Kaptam/Díjaim

Sok díjat kaptam az elmúlt időkben, és ezekért nagyon nagyon hálás vagyok, mert sosem hittem volna, hogy ennyi díjat bezsebelhetek, persze ezt csak azoknak köszönhetem, akik gondoltak rám :).



Szabályok:


1., Megemlítjük, kitől kaptuk a díjat:
- Név: Névtelen Senki
- Blog: Az ötödik parancs
Hálásan köszönöm az élményt, hogy megkaphattam életem első díját. :)

2., Felsorolunk 4 bloggert, akinél 200-nál kevesebb (feliratkozott) rendszeres olvasó van:

- Első sorban szeretném ezt a díjat annak a blognak tulajdonítani, ami olyan számomra, mint egy példakép, egy előd. Ez a blog - és az azt író személy - rengeteget "mozdított" a gondolataim kifejezésének fejlődésében, hogy egy másik szemmel is láthassam a világot, és abban is segített, hogy néha új ötletet, ihletet kaphassak egy-egy történetem folytatásához vagy éppen elkezdéséhez. Ez a blog: The Soul's Journey
- A következő tulajdonos a Vörös Hold című történet (triológia) írója, akinek története szintén ösztönzött arra, hogy írjak. Kifejezetten szeretem a történetet és nagyon örülök, hogy volt (és van) lehetőségem elolvasni.
- A harmadik blogger, akinek szeretném ezt küldeni Lylia Bloom, aki az Ellopott Életek szerzője. A történet címe az, ami kifejezetten megfogott, aztán jött a történet... én nem találok rá szavakat, mit is éreztem eddig az olvasásakor, de az elképesztő érzés volt.
- Aprócskalánynak, akire csak ma találtam rá, de nagyon-nagyon örülök neki, hiszen nagyon tetszik, amit kitesz a blogjára, és mert neki köszönhetően megtaláltam az egyik dalt, amit már egy ideje keresek. Köszönöm :))

3., Szólunk a fent említett 4 bloggernek, hogy kaptak díjat.





_______________________________________________

1., Tedd ki a képet!
Tessék:












2., Írj 11 dolgot magadról!

- Egyik percről a másikra vagyok képes idegbajossá válni.
- Szeretem az animéket és mangákat.
- Régen nagyon fiús voltam, mára ez kevésbé igaz (de még mindig nem vagyok a lányok mintapéldája)
- Utálom, ha valaki majmol egy sztárt és folyton róla dumál.
- Szeretek idegenekkel társalogni, ha olyan a téma.
- A kávét édesen, a csokit keserűn szeretem.
- Van egy ilyen című történetem (Choco  Caffe - Édes kávé, keserű csoki)
- Érdeklődöm az álomfejtés, és más ezoterikus dolgok iránt, de nem hiszek a jóslásban és a horoszkópokban.
- Gyűjtöm a plüss macikat és más állatokat.
- Van 7db ezüst érmem, de sem arany, sem bronz érmem nincs.
- Sosem érdekelt a divat, a smink, meg az ilyen jellegű dolgok.

3., Megválaszolni 11 kérdést:

- Mikor kezdtél el történeteket írni?  Pontosan nem tudom, talán 2-3 éve.
- Mit teszel, ha elfogy az ihlet? Mások könyveit olvasom, és tök átlagos emberként viselkedem.
- Készítesz vázlatot, vagy csak belecsapsz a lecsóba és hadd szóljon? Mikor hogy.. Van egy sztorim, amit vázlattal készítek, de a többinél csak lecsóba csapkodok. - Ne felejtsd, nem mindegy, hogy Csapba szarni, vagy szarba csapni. ( De ezt most nem tom, hogy jutott eszembe..)
- Tudsz repülni álmodban? Nem emlékszem minden álmomra, de eddig egyikben sem tudtam. Nem is akarok.
- Mi a kedvenc ételed? Tejbegríz, Puding, Milánói makaróni és vajkrémes kenyér
- Milyen stílusú zenét szeretsz? Huh, nem igazán stílushoz kötöm, inkább magához a zenéhez, így erre nem tudok válaszolni. Azt hiszem mindegyikből egy kicsit ;)
- Írás közben hallgatsz zenét, vagy csöndre van szükséged? Is-is. Legtöbbször hallgatok.
- Haragtartó vagy? Két másodpercnél tovább nem tudok haragudni senkire, viszont nagyon sokáig emlékszem rá, hogy mi volt az, amivel megharagított.
- Társasági lény vagy, vagy inkább introvertált? *Keres a szótárban* Bármi is az az introvertált, én inkább társasági lény (lány)-nak születtem.
- Milyen idegen nyelven tudsz? Tanulok angolt.
- Szereted a lecsót? Hohó, ez ilyen lecsós kérdés sor, úgy tűnik. Egyébként imádom, csak már régen ettem :(.

4., Kérdezz 11-et!

- Mit csinálsz szabad idődben?
- Mi volt a fő indok, amiért blogolni kezdtél?
- Szoktál a környezetedből kiemelni "karaktereket"?
- Milyen segítséget szoktál használni az íráshoz?
- Van valami, amit gyűjtesz?
- Mi az, amit mindennél jobban szeretsz?
- Ha bárhová elutazhatnál, hova mennél?
- Milyen misztikus lényt kedvelsz?
- Álmodtál már meg megtörténő dolgokat?
- Milyen az ideális barátnőd?
- Bulizós vagy inkább csendes típus vagy?

5., Küldd tovább 11 bloggernek!

Akiknek tovább küldöm:

Három napszak
Inspire
______________

- Köszönd meg annak, aki adta a díjat. - Arigatou, Thank you, Gracias, Danke, Köszönöm!
- Tedd ki a díjat!














- Másold át és válaszold meg a kérdéseket!

1. Szerinted mitől jó egy blog? ~ Hmm.. Leginkább a tartalmat nézem, de ha átlátható, az ad egy plusz pontyot ;).
2. Vezetsz naplót, és ha igen, mióta? ~ Régóta vezetek, csak vannak hosszabb kihagyