralmat, és felcseréltem a nappalt az éjszakával, szóval egész nap aludtam. Mára jobban érzem magam, szóval ismét munkához látok.

- Ötletek a BPS-hez: (még mindig nincs jobb ötletem név téren. Please, Heeeeeelp meeee!!!!!)
"Mi csak lebeszéljük a falka szabályokat"
"Báty"
Az apa naplója
A veszélyes Papnő - hihi, ez a csaj tényleg veszélyes. Daniel élete forog kockán, a csaj folyton rámászik >.< -
Démon komornyik - ennek is meg lesz a maga oka -
Vacsora a halállal
"7. Fejezet - Döntés a semmiért"

- Teljesen más ötletek. (Nem összefüggőek, mindegyik külön-külön.)
Pókos boszi
Csak egy madár volt, a kóbor éjszakában
Démonná válás
Rég várt találkozás?
Antiszociális lány
Choco Caffee - Édes kávé, keserű csoki
Holtak könnye
Kacagások fájdalma
Hamvadó emberek - ennek is van már egy alap sztorija, de azt is újra fogom írni -
"Ha csak a tüskékre figyelsz, nem érezheted a rózsák illatát"
" A bábok csak bábok maradnak azon  a láthatatlan madzagon, melyen te rángatod őket. Ezen változtatni már nem lehet, de megelőzhetem azt, hogy más is a te játékaid közé tartozzon."
"Mondd, üvegbe zárt lepke... Milyen érzés a szabadság?"
Az álmodó
Dream Fighter - Fizetségért bármit
Ébredő álmok
Elátkozott, ködös emlékek
A három kívánság

Ennyi ötletet sikerült meglelnem, ha jól tudom szét szórva még vannak valahol, de egyelőre ezeket találtam. Nektek mik jutnak ezekről eszetekbe? Kíváncsi vagyok >.<. Várom a kommenteket, ki mit gondol ezekről, mit érez, vagy csak éppen milyen sztorit alkotna hozzájuk.

2013. július 25., csütörtök

Sokaság....

   Rengeteg dolog történt a héten, volt benne jó is és rossz is. Kicsit sűrű lett a naptáram, pedig nyaralni sem megyek >,< . Tegnap előtt beálltam Manga Fordítónak a nem soká beinduló AnimeHunter-nél, azzal is folyamatosan dolgozok, közben pedig a szövegeimet írogatom. Rengeteg új ötletem van - lassan azokat is összeszedem :). Pl. mondjuk vasárnap vagy holnap- történetekhez, amiket lassan időszerű lesz megint dokumentálni.
    Leginkább azért írom most ezt a bejegyzést, mert rengeteg olyan zenét találtam, amit imádok *.*. A zenei ízlésem rengeteg felé ágazik, kisebb részét megtalálhatjátok linkkel alul, de most ide kiírok párat címmel, hogy mik is azok, amik onnan kimaradtak, és aránylag frissek :).

Hollywood Undead
- Bullet
- Rain
- Comin' hot
- Lion
- Undead
------------------
2NE1
- Hate you
- Ugly
---------------
The All American Rejects - Real World
 --------------------
 You Raise Me up
----------------------
Teen Top 
Miss Right
Be ma girl
------------
No pain, no game
----------------------

Azt hiszem ennyi, később, ha találok még, akkor hozom az újabb adagot.

Azért picit szomorú is vagyok, - bár nem hiszem, hogy sok okom lenne rá - mert kiraktam a 3. fejezetet 07.11-én, és még mindig csak 11-en látták, és egy kommentem sincs :(. Jó, nyár van, szóval fel lehet ezt fogni annak is, hogy nyaralni vannak az emberek...
Ezzel ellentétben viszont a héten lett +2 rendszeres olvasóm, és eléggé közelítek a 2000-res látogatottsághoz is, szóval lassacskán az is meg lesz. :3

Szeretem nézegetni, hogy melyik oldalakról, milyen kulcsszavakkal, vagy milyen országokból érkeznek látogatóim, szóval most meg is osztom veletek, honnan és hányan jöttek a blogomra:

Magyarország: 1247
Oroszországi Föderáció: 236
Egyesült államok: 124
Németország: 75
Szlovákia: 51
Hollandia: 14
Románia: 11
Svédország: 7
Ukrajna: 5
Ausztria: 3

Ennyi volt a mai bejegyzés, nem sok, Holnap hozom a szavak rengetegét, amit nem régen írtam, és összeszedem a történetekhez tartozó ötleteim :).

2013. július 23., kedd

Üres vagyok...

    Csak ülök a gép előtt, fekszem az ágyban, állok az udvaron vagy éppen csak bámulok ki a fejemből. Értéktelen dolgok... Ha látok valamit, ami tetszik, felhők vagy csak egy lepke, lefényképezem. Valami átjárja a testem, de csak egy pillanat erejéig. Ha írok, csak egy percre érzem, hogy jól vagyok. Mégis, most, hogy a karom fáj, és nem írhatok annyit, mint eddig, úgy érzem, sem szívem, sem lelkem, de még csak testem sincs. Látom, hogy létezem, reggel a tükörbe nézve látom, hogy milyen vagyok kívülről, de legbelül csak egy üres, fekete lyuk tátong. Zavar... fáj... bánt... csak érzem, hogy valaminek lennie kéne ott, de nincs ott semmi. Keresem a szavakat, mit is kéne mondanom, pedig mindent előre megterveztem az életemben. Ezek is elvesztek, ahogy minden más.
    A szokásos napi rendem, "kávé, kaja, aztán gép és szövegek meg blog" felbomlott. Nehezemre esik gondolni bármire is... Talán azért van, mert annyi mindenre gondolok, hogy végül semmi sem jut eszembe, de... idegesít. Nincs kedvem semmihez, de akarok valamit, csak fogalmam sincs, mit. Megőrjít az érzés... Fáj az üresség, de nem tudom megérteni, mitől fáj az, hogy nincs ott semmi? Régebben vágytam a csendre, üldöztem azt, hogy végre nyugtom legyen. Most, hogy megkaptam, végre nem gyötörnek a gondolataim, hogy nem aggódok mindenért, nem jutnak eszembe a történeteimmel kapcsolatos ötletek, hogy nem kell magamba zárnom a problémáim, amik előtörnek az agyamban és már a határaimra kényszerítenek, de elzárom őket... most úgy érzem, hogy semmivé váltam. Jelentéktelen dolog lettem ugyan úgy, ahogy egy összefirkált papír, amit később kidobnak.
    Fájdalmamra még a legjobban kedvelt zenéim sem adtak vigaszt... Bármit hallgatok, csak hallom a szöveget, de semmi sem történik. Irtó dühös lehetnék, de még csak erre sincs erőm. Ez eléggé vicces.

2013. július 19., péntek

Japán, Japán és még egy kis Japán.

    Igen, az imádatom tárgyát képező Felkelő nap Országa most a blogomra is kikerül, mint egy fontosabb bejegyzés. Régóta tanulok idegen nyelvként Angolt - elméletileg nagyjából tudok is beszélni, majd egyszer kiderül -, és két- három éve vagyok anime- manga "fan" (inkább használjuk az Otaku kifejezést). Az én rajongásom rajzok készítése, openingek és endingek, OST trackok szövegeinek megtanulása, más japán zenék hallgatása és a japán rajzfilmek és mangák nézéséből áll.

    Általában minden kis rajongó tanul meg egy- két aprócska szót, amik gyakran előfordulnak főként animékben, hiszen ezek nagy része magyar felirattal, japán szinkronnal érkezik. Ilyeneket, mint "Ai" vagy "Ohayo", "Gomene", ezek mind rengetegszer előfordulnak, így egy idő után megragadnak bennünk.
Régebben is érdeklődtem már a japánok által beszélt nyelv iránt, de most ismét belém bújt a kisördög, és keresgélek némi anyagot. Igazából most még nem szeretném annyira komolyan venni, csak hogy tudjak néhány dolgot, de később, mikor lesz rá pénzem, szeretnék megtanulni japánul... Persze miután már meg lesz a felsőfokú angol nyelvvizsgám, meg ilyenek. Szerettem volna második nyelvet is tanulni, de mivel szakközépbe mentem, így csak angolt tanulok. Tervezem, hogy majd lesz egy Német nyelvvizsgám is, ha meg lesz minden, ami szükséges, és csak az utána vágnék bele a japánba, mikor már dolgozok. Meg ha még akkor is érdekel. Igen, nagy álmok ezek, de ha sikerül, akkor nagyon boldog leszek.
Minden esetre kutakodok a neten, szóval ha bárkinek van ötlete, tippje, vagy bármije, ami ezzel kapcsolatos, örülnék neki, ha megosztaná velem a véleményét... Most találtam egy blogot, amit elolvastam, de ezt nem nagyon értem: "Ha a Ka-sor hiraganáit módosítjuk, a jel felett két kis vonalkával, abból Ga-sor lesz.
ga-sor: ga gi gu ge go
"
Nektek van valami ötletetek? >,<"

Elég kevés dolgot találtam eddig, viszont már ez is segít. ^^ - Viselkedjünk optimistán!!! - Ha bármi fejlődést mutatok e téren, ismét írok.. 

2013. július 14., vasárnap

Rólam...

    Üdv mindenkinek, ezt itt a Jackass, én pedig nem más vagyok, mint Keni526, a blog vezetője! Jah, nem, bocsi, téves. Úgy döntöttem, hogy a mai bejegyzés rólam - ki másról? - fog szólni, hiszen lehet, hogy kicsit sok mindent ír(tam)ok ki, de azt hiszem, ezekről még nem beszéltem, szóval azon filózok, hogy írok magamról pár dolgot. Megpróbálom pontokba szedni, de ha kisregényt írok, akkor bocsi >,<". Lehet, hogy nem túl érdekes, sőt, biztos, hogy egy csomó hülyeséget fogok összehordani...

- A szobám tele van macikkal. Mindenhol plüss és más macik hadai esnek a fejemre, amikor kiszedek valami kacatot. ( Egyszer megszámolom, hány macim van)
- Szinte sosem nézek tv-t. Ha valami érdekel, inkább a gépen nézem meg.
- Majdnem hogy bármin képes vagyok elaludni. Az ágyamban sok lom van, néha simán ráfekszek és úgy alszok.
- Kb. 2-3 éve kezdtem sztorikat írni, és szégyelltem magam, mert kicsit több perverzitás volt benne, mint az egy olyan korú lányhoz illik.
- Alexandra - az aktuális sztorim szereplője - a saját vágyaim egyik megtestesítője. Mindig ki akartam próbálni, milyen is egyszerre két fegyverrel ölni akit eléd dobnak. Persze nem halandókat, ilyeneket, és nem is vagyok vérszomjas, vagy gyilkos hajlamú, ne értsetek félre!!!!
- Kaják terén válogatós vagyok. Nagyon. Hmmm.... semmi zöldség a krumplin kívül, főzelékek kilőve, levesek közül nagyon kevés, húsból pedig csak sertés, vagy pedig a csirke mell sütve.
- A sztorikat illetően... Ahogy mondja a mondás, mások szemében a szálkát, sajátban a gerendát sem... Amikor az általam írott történetet olvasom, a legnagyobb hibát sem veszem észre, a többiekében pedig azt is szóvá teszem, ha kihagy egy betűt. - Nem rossz szándékkal! -
- A maci gyűjtési mániám tavaly kezdődött, régebben sosem voltam ennyire fanatikus, inkább csak örültem, ha kapok bármilyen plüsst.
- A komoly dolgokat hajlamos vagyok mindennél komolyabban venni, kivéve ha látszólag elviccelhetem az ügyet.
- Mindent egyedül akarok megoldani, ezért szoktam én lenni a legnagyobb teher az emberek számára.
- Ha választanom kéne egy csilli- villi tízcentis sarkú cipő, és egy csuklószorító között, a csuklószorítót választanám. Van két darab platform cipőm, de még egyszer sem viseltem egyiket sem.
- Szeretem a vámpírokat és a démonokat, meg az ilyen kis gonosz szerzeményeket.
- Mindenből, amit olvasok, látok, ilyenek, kiválasztok magamnak egy vagy két karaktert, és felírom az én kis "hárem" listámra. ( Ne kérdezzétek, rengeteg karakter van)
- Szeretek csoportmunkában dolgozni, ha arra van kedvem. Egyébként is társasági ember vagyok, de ha munkáról van szó, általában parancsolgatós vagyok, ezért néha inkább azt mondom, hogy megoldom egyedül, mert nem akarom, hogy mások megutáljanak.
- Aránylag kockának mondható vagyok, de mostanában nem sokat játszok.
- Szeretek kosárlabdázni, de valamiért az utóbbi időben nem tudok futni, mert akkor nem kapok levegőt. Ezek mellett szeretek focizni és röpizni, valamint sokszor veszek részt atlétika versenyeken, amit helyben szerveznek.
- Általában olyan pólót hordok, ami nálam egy vagy két számmal nagyobb. Ezt tartom kényelmesnek.
- Rengeteg füzetem van, és rengeteg helyen vannak szétszórva. Mindegyikbe folytattam majdnem az összes sztorim - suliban, ilyenek -, így ha egy történetet újra el akarok olvasni, az összeset elő kell keresnem.
- Régen szerettem idézeteket és verseket gyűjteni.
- Néha úgy érzem, hogy egy szívtelen dög vagyok, de legtöbbször hajlamos vagyok nagyon elérzékenyülni.
- (Ezért megfogtok kövezni) Nem izgat sem a divat, sem a smink.
- A kedvenc karakteremhez hasonlóan, amikor hosszú a hajam, felkötve vagy felcsatolva hordom.
- A karaktereim közül sem Zoy-t, sem Edgar-t nem kedvelem, mint olvasó. Inkább Clarkhoz "vonzódom", Daniel egy amolyan " herceg" típus, ami nem a kedvencem, de nem vetem meg, a többiek pedig átlagosak. A pimasz kölyök, akit beleépítek (tettem) egy olyan srác, akit teljes mértékben én álmodtam meg. Nincs ilyen ismerősöm, de viccesnek tartom, ő talán egy olyan karakter, akit ha nem is azért, mert helyes vagy ilyenek, de a viselkedése miatt kedvelem.
- Megint csak az aktuális történetről pár szót - ígérem utána erről többet nem beszélek a mai bejegyzésben - az első szöveg, amit - " Blue Pen Stories" néven gyártottam, majdnem ugyan ezekkel a karakterekkel, egy szerelmes sztorinak indult, a főszál pedig az volt, hogy a démonok feje feleségül akarja venni a főhősnőt, aki mellesleg egy teljesen átlagos lány - itt még csak vámpír vadász sem volt. Az vezetett rá, hogy átírjam az egészet, hogy végül elegem lett a saját karakteremből, már hozzá sem tudtam érni, undorodtam tőle, így kedvem szerint újra írtam.
- Imádom a nyaklánc órákat :3.
- A blogom miatt rengetegszer kiakadok és rengetegszer ugrálok örömömben. Néha igen mélypontra kerülök, nem tom mit kéne csinálnom, hogy visszahozzam a régi látogatottságot...
- Még egyszer sem voltam szerelmes, és még sosem gondoltam úgy fiúra, hogy lehetséges barát jelölt.
- Gyerekkoromban féltem a Vichy -  vmi arckrém - reklámjától, és bebújtam a paplan alá, hogy ne halljam a zenéjét.
- Már két- három éve rászoktam a tejes- forróvizes kávéra.
- Szeretem az olyan teát, amiben van egy kis tej.
- Irigylem az olyan lányokat, akik egyszerre szépek és okosak is.
- Sosem kergettem olyan álmokat, hogy "modell leszek" vagy ilyenek. Én csak bele sem gondoltam, mi akarok lenni. Az iskola választásnál - év elején, pályaválasztás, stb. - bejelöltem az Ügyintéző, Informatika, Kereskedelem és marketing, Vendéglátás és idegenforgalom, Elektrotechnika- elektronika szakokat. Nekem bármelyik megfelel, anyám pedig azt mondta, hogy bármelyiket megtudnám csinálni, bármelyikként el tudna képzelni. Végül informatika szakra megyek.
- Ha minden úgy van, ahogy a beiratkozáskor, akkor csak két lány - én és vki - lesz az osztályban, a többi mind fiú.
- Aranyosnak tartom az alacsony lányokat, és ezt bármikor meg is mondom nekik.
- Szeretem a gyerekeket, de sok időt nem tudnék velük tölteni munka képpen. Egyszer- egyszer elvagyok velük, sőt, imádom őket, de egyébként ezt nem tudnám a munkámként elvégezni.
- Élőben utálom a vér vételkor a vér látványát.
- A hajam nagyon sötét barna, ezért sokan mondják, hogy fekete, amit kifejezetten utálok.
- Egyetlen egy kötelező olvasmányt sem olvastam el a VUK-on kívül.
- Szeretek gyöngyöt fűzni és origamizni.
- Inkább vagyok a "Dolgozó nő" típus, mint az "Otthon ülő anya".
- Mindig van nálam legalább három notesz a suliban, és egy kis táskányi "írós cucc". ez össze van szedve, mindig magammal viszem a suliba :3.
- Nincs különösebben kedvenc színem.
- Szeretem bámulni a holdat és fényképezni a felhőket.
- Nagyon sokszor vétem azt a hibát, hogy kimutatom az érzéseim. Sírok, ütöm az előttem lévő asztalt meg ilyenek. De amikor voltak gyilkos hajlamaim, azt természetesen nem mutattam ki.

Nah, ezután a rengeteg hülyeség után én visszahúzódom folytatni a szövegem. További szép napot, és köszönöm, hogy időt fordítottál az én kis butaságaimra ^^ :).

2013. július 11., csütörtök

Újabb fejezet.

Sziasztok! Itt vagyok egy újabb fejezettel. Ismét csak azt tudom mondani, hogy úgy érzem kicsit elnyúztam, de általában úgy vagyok vele, hogy mindig leértékelem magam - van ilyen szó? - így inkább nem is figyelek a saját véleményemre :)
Faljátok örömmel!

3. Fejezet - Az utolsó generáció


Mostanában rettentően ismert lettem a vérszívók körében. Egyik küldetés jön a másik után, a papír munka pedig felhalmozódott. Az asztalom szinte összeroskad a rengeteg papír alatt, Danielnek meg égnek áll a haja, mert még csak két jelentést kapott meg a húszból. Hogy minek kell egy osztagnak papírmunkát végeznie, fogalmam sincs, mert senkinek sem tartozunk elszámolással. A tavaszi idő jó lenne, ami szívás benne, hogy még húsvétkor is havazik. Az ablakon kipillantva egy lányt vettem észre a kapunk előtt. A sötét miatt nem tudtam kivenni, ki az, ezért az övemre csatoltam a fegyvereim, a kardomat pedig a derekamra erősítettem vízszintesen. Nagyon hasznos darab, ráadásul még kényelmes is, ha olyan helyzet alakul ki. Amint megfogtam a kilincset, Zoy kopogott. Kinyitottam az ajtót.
- Hozzád jöttek. Meg kell mondjam, igen népszerű vagy a vámpírok nézeteiben.
- Köszönöm... A múltkor...
- Igen? - Nálam sokkal magasabb, így fel kellett néznem ahhoz, hogy tartani tudjam vele a szemkontaktust. Csak két évvel fiatalabb a főnöknél, huszonegy éves.
- Öhm... Nem, semmi, hagyjuk. Köszönöm, hogy szóltál.
Lerohantam a lépcsőn, ki vágtam az ajtót és a kapuhoz futottam. Akit ott láttam ismerős, de nem tudtam felidézni, honnan... Ősz haja legalább a derekáig ért és ki volt engedve. Alacsony, törékenynek látszó, de egyáltalán nem az. Most hogy jobban megnézem..
- Te vagy az... az a lány a bálról. - Kinyitottam a kaput és elé léptem. - Köszönöm, hogy segítettetek. Sajnálom, hogy akkor rosszul ítéltelek meg titeket.
- Én is így reagáltam volna a helyedben. - Ahogy a fejét felém fordította, a haja vele együtt lendült.
- A hajad... sokkal őszebb, mint ahogy régebbről emlékszem.
- Tudom, hogy fura. - Szóval azért tűnik ilyen gyengének, mert még az is...  Nincs tisztában a haja színének okával és az ezzel járó erő nagyságával.
- A vámpíroknál szokatlan, de nem fura... Szóval nem vagy tisztában a benned rejlő erővel. Hadd magyarázzam el. A hajad nem holmi genetikai gyengeség miatt ősz, hanem azért, mert egy nagyon ősi család tagja vagy. Hány éves vagy?
- Huszonöt. - Azt tudtam, hogy a vámpírok, főleg az effélék fiatalabbnak tűnnek, mint az igazi koruk, de ennyivel? Olyan, mintha most töltötte volna a tizenhatot!
- Igen... Te az utolsó generáció tagja vagy. A családodból származó vámpírok különleges tulajdonsága, hogy minél őszebb a hajuk, annál erősebb az egyén. Te vagy az egyik legerősebb, akit már láttam a famíliádból, vagyis pontosítva te lennél az egyik legerősebb, ha irányítanád és képes lennél irányítani azt az erőt, mely birtokodban áll... Attól fogva az összes körzetünkben élő vámpírnak kutya kötelessége lenne követni téged.
- Még ha igaz is... lehetetlen. Gyenge vagyok. - Komolyan pipa leszek. Ez hallja azt, amit mondtam? Most mondtam el neki, hogy ő a legerősebb vámpír, akit ismerek, erre azt mondja, hogy gyenge. Megáll az eszem, ez kicsinálja az idegeim néhány perc alatt...
- Mindegy... Miért jöttél? Emellett... honnan tudtad, hogy itt leszek?
- Átnéztem Toki papírjait. Ajándékot hoztam. - Toki... ő az a pasas, aki ide hozott?
- Miért hoztál ajándékot? Én vagyok az, aki tartozik nektek.
- Miért nem öltél meg? - Ez egy olyan kérdés, amire magam sem tudom a választ. Nem vagyok benne biztos, hogy ha nem ájultam volna el, akkor meghúztam volna a ravaszt. Nem száz százalék, hogy elsütöttem volna a pisztolyt, ha csak nem támadnak meg.
- Nem támadtál. - A kezembe adta a csomagot, ami elég nehéz volt. - Mi van benne?
- Nem tudom.
- Köszönöm. Jó éjszakát, a látogatást pedig egyszer viszonzom. - A súlyból ítélve egy nagyobb méretű pisztoly lehet. Van még mellette valami, de az majd csak akkor derül ki, ha kibontottam. Az ajtóból még visszapillantottam a kapuhoz, de az utolsó generáció tagja már sehol sem volt. Megint nem kérdeztem meg a nevét.
Felsétáltam a lépcsőn. Az első emeleten szembe jött velem Luka, akinek a képe még az átlagosnál is rosszabbul festett... A szag alapján pedig rendesen felöntött a garatra.
- Mi bajod? - Minden mellé beszéd nélkül tettem fel a kérdést, amiért a pokolra fog átkozni engem.
- Mi dolgod vele? Hagyj békén, idióta liba! - A hangja rekedtebb, a szeme vörösebb mindennél, és a durvasága felvitte bennem a pumpát... A falhoz szorítottam és mélyen a szemébe néztem.
- Segíteni akarok, úgy hogy vagy elmondod, mi a franc bajod van, vagy pedig egészen a tetőig rúgdosom a seggedet.
- Úgy sem értenéd... A világból csak azt ismered, amit látsz. Te egy olyan ember vagy, akinek nincsenek érzései. Sosem dühös vagy nyugodt, nem reagál arra, ha valaki azt mondja rá, hogy kurva. Te egy érzéketlen ember vagy.
- Na most figyelj ide. Ebben a büdös, rohadt életben nem találkoztam még egy olyan idiótával, akinek sikerült volna ennyire felidegesítenie, mint te. Egyébként pedig alapállapotomban is olyan dühös vagyok, hogy arra nincs szó, mert utálok mindennap hatkor arra ébredni, hogy Daniel ott kiabál és püföli az ajtómat, valamint egyik napról a másikra teljesíteni húsz küldetést! A papírok ott várnak az asztalomon, ami már szétesik, annyi munkám lenne, közben pedig még veled is foglalkozzak! Ha szerinted egy érzéketlen tuskó vagyok, akkor gondolj arra, hogy nem azért álltam le melléd, hogy cseszegesselek, hanem mert tönkre teszed magad, én pedig aggódok egy olyan baromért is, mint te. Nem, én egy érzéketlen idióta vagyok, akinek az anyja vámpír, az apját vámpírok ölték meg, és mellesleg vámpírvadász. A család számomra nem egy békés otthont jelent, hanem ezt a kurva magas kócerájt, amibe te is és mindenki más is beletartozik, de ha ennyire szenvedni akarsz, szenvedj egyedül! Nem érdekel a depressziód!
    Feltrappoltam a szobámba és bevágtam magam mögött az ajtót. Olyan dühös lettem, hogy a kezemben lévő dobozt ledobtam az ágyra és leültem az íróasztalomhoz. Megcsináltam a papírok többségét, és fáradtan dőltem hátra a székemben. Olyannyira fáradtan, hogy észre sem vettem, hogy valaki betántorog hozzám, és hogy közben reggel lett. Valószínűleg elaludhattam a székemben, ráadásul a csomagot sem bontottam ki.
- Mi az ott? - Kérdezte Luka nagy meglepődésemre normálisan. - Mindegy, nem izgat... Az ok, amiért jöttem, az az, hogy szeretnék bocsánatot kérni... - Szóval megéltem azt a napot, hogy egyszer ő fog tőlem bocsánatot kérni. - Tegnap nagyon lerészegedtem, és hát olyankor igen...
- Igen bunkó vagy... - Fejeztem be helyette is a mondatot. - Bocsánat elfogadva, inkább azt mond meg, hogy hány óra van.
- Kilenc óra múlt öt perccel. - Ezt nem értem... Hatkor fel kellett volna kelnem... mármint fel kellett volna keltenie. Lehetséges, hogy tegnap hallotta, ahogy kibuktam?
- Kösz. Azt pedig felejtsd el, ami tegnap történt és jó mélyen temesd el magadban, amit mondtam, mert ha kikotyogod, megfojtalak.
- Rendben... - Nem igazán értette, miért mondom, de legalább a fenyegetés hatással volt rá.
- Jah, várj. Van itt számodra valamim. - Dobtam oda neki a fiókomból származó fájdalom csillapítót. - Gondolom szükséged lesz rá. Nekem van még pár, így megtarthatod.
Kitántorgott az ajtón én pedig újra a papírok közé temettem volna magam. Fáradtan az ágyamra pillantottam azon törve a fejem, hogy miért nem fekszek le aludni, de újra a doboznak szenteltem a figyeltem. Odasétáltam és ledobtam magam az ágyra, az ajándékot az ölembe véve. Letéptem róla a csomagolást és egy levelet találtam.
“Üdv, Miss Hitaria kisasszony. A nevem Christopher, örömömre szolgál, hogy megismerhetem. Hallottam, hogy szép nagy sérülést szenvedett el egyik fajtársam által, az ő nevében is elnézést kérek. Amiért önhöz küldtem ezt a csomagot az, hogy szeretném, ha tesztelné az egyik új találmányomat, emellett küldtem önnek egy félautomata pisztolyt ajándékba. A dobozban talál egy becsomagolt zacskót, abban tíz darab lőszert, őket kéne tesztelnie. Ha jól működik, akkor a vámpírok lebénulnak és összeesnek, valamint azonnal bele is halnak, ha pedig nem működik, akkor egyértelműen megölhetik magát. Igen nagy híre van köztünk, mint vámpírvadász, ráadásul azt harsogják, hogy mester szinten öl, így gondoltam felkérem magát erre a tesztre. A lőszerek kompatibilisek bármelyik pisztolyával, emiatt nem kell aggódni. Kérem, vigyázzon magára. “ - Christopher, a vámpír, aki vérszlopálók elleni lövedékeket kreál? Érdekesen hangzik... Ez a kis csipet-csapat egyre jobban kezdi felkelteni az érdeklődésem. Nagyon úgy tűnik, hogy nem éppen a vámpírok oldalán akarnak küzdeni, ha esetleg arra kerülne sor.
Kibontva a csomagot tényleg egy félautomata, Desert Eagle pisztoly várt rám, vadi új állapotban, megtöltve - ez mondjuk felelőtlenségre vall. Mellette ott hevert egy nyalóka - mi vagyok én, kisgyerek? - és a kis zacskó, tele a tíz darab lőszerrel. Kívülről teljesen olyan volt, mint a sima lőszereim, viszont a szaga valami borzalom. Belegondolva kész fegyver raktár leszek. Két falőszeres, két sima pisztoly, az új Desert Eagle, mellete a japán kard és a bicskám. Mondjuk azért egy rugós, kis késnek jó hasznát venném. Persze ezek csak ábrándok, már úgy sem tudnám hova tenni. Visszaültem az asztalomhoz, és a lőszereket valamint a pisztolyt betettem a fiókomba - abba, amelyikben nincs olyan nagy kupi. Csak most vettem észre, hogy a kardom még mindig a hátamon helyezkedett el, így azt is letettem a székem mellé a szőnyegre.
Mire végeztem, este hét óra körül lehetett. Kongott a fejem a rengeteg jelentéstől és épp készültem, hogy elvigyem Danielnek őket. Valaki kivágta az ajtót közvetlenül az orrom előtt - ezzel majdnem lecsapva a fejem a helyéről - és kilökte a kezemből a papírokat. Előkaptam a fegyverem és rászegeztem, amikor Daniel és Kris berohant mellettem.
- Alexandra, lőj már! Ez egy vámpír! - Kiabáltak rám, amikor felismertem, hogy ki az.
- Állj! Nem veszélyes... Nem annyira, mint gondoljátok. Daniel, ha jobban megnézed, rájössz, hogy ő hozott haza. - Leengedték a fegyvereiket, Toki pedig letelepedett az ágyam sarkára. - Inkább vidd el a papírjaid. Készen vagyok vele. - Összeszedtem és a kezébe nyomtam a két köteg jelentést, majd rácsuktam az ajtót és a vámpír felé fordultam ismét eltéve a fegyverem.
- Te meg miért jössz be csak úgy?! Tudhatnád, hogy bármikor megölnek bárkit, aki behatol! Egyáltalán mi a francot keresel itt? - Nagyon feldúltnak tűnt... Hogy aggódik vagy dühös, igen nehéz megállapítani, pedig már jó ideje ismerem az ilyesfajta reakciókat.
Leültem az asztalom  melletti székembe és elővettem az Eaglet. A két fa lövedékes közül az egyikben kicseréltem a lőszereket a kísérletire és kiraktam az asztalra. A kardom és a bicskám, valamit minden nemű fegyverzetem az asztalon várt, készenlétben, ha esetleg probléma adódna, amit nem gondoltam komolyan. Közben végig azon törtem a fejem, mi törhette meg ennek a nyugodt vámpírnak a higgadtságát, és azon, hogy juthatott be ilyen gyorsan az épület legfelső emeletére... mondjuk vámpír, szóval megvannak a képességei, de köztudottan a vért nem fogyasztó lények gyengébbbek társaiknál.
- Ai... Ai-t elvitte az apja. Egy vámpír. Egy nagyon erős vámpír.
- Állj, értem, hogy aggódsz, de ki a frász az az Ai?
- A lány. Az őszhajú, aki tegnap elhozta a csomagot.
- Mikor?
- Tegnap hajnalban. Rem mondta el, hogy azt mondta neki az apja, hogy haza viszi. Meg azt, hogy ha minden áron harcolni akar, akkor harcoljon a vámpírok oldalán. - Szóval tényleg nem olyanok, mint képzeltem.
- És... bocsi, de ezzel nekem mi dolgom? Az igaz, hogy tartozok nektek, de... még mindig nem értem az összefüggést köztem és az ügy között. - A tollamat piszkáltam, kellett valami, amivel lefoglalnom a kezemet.
- Ai apja egy nagyon erős vámpír, aki mellesleg vért fogyaszt, így nekem esélyem sem lenne ellene.Te pedig a legerősebb vámpírvadász vagy, akit ismerek, sőt, akit a vámpírok ismernek. Kérlek, segíts nekem! - Most, hogy jobban bele gondolok, Ai az utolsó generációnak csak az egyik tagja... Akkor... a másik pedig az apja lenne?
- Az apjának ősz a haja? Bármennyire, de ősz a haja? - Faggattam. A gondolattól kicsit izgatottabb lettem.
- Nem tudom. Fogalmam sincs. Ha jól emlékszem, nem annyira.
- Akkor nem olyan rossz a helyzeted. Bár nem azt mondom, hogy jól áll a szénád, de máris nyugodtabb lehetsz. Viszont... muszáj oda mennem. Tényleg, akarsz a teszt alanyom lenni? A haverotok küldött nekem néhány lőszert, gondoltam kipróbálom rajtad, ha már itt vagy és csak így bejöttél. - Ráfogtam a pisztolyt, ami nem volt kibiztosítva.
Olyan meglepetten nézett rám, hogy teljes erőmből nevetni kezdtem. Megértette.
- Ne félj, ki sincs biztosítva. Csak idegesítő látványnak bizonyult nézni a képedet. Most már sokkal nyugodtabb vagyok. Láttam egy ijedt vámpírt. Azt hiszem ezt elkönyvelhetem magamnak egy jó időre. Nah, visszatérve a lényegre. Mikor mehetünk Ai-ért? Ma biztos nem, nem sokára lejár az időd. Holnap?
- Igen. Van egy földalatti rész, amit direkt a fajtánknak találtak ki, ha esetleg menekülnünk kéne, viszont nem igazán használja senki. Az pontosan abba a városba visz, ahol Ai régi háza van, és odaérhetünk viszonylag gyorsan. Az emberek nem tudnak róla, viszont most muszáj lesz megmutatnom. Kérlek tartsd titokban.
- Mintha engem pont a faji titkaitok izgatnának. Viszont... Megtennéd, hogy soha, de tényleg, soha többet nem törsz be csak így? A főnök szét fog cincálni engem. Most órákon keresztül magyarázkodhatok neki... Mindenestre húzz a francba, mert ha megégsz, nem találom meg a csajod. Vagyis Ai-t. - Vajon szólnom kéne neki, hogy úgy viselkedik, mint aki szerelmes, vagy inkább hagyjam?
- Jó- jó, értem. Bocsánat. A fegyvert pedig... Kérlek, ne rajtam használd.
Végre elment. Piszkálja a csőröm. Bejutott ide. A kapuk még a helyén vannak, vagy kitépte őket a falból? Mindegy, ami még jobban idegesít, hogy ha a generáció másik tagja Ai apja, akkor miért nem erősebb, mint egy szimpla vámpír? Elméletileg a kor miatt még neki kéne irányítania az egész csürhét, viszont az is zavaró, hogy a lánynak pedig meg van az ereje, de nem használja, nem képes használni. Ilyen szintű erővel akaratlanul is vért kéne innia és gyilkolnia kéne, vagy legalább súlyos mennyiségű vért elkoboznia a tulajdonosától. Erős... nagyon erős lehet az akarat ereje, ha így kordában tudja tartani magát. Valamint simán megtehette volna, hogy a sebemet nem bekötözni, hanem szimplán kiaszalja belőlem a vért, de semmi vérhiányt nem észleltem. És a vérüket sem használták, persze ezt meg is értem, ironikusan hangzana egy vámpírvadásznak vámpír vért adni. Viszont meg is öltem volna őket, ha belém tömik a fémes löttyöt.
- Alexandra! - Ajjaj... Jön a házisárkány. És most tényleg felment benne a pumpa, ordít, mint a fába szorult féreg. - Mi a francot engedsz te meg magadnak? Ez a vámpír lehet, hogy még egyszer sem támadott meg, de attól még nem engedheted be csak úgy!
- Mert szerinted én annyira örültem neki? Úgy csinálsz, mintha én mondtam volna neki, hogy jöjjön ide! Ne hidd, hogy nekem annyira tetszik a helyzet! - Becsapta az ajtót és közvetlenül az arcom elé hajolt az asztalon támaszkodva.
- Mit akart tőled?
- Felbérelt... Tartozom nekik, bár ő nem ezért jött... Az ősz hajú lányt mondhatni elrabolták, ő pedig túl gyenge hozzá, hogy egyedül kiszabadítsa. Őszintén szólva nem igazán akarok bele folyni, de ha a hőst akarja játszani, akkor pont jól jön a helyzet, mert visszafizethetem neki, hogy nem ölt meg. Elvégre simán megölhetett volna, ahelyett, hogy vissza hoz a saját helyétől ilyen távolra. Ebbe bele sem gondoltál, hogy az életem mentették meg? - Szóval nem. Sokkal kevésbé idegesen leült az ágyam sarkára és a térdére hajtotta a fejét.
- Várj... azt mondtad, ŐSZ hajú lányt? Ugye nem arról a családról van szó?
- De. Pontosan. A ciki benne az, hogy az a csaj simán szét tudna csapni az összes vámpír között egy legyintéssel, vagy még annyival sem, csak nem tudja használni az erejét. Vagy nem akarja, nem tudom eldönteni, melyik.
- És? Mit csinálsz?
- Azt amit szoktam. Oda megyek, legyilkolom azt, aki rám támad, aztán hazajövök. Mivel a “rabló” Ai apja, így őt nem tervezem kinyírni már ha lehet ennél halottabb, de ha muszáj, akkor végzek vele is.
- Mikor? - Faggatás. De legalább nem ordít. A múltkor az egyik tag feljött és leordította a fejünket, hogy hallgassunk végre, mert zeng tőlünk az épület.
- Holnap este. Mármint éjszaka.
- Veletek megyek. - Határozottabb már nem is lehetett volna... Idegesít, hogy ennyit aggódik.
- Nem. Neked itt van dolgod. Emlékeztetlek, hogy holnap lesz a telihold előnapja. Úgy gondolom, hogy még a papírokat sem nézted át. Ráadásul Luka eléggé ki van, vele is csinálnod kéne valamit. Tegnap nem ment haza, hanem bent aludt.
- A francba már... - Megint valami írtó rosszat mondtam. A francba már, miért kell folyton felidegesítenem valamivel?! - Miért van az, hogy bármikor akarok neked segíteni, te mindig vissza utasítod? Azt hiszed mindent megoldhatsz egyedül? Ettől nem leszel felnőttesebb vagy erősebb! Miért dolgozol mindig egyedül és térsz haza sérülésekkel ahelyett, hogy dolgoznánk együtt és egyikőnk sem sérülne meg? Hogy van az, hogy te aggódsz mindenkiért, de érted senki se aggódjon? - Igaza van. Igaza lenne, de mindig... bárkit szerettem... bárki volt a közelemben... vagy meghaltak, vagy nagyon nagy gondjuk lett...
- Én mindenkire balszerencsét hozok! Mindenki, aki örökbe fogadott, az apám... Meghaltak, vagy pedig hatalmas adósságba keveredtek! Ai-t vissza vitte az apja! Ezért... ezért akarok rátok vigyázni. Ezzel is csak a saját lelkemet védem, nehogy azt hidd, hogy titeket védelek! Csakis önzőségből nem engedem, hogy velem legyetek, mert ha meghaltok, akkor abba én is belehalok! - Felálltam a székből és faképnél hagytam Danielt. A kezemet ökölbe szorítottam, úgy mentem le a lépcsőn kabát nélkül, ki az udvarra, aztán nem tudom hova. Csak mentem ameddig vitt a dühöm. Minden nemű védekezési eszköz nélkül, csak leültem egy padra. A zsebembe nyúltam, melybe régebben beletettem a nyalókát amit a tudós küldött... Milyen rég ettem már... Kibontottam és csodálkozva néztem a nem túl bizalom gerjesztő édességet. Végül úgy döntöttem, hogy megeszem. Tökéletes préda lennék most bármelyik ellenségemnek. Talán jobb is lenne. Jót csámcsognának rajta az újságok. “ A híres vámpírvadászt múlt éjszaka felfalta egy farkas, akinek a torkán akadt egy nyalóka pálcika.”
- Hello. - Összerözzentem a hang hallatán. Letelepedett mellém egy fickó, akit még soha nem láttam az előtt. Nem vámpír - ettől kifejezetten megnyugodtam - és nem is vérfarkas. Vagy ember, vagy alakváltó. Még mindig nem túl megnyugtató a helyzetem, de a legtöbb alakváltó csak teliholdkor tud átváltozni, így talán van némi esélyem. - Kis hölgy, mi történt? Nem sokat látni ilyen fiatal lányt, kint az utcán, ilyen későn. - A fickóra figyeltem. Negyvenes lehet, kb. százhatvanhét centi magas, a sárgászöld szeme világított a sötétben, az ujjai pedig hosszúak és véknyak voltak.
- Sokat foglalkozik kóbor lelkekkel? - Kérdeztem mint aki nem törődik semmivel. Tényleg nem igazán törődtem már semmivel, ha lehet ezt mondani.
- Nem, ez az első, hogy nem menekül el az, aki mellé leülök. Az ilyen vénemberek, mint én, kifejezetten ijesztőek vagy idegesítőek a tinédzserek és fiatalok számára.
- Pedofil vagy? - Az eget bámultam, de éreztem, hogy engem figyel.
- Nem. - A szó úgy szakadt ki belőle, mintha máris le mondott volna minden reményéről. Miben reménykedik?
- Akkor én itt maradok. - Az, hogy meglepődött, csak halványan igaz. Inkább boldog volt. Talán abban reménykedett, hogy beszélhet valakivel. - Miről szeretne beszélni?
- Hogy?
- Gondolom nem témátlanul ül le valakihez, ha beszélgetni akar. - Összekulcsoltam a kezem és felhúztam a padra a térdem.
- Ismered azt a híres vámpírvadászt? Úgy hallottam nem régen legyilkolt egy egész teremnyi vámpírt. A rendőrség viszont lehetetlennek tartja, így lezárták az ügyet valami ócska kifogással. - Hogy ismerem- e? Szóval még sosem látott. Nem mintha minden nap benne lennék az újságokban vagy a tvben.
- Igen, nagyon sokat hallani róla, főleg az utóbbi időben. Úgy tűnik jó nagy hírt csinált magának. - Lesütöttem a szemem. Nem fűlik fogamra, hogy hazudok ennek az embernek, de az sem tetszene, ha valami rosszul sülne el.
- Az emberek bíznak benne. - Felkaptam az arcom, a férfi szemét fürkésztem. - Úgy gondolják, hogy kordában tudná tartani az összes lényt, vagy ha nem is, de legalább annak örülhetnek, hogy számos társuk életét megmenti. Reménnyel tölti el őket. Úgy érzik, ők is erősebbek. - Olyan átéléssel beszélt... Elragadta a hév és hirtelen olyan felszabadultnak éreztem...
- Biztos vagyok benne, hogy nem csak ő áll a dolgok mögött. Elvégre nem egyedül van. Nagyon sokan aggódnak érte, és ez pedig neki ad erőt. Nos, az, hogy ő a híres, vagy hogy ő van jelen a helyszínen, nem jelenti azt, hogy csak ő dolgozik. Körülötte rengeteg ember foglalkozik azzal, hogy jobbá tehesse ezt az egész várost, vagy helyet. Van egy ember aki pedig tövig rágja a körmét, ha a vámpírvadászról van szó, ha pedig sérülten jön haza egy küldetésről, akkor az a személy mindig nála alszik, hogy megnyugodjon. - Akaratlanul is elmosolyodtam.
- Vámpírvadász, te mit gondolsz, lehetséges, hogy egyszer a többi lény is nyugodtan élhessen köztünk? - A talpamat ismét a földre helyeztem, az eget figyeltem, mintha onnan kaphatnék választ.
- Talán. Vannak olyan vámpírok, akik úgy élnek, hogy nem fogyasztanak vért, és vannak olyan farkasok, akik azért hálálkodnak, mert nem öltem meg közülük senkit. Az alakváltók mindig teliholdkor őrülnek meg, de eredetileg biztos ők sem saját akaratukból születtek ilyennek. Bárki tud jó vagy rossz lenni, normálisan, vagy öldökölve élni, ez csak a döntéstől és a kitartástól függ. Én úgy döntöttem, hogy ölni fogok. Gyilkolni azt, ami veszélyt jelenthet rám, vagy esetleg önökre nézve. De ez csak a saját érdekem, senki másé. Ha másik szemszögből, tegyük fel vámpírokéból nézzük, ők mit gondolnak? Számukra én vagyok a rossz, a gyilkos, és igazuk is van. Mindenki jó és rossz, csak megfelelő szemszögből kell nézni. - Felálltam és tettem egy lépést a férfi felé. A kezemet nyújtottam neki, hogy felsegítsem.
- Köszönöm a beszélgetést. Tudod, te vagy az első, aki meghallgatott. Már rég nem készültem semmivel, mert az emberek nem igazán karnak beszélgetni. Annyi gondjuk van, hogy inkább azt intézgetik, ha pedig marad idejük, akkor amiatt aggódnak, hogy mikor támadnak újra rájuk.
- Igazán nincs mit. Viszont eltudná mondani, hol is vagyok? - A kérdés meglepte, de segített nekem. Egy szerény, önelégült mosollyal az arcán haza indult, én pedig átvágtam a temetőn - ezen tényleg keresztül jöttem? - és végig sétáltam az úton.
    A szobámba érve eldönthettem, hogy kirugdosom az ágyamból a főnököt, vagy pedig alszok a kanapén. Alvás közben sokkal jobb társaság, mint ébren. Ilyenkor kifejezetten csöndes és nyugodt - kivéve amikor csápol és kiabál. Kirángattam alóla a takarót és betakartam. Mindig úgy alszik el, hogy nekem kelljen betakarnom. Bele gondolt már ebbe? Kicsit közelebb hajoltam hozzá és az ujjammal kiemeltem egy fürt hajat az arcából. Tulajdonképpen azon csodálkozom, hogy miért nincsenek ráragadva a csajok Danielre. Jóképű és gondoskodó, mindig mindenkire vigyáz. Azt hiszem ez olyasmi, amire minden nő vágyik. Furcsa. Mindig olyan vidám, vagy ha nem is mosolyog, de sosem áll le, mindig dolgozik és csak osztja a munkát vagy vigyáz ránk, pedig ugyan úgy elvesztette a szüleit, mint én. Csak a nővére maradt, de őt még egyszer sem láttam. Még soha nem jött ide, hogy meglátogassa az öccsét. A főnök sosem beszél senkinek sem az érzéseiről. Ha fel kel, talán elnézést kérek tőle. Közelebbről figyelve olyan, mint egy kisgyerek. Alvás közben mosolyog, a szempillái pedig különösen hosszúak. Az embernek néha kedve támad megsimogatni. Elhúzódtam tőle, és leültem a székemre. A háttámláját kicsit hátrébb engedtem, így kényelmesebben ülhettem benne. Azon tűnődtem, amit az öreg mondott. Jó, nem annyira öreg, de a nevét nem mondta. Tényleg ennyire értékes lennék? Nem hiszem. Ez butaság, én csak egy lány vagyok, aki össze- vissza gyilkolássza azokat, akik szerintem veszélyesek.
- Alexandra. - Mordult fel Daniel, hogy álmában, vagy nem, arról fogalmam sincs. Felé fordultam és sokáig figyeltem. Mivel nem szólt semmit, úgy gondoltam, hogy álmában beszél. De miért pont én? Istenem- istenem. Miért állítasz ilyen kérdések elé? - Mmmm... - Szóval nem csak beszél, de forgolódik is.
- Le fogsz esni. - Suttogtam, miközben az ágy mellé ültem. Kicsit beljebb toltam, hogy biztosan ne essen le. Fájdalmas lenne az aránylag magas ágyamról a kemény padlóra esni. Nekem is sokszor fájt miatta a karom, mikor ráestem. Időközben a takaró már lecsúszott a derekáig, az ingje pedig tele lett gyűrődéssel. Vicces. Mindig úgy gondoltam rá, mint egy emberre, vagy mint egy főnökre, úgy sosem, mint valakire, akinek kutya kötelessége aggódni értem. Bele sem gondoltam, hogy végülis hiába tudom, hogy ő is családként tekint ránk, magamat sosem számoltam bele, pedig én is ugyan úgy a tagja vagyok a szervezetnek. Főnök, olyan gyerekes vagy...
    Azt hiszem elaludhattam, miközben figyeltem az alvó férfit az ágyamban. Ami furább, hogy mire felébredtem, én feküdtem betakarva, ő pedig sehol. Gondolom kiment, amikor felébredt. Öt perc múlva hat óra. Kíváncsi vagyok, hogy bejön- e felébreszteni. Gyorsan felöltöztem és az ajtó elé álltam. Pontosan hatkor - még mielőtt kopogott volna - kinyitottam, így igaz, hogy majdnem engem ütött le, de nagyon megleptem. Igaz, mivel majdnem megütött, így kicsit kitekertem a kezét, de azt a lightosabb változatból, így elméletileg nem fájt neki.
- Látom felébredtél. - Közölte a tényt nem a legkellemesebb hangján.
- Te hánykor keltél?
- Körülbelül négy órája.
- Értem. Miért támadtál rá szegény, védtelen ajtóra?
- Van egy kis dolgunk. Gondoltam elmehetnénk gyakorolni. Szerelkezz fel rendesen, kivételesen nem én leszek az ellenfeled. - Hmm... Érdekesen hangzik.
- Éles lőszer, vagy szimpla gyakorló? Kíváncsi lennék, hogy működik a drágaságom. - Húztam fel a pólóm alját pontosan addig, hogy a Desert Eagle kivillanjon.
- Mehet élesben is. A kardodra is szükséged lehet. - Nem sokszor engedtem még közel magamhoz annyira semmit, hogy ilyesmit kelljen használnom. Ettől függetlenül hallgattam rá. - Ettél már? - Pontosan tudja a választ, mégis megkérdezi. Igazából tegnap sem ettem semmit a fájdalom csillapítón kívül.
- Nem. - Intett a fejével, hogy kövessem. Visszamentem az asztalomhoz a kardért, ami még hiányzott a készletemből, aztán lementem.
    Úgy, ahogy én, ő is itt lakik a bázison. A többiek majdnem  mindennap haza mennek, ha pedig itt maradnak, akkor is nyomós okuk van rá. Danielnek egy kicsivel nagyobb szobája van, mint nekem, mert közvetlenül az irodája is a szobából nyílik. A színek nem túl halványak és nem is sötétek, pont eltalálta a közepest a festéssel. Szürke és tejeskávé barna falak veszik körbe az ágyát, ezzel ellentétben a konyhában piros és fekete uralkodik. Nem szoktam bejönni, mivel hozzám minden reggel ellátogat - ha nem nálam éjszakázik. A többiek jártasabbak ezen a terepen, általában sokat kell bejönniük, mivel rengeteg munkájuk van, amit vele kell egyeztetniük. Helyet foglaltam az egyik széken, ami az asztal előtt volt. Daniel az asztal másik oldalán a konyhapulton munkálkodott. Jó érzést keltett benne, hogy figyelhettem. Olyan... különleges érzés. Látni egymás után, ahogy alszik, mint egy kis gyerek, aztán pedig főz, mint egy átlagos ember, közben pedig arról beszél, hogy miként kéne kiiktatnom az ellenség “hadseregét”. Amit letesz az asztalra az pedig... valami mesés. Egy ideig csak bámultam. Próbáltam megfejteni a rejtélyét, miért nem tudok főzni, amikor ő itt simán összedob akár egy királyi vacsorát is, de ez egy lehetetlen kérdésnek bizonyult.
- Mit nézel rajta annyira? - Ohh, tényleg, belefeledkeztem a gondolataimba.
- S... semmit! Köszönöm szépen! - Ha valaki azt mondja nekem, hogy gyorsabban eszik, mint én, biztos, hogy kiröhögöm. - Finom, bocsi, hogy fáradnod kellett vele. - Felálltam és vizet engedtem a tányéromra.
- Nincs mit. Tedd csak le, majd elmosom, amikor olyan kedvem lesz.
- Áh, elméletileg még tudok mosogatni. Apám... - Rengeteg emlékkép szakadt fel bennem. Arról, amikor apával együtt mosogattam, vagy amikor anyuval sétáltam a játszótérre és találtam egy kis kutyust. - édesapám megtanított mosogatni, mikor kicsi voltam. - Legurult néhány könnycsepp az arcomon, de ezt a főnök nem láthatta. Azóta is azt a vámpírt kutatom, aki megölte, de még nem találtam meg. Pedig tisztán él a kép az emlékeim között. Akár megváltozott, akár nem, az arcának vonásait bármikor felismerem. Amint találkozok vele, kinyírom. Ökölbe szorítottam a kezem, vele együtt pedig a szivacsot. Suvickolni kezdtem a zsíros edényt, amit majdnem összetörtem.
- Szóval mégis csak van benned bármi jele a nőiességnek. Ez azért megnyugtató.
- Most szórakozol velem, vagy csak azt akarod, hogy a fejeden törjem szét a többit?
- Pontosan erről beszéltem. - Mire felfogtam volna, hogy mit mond, előttem állt és közelebb hajolt hozzám bármi másnál. A hajamat simította a fülem mögé, én pedig csak álltam ott, mint egy bábu. Az arca szinte az enyémhez simult. Beszippantottam az illatot, ami körülötte lengedezett és felébredtem a tündérmeséből. A pisztoly csövét a mellkasához szorítottam, persze kibiztosítatlanul, csak jelzés képpen. - Sokáig tartott, mire felfogtad. Ennyi idő alatt simán szétszednek.
- Kicsit több jelét mutathatnád annak, hogy örülsz, hogy nem a kezemmel védekeztem. Nem gondolom úgy, hogy örülnél neki, ha eltörném az orrod.
- Amit mondtam, komolyan gondoltam. A többi csak színjáték, nem kell aggódnod. Én a nőies nőket szeretem. Ha már annak született, akkor ne hadonásszon karddal és pisztolyokkal. Emellett pedig tudjon főzni és ne reagáljon mindenre idegbeteg stílussal. - A meglepődés csekély szó arra, amit éreztem. Miért tálal ki nekem arról, mit szeret a női nemben?
- Na és szerinted kit izgat, hogy te mit szeretsz? Senkinek sem akarok az anyapótléka lenni. Neked meg végképp nem akarok tetszeni. Amúgy is, szerinted majd pont beléd fogok szeretni? Annyi jó pasi lenne a környéken, eldobok egy követ, tuti eltalálok vele egyet. Nem mintha annyira izgatnának a pasik. Nem akarok egyet sem a nyakamba. Csak még sérthetőbb lennék. Ha lenne egy barátom, bármikor megfenyegethetnének azzal, hogy megölik. Azt hiszed kell az nekem?
- Vissza vonom azt, amit mondtam. Semmi jele benned a nőiességnek. - Erős késztetést éreztem arra, hogy széttörjem rajta a széket, vagy esetleg leüssem az egyik műanyag tállal, amit éppen elmostam, de végül feladtam. Kiszabadultam a közte és a mosogató közti helyről és megtöröltem a kezem.
- Gondolom a többit majd megoldod, mikor visszajöttünk. Jah, és ha megkérhetlek, legközelebb ne fáradj azzal, hogy engem visszatégy az ágyba. -Ideges vagyok... Valami más, mint eddig volt. Mintha mindketten megsértődtünk és megsértettünk volna. Teljesen tudatosan vágtunk egymás fejéhez olyan szavakat, amiket nem kellett volna. - Kint megvárlak. - Kisétáltam és a lépcső mellett a hűvös falnak dőltem. Észre sem vettem, hogy visszatartottam a levegőt, vagy hogy  forrónak érzem a homlokom és az arcom. Valószínűleg tegnap nem kellett volna csak úgy kimennem, elég hűvös szél fújt. Amint visszaértem Ai előszedéséből, ajándékozok magamnak egy jó adag pihenést. Összekulcsoltam a kezem a mellkasom előtt. A lépcsőt bámultam, ahol Luka sétált pontosan velem szemben. Kerülte a szemkontaktust, amit meg is tudok érteni. Bekopogott Danielhez - aki félmeztelenül nyitott ajtót.
- Főnök, lenne egy kis időd? El kéne valamit intézni, de tönkre ment a gép, kölcsön kérném a tied.
- Persze, nem zavar. - Nagyobbra tárta az ajtót, hogy Luka be tudjon menni, és közben kiszólt nekem. - Alexandra, kérlek menj egyedül. Ez fontosabb.
Zsebre dugtam a kezem és leléptem a lépcső első fokára. - Nem mintha bárki kérte volna, hogy gyere velem. - Ilyenkor érzem azt, hogy jól jönne egy zenelejátszó.
    Az edzés fárasztó. A bázis mögötti részen van egy hatalmas udvar, ott szoktunk “készülni” vagy inkább mondhatni erősíteni. A combom még mindig nem a legtökéletesebb, de határozottan jobban van. Mindegyik fegyverem tökéletesen működik, a bicskámat pedig még egyszer meg kell takarítanom, mert úgy tűnik, hogy a rászáradt vértől még nem tud rendesen kinyílni. A kardomat a szobámban hagyom, nem hiszem, hogy sok hasznát veszem. A kísérleti töltények felét elviszem, hátha van olyan őr, akin kipróbálhatom, persze csak az egyik fegyverembe töltöm azt, nehogy meglepetés érjen. Visszamentem a szobámba. Nem sok dolgom van, mielőtt elmegyek. A késemet kitakarítottam - újra -, a fegyvereket és ahhoz tartozó töltényeket elraktam. A biztonság kedvéért a bokámnál van egy karó, de nem áll szándékomban használni. Elfeküdtem az ágyamon és a plafont bámultam. Rengeteg dolog járt az eszemben. Több éve kutatom apám gyilkosát, és még sosem bukkantam rá, még csak a nyomára sem. Anyámmal sem találkoztam már nagyon rég. Az igaz, hogy egyszer elsétált mellettem pár éve, de azóta hallani sem hallottam felőle. A másik... Miért kaptam fel a vizet attól, amit Daniel csinált? Csak egy idióta teszt, simán le kellett volna csapnom, mintha ő is valami idegen lenne. Kéne egy kávé, de túl lusta vagyok hozzá. Inkább hagyjuk az egészet. Miért kéne nekem itt maradnom? Mi lenne, ha csak úgy, találomra elutaznék mondjuk... hmm... bárhova? Valahova, ahol nem “a vámpírvadász” vagyok, hanem csak egy ismeretlen lány. Unalmas lenne. Nem vihetném magammal egyik késemet sem. A kardom értékét vesztené, vagy lecsuknának, mert azt hiszik, meg akarok vele ölni valakit. Felálltam és az asztalomhoz sétáltam. Kihúztam a legalsó fiókot, és a papírok alól előrángattam egy régi fekete- fehér fotót. Ez minden, ami utoljára megmaradt belőlünk. A keretet szorongatva kicsúszott a kezemből és széttört az üveg. A szőnyegről kicsit nehéz lesz összeszedni, most egy jó darabig nem járhatok mezítláb. Furcsa, hogy mindenki milyen vidáman mosolyog. Senki sem sejti, hogy a következő nap mennyi rossz dolog történik? Összeszedtem a nagyobb szilánkokat, amik közül az egyik megvágta a kisujjam. Nem jó ez a nap. Nagyon rossz érzésem van. Nem szoktam ennyit szerencsétlenkedni akkor sem, mikor nagyon rossz állapotban vagyok. Bekötöztem az ujjam és visszahuppantam az ágyamra. Mit tudnék csinálni?
    A franc, megint elaludtam, de legalább este van. Toki nem sokára itt lesz, ideje lenne összekapnom magam. Felvettem egy közepesen vastag kabátot és a lehető legkényelmesebb cipőmet. A hajamat gyorsan felcsatoltam és bevettem néhány fájdalom csillapítót. Újra leellenőriztem, hogy minden nálam legyen. Mire leértem a kapuhoz, a férfi pont a kezét emelte, hogy csengessen.
- Szia. - Nem tudom, mennyire lehet kivenni a hangomból, hogy utálok ébren lenni, de nagyon remélem, hogy nem nagyon.
- Estét. - Meglengetett két papír cetlit a kezében integetés képpen. - Megvettem, ráadásul nincs messze.
- Rendben. Ha gondolod, a sajátomat kifizetem. Jártál már Ai-éknál, ismered a házat?
- Igen. Egy- két teremben rendezte bálokaz, így néha elmentem. Nem az egészet jártam körbe, de nagyjából megismerem még a helyeket.
- Rendben. A lényeg, hogy nagyjából tudjátok, merre kell mennetek. Mondjuk eléggé kínos lenne, a saját házában nem tudná, merre kell mennie, de azért jó, ha te is figyelsz. - A séta tényleg rövid időt vett igénybe. Egy sötét helyen kóboroltunk. Megragadta a vállam, úgy tűnik észrevette, hogy semmit sem látok. Zseblámpa, na az otthon maradt. Remélem azért bármi világítás lesz. Mondjuk gyertya vagy ilyenek. Felszálltunk valamire, elvették a két cetlit, aztán elindultunk. Viszonylag gyorsan ott voltunk, aztán pedig csak két saroknyit kellett gyalogolnunk a házhoz, ami öregebb, mint az üküknagynéném. Ahogy vártam egyből ránk támadtak, néhány alacsonyrendű vérszívó. Beléjük eresztettem azt az öt lőszert, amit eltettem és örömmel nyugtáztam, hogy nem kell pocsékolnom a fából készülteket.
- Szólhatsz a haverodnak, hogy a kísérlete sikeresnek bizonyult. - Tovább sétáltam az udvaron. Beléptem az épületbe és úgy éreztem, megvakultam.
- Gyere velem. - Megragadta a csuklóm és húzott maga után. Két nagyobb méretű ajtó után talált egy kisebbet, amelyikből hangok szűrődtek ki. Szóval hallotta. Berúgtam az ajtót és szép fogadtatás ért. Halványan pislákoló gyertya, egy őszhajú lány és egy férfi, aki jócskán túl van már a fiatal korán.
- Bocsi, azt hiszem szüksége lesz pár új őrre. A régieket túl könnyű volt kinyírni. Komolyra fordítva a szót, hagyja, hogy... - Ahogyan jobban megnéztem az arcát ledermedtem. Ez a férfi az a fickó aki...
- Számítottam rá, hogy elintézed őket. Köszöntelek az otthonomban. - Oh, mintha nem lenne meglepődve a látogatásunktól. Végig mértem a nekem háttal álló Ai-t. Elméletben nincs baja. A gyakorlat később kiderül.
- Remélem most nem azt várja, hogy legyek az udvarias kislány, aki akkoriban hagyta magát lelépni minden szó nélkül... Ugye tudja, hogy nagyon pipa vagyok uraságára? Egy részt megöli az apámat, aztán még megpróbálja elvinni a szemem elől a lányt, aki felkeltette az érdeklődésem... Ez egyszerűen nagyon- nagyon rosszul esik nekem. Talán... Mi lenne, ha szimplán csak hagyná, hogy megöljem, és akkor egyikőnknek sem lenne problémája? - Jobban belegondolva... ő ölte meg a faterom, de ő a lány apja is...
- Ai! Menj oda, ahova küldtelek. - A lány egy kulcsot szorongatott a kezében. Hova megy? Ha megpróbálom megállítani...
- Várj, nem teheted azt, amit ő mond neked! - Toki lőtt és gól! Basszus, ha utána megy...
- Ha utánamész, megöllek téged is, és a kis vadászt is. - Ai apja igen... hát nem tudom, hogy is mondjam. Sajnállak Ai, szar gyerekkorod lehetett.
- Nem mehetsz el innen, amíg én veled nem megyek. Addig kérlek maradj nyugton. Nekem viszont beszédem van ezzel az emberrel.
- Volt nyomós oka arra, hogy megölje az apámat? - Ültem le arra a székre, amiben nem rég még Ai ült.
- Ha közted és a lányom közül kéne választanom, természetes, hogy őt védem. Gondolom ezt megérted.
- Ha köztem és a lányod közül kéne választanom, én is a lányodat védeném. De mi a kapcsolat apám és Ai közt?
- Az nem a te dolgod. - Szóval nem hajlandó megmondani. Mindegy, egyszer rájövök.
- Kössünk üzletet. - A térdemre helyeztem a másik lábamat. - Ha a lányod velünk akar jönni, te elengeded minden szó nélkül, és megígéred, hogy többet nem keresed, ha ő nem jön hozzád. Cserébe megteszek bármit, amit kérsz. - Tokinak felakadt a szemöldöke. Ő is, és én is tudom, hogy ezt egy vámpírnak mondani nagyon veszélyes. Nem tudom miért áldozok ennyit azért a csajért, de ha egyszer ennyire sokat számít ennek a vénembernek, hogy simán utána ment volna, akkor megteszek minden tőlem telhetőt, hogy kihozzam innen.
- Miért akarsz olyan alkut kötni, ami neked nem éri meg? Nem hiszem, hogy csak úgy képes lennél beáldozni mindent, azért, hogy a lányomat elvihesd innen. Miért akarsz mindent elveszteni?
- Magam sem tudom. - Kacagtam. - Azzal viszont ne foglalkozzon, hogy nekem mi éri meg és mi nem. Nem ismeri az érték rendemet. Szóval. Megegyeztünk?
- Nem. Te sem ismered az én értékrendemet. Gondolom te is észrevetted, hogy az utóbbi időben egyre őszebb a haja. És nem csak azért. Bár sosem mondtam neki, de én csak Ai-t védtem. - Felálltam és előhúztam a fegyverem.
- Értem. Hát, akkor sajnálom, de egyedül oldom meg a dolgot. Viszlát. - Arra számított, hogy megölöm. Ehelyett beleeresztettem a tár tartalmát a térdeibe, így nem tud egyhamar utánunk jönni. Egyet- kettőt a comcsontjába lőttem, de nem fog sokáig tartani, hogy kiszedegesse. Ő is erős, bár ő nem őszülős. -
- Felelőtlen vagy. Nagyon jól tudod, hogy ha nem ölsz meg, én foglak téged.
- Nekem így is megéri. - Zártam le a beszélgetést és kisétáltam az ajtón.
    Toki úgy nézett rám, mint aki látja a jövőben, hogy meghalok. A fenébe már, Ai, hova a francba tűntél? Végig kutattuk az összes helyet, kivéve egyetlen szobát, ami kulccsal volt zárva.
- Toki, mennünk kell, az isten verje meg! Ha tovább időzünk, nem érünk vissza időben!
- Nem izgat. Azért jöttünk, hogy elvigyük Ai-t, nem? - Ez igaz, de van egy olyan érzésem, hogy valami nincs rendjén. Különös az a szoba. De nincs bent, akkor tudnánk róla.
- Gyere és kész. - Megragadtam a kezénél. - Mondd meg, merre van a kijárat.
- Csak menj egyenesen a folyosó végéig, aztán balra a hatalmas ajtók után.
- Kérem álljanak meg! - Egy nő szólított meg minket, nem tűnt ártalmasnak. Valószínűleg ő az, aki kiszolgálja a főúr óhajait. - Maguk azok, akik Ai úrnőért jöttek, igaz? - A hangja remegett. A sírás szélén állt, de még visszafogta magát. Felé fordultam.
- Igen. Mi vagyunk azok. - Úrnő. Érdekesen hangzik. - Miben segíthetek?
- Kérem, nagyon vigyázzanak rá, és ezt... adják át neki. - A kezembe adott egy arany nyakláncot. Nem szokványos láncot tartottam a kezemben. Különleges lehetett, és nem csak a kinézete miatt. Hatalmas értéke lehetett, érzelmileg is. - Ai édesanyja sokat viselte, és megkért rá, hogy amikor úgy gondolom, alkalmas, adjam át neki. Én úgy érzem, ennek most jött el az ideje. - Akaratlanul is megsimítottam a kezet, ami még a láncot szorította.
- Egy zsebkendő. Nem túl szép, ha egy ilyen gyönyörű hölgy sír. Ne féljen, Ai ha meghal, csakis az én kezem által fog, az pedig nem következik be, amíg élek. - Ismét célba vettük a már majdnem előttünk lévő ajtókat. Ezeket kivételesen kézzel nyitottam ki, de a fegyverem miatt csak az egyikkel. Amint kiléptünk, Ai-al találtuk szembe magunkat. Toki azonnal a nyakába ugrott, én csak figyeltem.
- A kezed be van kötve és ég a bőröd. Undorító szaga van, mit csináltál vele? - Kérdeztem a lehető legbarátságtalanabb hangomon. Sejtettem, hogy valami nincs rendben vagy a házban, vagy kívül, de hogy pont vele. - Hova küldött az apád?
- Egyenesen idejöttem, a kezemmel pedig belenyúltam valamibe, azért érzed a szagot.
- Van nálam jobb anyag is, mint az a rongy, amit a hacukádból szaggattál le. Hadd kötözzem
újra. - Ha igazat mond, megengedi. Tudom, hogy hazudik, de hátha nem lesz igazam. Bárcsak úgy lenne...
- Nem kell, úgyis mindjárt begyógyul. - Nem hiszek neked. Mibe keveredtél, miközben nem figyeltünk rád? Toki megfogta Ai másik kezét, úgy indultak el előttem. Én hátul, enyhén lemaradva sétáltam mögöttük. Ai sebe nem a szokványos szagot árasztja, és ezt mindketten tudjuk.
- Ai, kérlek... segíts. - Bakadozta utolsó szavait az egyik őr. Szóval életben hagytam. Úgy látszik kezdek kijönni a formámból. Visszafordultam és fejen lőttem. A többiek hátra sem néztek, gondolom nagyon el voltak foglalva azzal, mennyire aggódtak egymásért. Nem tudom eldönteni, miért kéne jobban aggódnom. Azért, mert a lány furcsán viselkedik, vagy azért, mert az a vadbarom nem vette észre? Utánuk sétáltam, és felszálltam a járműre, ami csak a sötétséget rejtette magában.
Azután, hogy leszálltunk, elváltak útjaink. Nem vettem észre, de úgy éreztem, hogy veszélyben lehetek. Különös aura bolyongott Ai körül. Lehet, hogy megtanulta... nem, ennyi idő alatt nem lett volna rá képes. Komolyan aggódtam miattuk. Toki vagy nem vett észre semmit, vagy nagyon jól titkolja, de innen nézve hasonlított egy kiskutyára, aki farokcsóválva követi a gazdáját.
Végre itthon vagyok. Mire a saját szobámhoz értem, kicsit kivilágosodott. Elsétáltam a főnök és Luka mellett, akik még mindig - vagy már megint - pusmogtak valamit, de nem izgat a dolog. Ledobáltam a cuccaimat és levettem a pólómat. Egy melltartóban és a nadrágomban, mezítláb mászkáltam oda- vissza a szobában. Nem vagyok álmos és öl az ideg. Elővettem néhány könyvet a polcomról, de mindegyiket a földre dobtam. Ököllel a falba ütöttem. Rég nem voltam már ennyire dühös, izgatott és kalandvágyó. Valamiért úgy érzem, hogy Ai és köztünk már nem csak barátság lesz, vagy hogy az már nem lesz többé.
- Alexandra holnap ráérsz? - Nyitott be az ajtón Daniel, aki úgy csukta be az ajtót maga előtt, hogy az  majdnem kiesett a keretből. Vajon mennyit látott? Felrángattam magamra egy pólót és kinyitottam az előbb bántalmazott fa szerkezetet. Daniel a falnak támaszkodva állt még mindig teljesen vörös képpel és csak bámult maga elé. Csápoltam az arca előtt, bökdöstem, de meg sem moccant, így engedtem egy pohárba vizet, és leöntöttem vele. Azt hiszem ettől felébredt, mert azonnal rám nézett.
- Mit kell holnap csinálnom? - Nem akarok semmit, csak aludni életem végéig. Most meg értetlenül bámul, én biztos, hogy ketté csapom ezt az embert. - Azt kérdezted, hogy ráérek- e holnap.
- Jah, ő... izé, szóval jön a nővérem és izé...
- Istenem... Menjek el érte a reptérre, és hozzam ide, vagy vigyem el egy közeli kávézóba, hogy te el tudj tűnni a föld színéről és ne kelljen vele találkoznod, vagy nyögd már ki!
- Nem, nem erről van szó. Az a probléma, hogy azt mondtam neki, van barátnőm, mert nyaggatott vele, hogy miért nincs. És hát...
- Meg is értem, hogy nyaggat vele. Néha én is kételkedem benne, hogy egyáltalán az vagy- e, akinek gondollak. Na és ehhez nekem mi közöm?
- Lehetne róla szó, hogy... arra az egy napra te leszel az “álbarátnőm”? - Röhögő görcsöt kaptam, a hasamat fogtam miközben nevettem, majd teljesen komoly arccal válaszoltam:
- Nem.
- Légyszi. Ennyi idő alatt nem tudok keríteni senkit, aki alkalmasabb lenne rá, és holnap vagyis ma nyolcra ideér.
- Nem. Keress valakit, aki nőiesebb. Nekem holnap sürgős dolgom lesz : ALVÁS!
- Naa! Ne légy már ilyen, kérlek, Hitaria! - Mikor használta utoljára ezt a nevem? De rég hallottam a szájából...
- Nem. Kérlek hagyj pihenni. Az előbb látottakat pedig légyszíves töröld ki az emlékezetedből. - Én hülye. Minek említettem meg neki, most megint vörös, mint a rák. - Jó éjt. - Már bent is voltam a szobában, kulcsra zártam az ajtót és ismét felszabadultan mászkáltam az alsóneműmben. Bebújtam az ágyamba, forgolódtam egy sort, majd elaludtam.
- Alexandra! Nyisd ki! Alexandra, nyisd már ki! - A franc essen a dörömbölésébe. Egyáltalán hány óra van? Megfojtom. Az még elfogadható, hogy reggel hatkor felébreszt... De mi a frász karikát keres itt öt órakor? Lemásztam - estem - az ágyamról és kinyitottam az ajtót. - Na végre! Baj van!
- Mi van már? Jönnek az oroszok, vagy esetleg támadnak az Amerikaiak? Jön a harmadik világháború?- Fél álomban nem fog az agyam. Annyit sikerült felfogni, hogy valami van, de hogy mi?
- A nővérem... Azt mondta, hogy nem nyolckor, hanem hétkor ér ide.
- És?
- Segíts! Légyszi! Csak erre az egy napra!
- Hagyj már... Ezt ilyenkor kell megbeszélni? - Már majdnem rácsuktam az ajtót, de még mindig ott állt.
- Tessék, itt a ruhád, vedd fel ezt, mielőtt találkozunk... Mondjuk fél hétkor itt várlak kint.
- Mi van?
- Köszike! - Elrohant. Okos. Ha még egyszer meglátom itt, tuti kitekerem a nyakát... De, ugye... Jézusom, mi ez a ruha?! Egy fehér rongy, rózsaszín virágokkal, és egy rózsaszín szandál?Honnan szedte ezt a vackot? Komolyan fel akarja velem vetetni. Én felrobbanok. Ha belepusztulok sem veszem fel ezt a göncöt. Aludni akarok..
    Becsaptam az ajtót és elvonszoltam magam a fürdőszobába. Letusoltam jó hideg vízzel. Kifésültem és megszárítottam a hajam, aztán pedig felöltöztem. Abba a ruhába. A hajam felkötöttem egy erős copfba, de még így is a nyakam alját súrolta. Miután eldöntöttem, hogy muszáj kimennem, kinyitottam az ajtót. A főnök benézett, és fülig ért a szája.
- Most meg mi van? - Ennél ingerültebb nem is lehetnék. Belekényszerített ebbe a maskarába.
- Semmi. Semmi sincs. - Továbbra is csak mosolygott és sétált előttem. Idegesítő.
- Hova mész?
- Gondoltam ha már ilyen korán felkeltettelek, megreggelizhetnénk.
- Szóval vannak jó ötleteid is. Viszont honnan tudtad, hogy segíteni fogok?
- Addig nyúztam az agyad, amíg úgy nem éreztem, hogy sikerült. Tegnap este még bizonytalan voltam a dologban, de az, hogy reggel kinyitottad az ajtót, azt jelentette, hogy segíteni fogsz. - Áh, értem. Szóval itt rontottam el. Ha nem nyitom ki az ajtót, nem kell ezt a ruhát viselnem.
- Meddig marad a nővéred?
- Egy hétig.
- Mennyi? - A lottó reklám hozzám képest semmi. - Az pontosan a hétszerese annak, mint amit mi megbeszéltünk! - Matekból nagyon jó vagyok...
- Az a másik része annak, amiért fél órával korábban kellett találkoznunk. - Kinyitotta az ajtót és előre engedett. Az asztalra mindent kikészített. Szóval előre dolgozott. - Mivel a nővérem egy egész héten keresztül itt marad, így... hogy is mondjam. Neked ma nem kéne csinálnod semmi olyat, amit eddig szoktál. Például fegyverek és kardok, kések használata, alakváltók, farkasok és vámpírok gyilkolása, küldetések elfogadása. Valamint jó lenne, ha előtte nem éppen így viselkednél.
- Oh, szóval akkor most “ Faragjunk Alexandrából ideális nőt a főnök nővérének” - et játszunk? Ebbe én nem megyek bele. Rám adatod ezt a ruhát, ami irtó kényelmetlen, borzalmasan áll, ráadásul rohadtul utálom a rózsaszínt, elvárod tőlem, hogy játsszam el a barátnődet reggel hétkor, amihez felkeltettél reggel ötkor, és még alakuljak is át fél vagyis negyed óra alatt egy imádni való, cuki kislánnyá? Lehet, hogy nem vagyok a női nem minta példánya, de ha nem tetszik, akkor keress mást! - Még mielőtt becsukta volna, kimentem az ajtón. Szóval egy hét. Még hogy ne öljek vámpírokat és más idióta lényeket, meg hordjak cuki- muki ruhácskákat. Szétrobban az agyam a hülyeségeitől. Amint beléptem az ajtómon, leszaggattam magamról a ruhát és a szandált is elhajítottam valamelyik sarokba. Felrángattam magamra a zoknimat, a fekete, nagyon rövid nadrágomat és egy szintén fekete, halálfejes pólót. Előkapartam az edzőcipőmet és azt is felhúztam.
- Alexandra, csak azt kértem, hogy segíts.
- Nem! Te CSAK azt kérted, hogy változzak olyanná, amilyen nem vagyok! Jaj, megérkezett a nővéred! - Ami igaz is volt. Egy vörös sport kocsival érkezett, ami csillogott- villogott. Mindenki, aki már be jött, hogy dolgozzon, kiment, mert érdekelte, ki az új jövevény. Kinyitották neki az ajtót és belépett. Valamit nagyon szorongatott a hóna alatt, de hogy mit, azt nem sikerült kinéznem. Az övemre csatoltam a két pisztolyt és a kést. A kardot most itt hagyom. Én is lementem a többiekhez, nehogy lemaradjak valamiről. Mire odaértem, már csak a főnök és a hölgyemény maradt.
- Oh, szia, biztos te vagy Dani barátnője. Klaire vagyok, a nővére.
- Bocsi, téves házszám. Viszont egy kicsit indiszkrét kérdés lesz... Te patkányt sétáltatsz pórázon, vagy az tényleg egy házi állat? - Mutattam az apró termetű kutyaszerű képződményre, ami úgy csóválta a farkát, hogy azon csodálkozom, nem repült el.
- Nem, ez egy kutya. - Sikerült meglepnem, de mintha ellenezné a viselkedésem.
- Értem, akkor bocsika, de nálam a kutyák deréktájon kezdődnek. Tudod, belga juhász, berni pásztor, ilyenek. Tényleg bocsi. Főnök - fordultam Daniel felé. Ha nézéssel ölni lehetne, én már a pokol legmélyebb bugyraiban ékeskednék. - nem úgy volt, hogy nem hozhatunk be állatokat? Mondjuk téged is beengedünk, de ez most mindegy.
- Ez mondjuk igaz. Légyszíves ki vinnéd a nővérem kutyáját? Mondjuk megsétáltathatnád, vagy elvihetnéd játszani. - Azt hiszed nyertél?
- Oké, melyik farkassal etessem meg? Tudod, ma van a kedvenc napom, amikor farkasokat és alakváltókat lövök le.
- Jé! - Sikkantott fel a Klaire-nek nevezett nő. - Az egy... Desert Eagle? - Ez most meglepett. Klaire, te nyertél. - Rég nem láttam már ilyet. Mondd, hogy lőhetek vele!
- Most még nem. De később elmehetünk a gyakorló pályára, ha gondolod. Úgy is leakartam ugrani, a tegnapi teljesítményem nem igazán tetszett. - Mosolyogtam önelégülten Danielre. - Most ha megbocsátasz...
- Persze, menj nyugodtan. Később felmennék hozzád, ha nem zavarok. Szeretném megnézni a többi fegyvered is. Kevés alkalmam van ilyesmire, az öcsém - meghúzta a fülét - nem engedi. Öcsi, ideje lenne bemutatnod a barátnőd. Nagyon kíváncsi vagyok. Remélem nem valami rózsaszín ruhás kis lotyó. Nagyon dühös leszek, ha itt van melletted ez a lány, és te egy divatmajom plázacicát akarsz bemutatni nekem. - Azta, milyen szerencsém van. Huh, soha az életben nem mostam volna le magamról, hogy nem vagyok olyan.
- Tudod mit? Inkább gyere velem most. - A kezénél fogva húztam egészen a szobámig. - Ülj le. Főzni nem tudok, de ha kérsz, kaphatsz kávét.
- Nem sok ilyen őszinte lánnyal találkoztam az öcsém eddigi pályafutásában. Mindegyik megakart felelni. Azt hitték, hogy egy tökéletes lányt akartam. Pedig csak azt szerettem volna tudni, hogy ő jól van-e.
- Ő is azt hitte, hogy egy tökéletes barátnőt akarsz. Tegnap este óta azzal zaklatott, hogy játsszam el a barátnőjét, ma reggel pedig a kezembe nyomott egy fehér ruhát rózsaszín virágokkal, hogy vegyem fel azt. Meg azt mondta, hogy ne viselkedjek úgy, ahogy általában... Azt hiszem nem vagyok elég nőies, de ha egyszer jobban értek a vámpírvadászathoz, mint a főzéshez... Csak azért nem csináltam végig az egészet, mert betette a kaput, amikor felszólított rá, hogy ma este nem végezhetem a munkám.
- Ó, értem. De azért ugye nem haragszol rá?
- Nem tudom. Talán. Is- is. Nem. Igen. Öhm.. hagyjuk. Ha gondolod alhatsz itt az ágyban. Nem szoktam rendet rakni, de az ágyam mindig tiszta. Én majd alszok a kanapén. - Ő szokott a kanapén aludni.
- Nem maradok sokáig. Csak délutánig maradok. Vissza kell mennem, mert van némi elintézni valóm. De... nem mondta? Szóval te tényleg nem vagy a barátnője. Kár... Nagyon hülye lehet, ha még nem hajtott rád. Vagy... Lekoptattad? Bocsi- bocsi, ez indiszkrét volt.
- Nem, igazából... mi nem vagyunk olyan kapcsolatban. Sima főnök- beosztott. Néha itt alszik a kanapén, ha megsérülök, például a múltkor, de az is csak azért van, mert kötelessége, hogy ellenőrizze, jól vagyok- e... vagy nem?
- Ki tudja? - Vonta meg a vállát és mosolygott. - Köszönöm... - Elmerengett kicsit. Letettem a kávét és helyet foglaltam mellette.
- Mit? Nem tettem semmit.
- Vigyázol az öcsémre. Máris több, mint amit bárkitől kérhetnék.
- Ez nem igaz. Ő vigyáz ránk. Viszont az eredeti ok, amiért felrángattalak. Tessék, kész fegyver raktár lettem az utóbbi időben. - Kipakoltam a szobámban található összes védelmi eszközt, így az ágyam teli lett életveszélyes holmikkal. Mindegyiket megtapizta, megcsodálta, sőt, ha nem lettem volna elővigyázatos, simán meg is ölt volna velük.
Délután Klaire tényleg elment - Daniel megkönnyebbülésére - , aztán pedig jött az esti csetepaté. Miközben vámpírokkal küzdöttem, végig azon gondolkoztam, mi lehetett Ai apjának az oka a gyilkolásra. A lányát védte. Ai az utolsó generáció utolsó tagja. Ő a legerősebb, szóval érthető, hogy az apja már kis korától kezdve védte, de miért tartozik ebbe az én családom is? Apám egy irodában dolgozott, Tudomásom szerint sosem dolgozott vérszívókkal. Utálom, hogy már elpatkolt, mégis ennyi bajt hoz a fejemre. Emellett pedig azzal a csajjal sincs minden rendben. Hazudott nekem és becsapta Tokit is. Az nem egy “belenyúltam valamibe” seb, ezt mindketten tudjuk. Hasonló illat terjengett a házban, annál az ajtónál is. Nem tudok rájönni, ahhoz pedig, hogy kiderítsem, körbe kéne szimatolnom azon a helyen. Nem tehetem, még nem. Az viszont érdekelne, hogy mi lesz, ha Ai megtanulja használni az erejét? A vámpírok élére áll, és azt tesz, amit akar, vagy pedig a vámpírok ellen küzd, és ugyan az a lény marad Toki és Rem mellett, aki eddig volt?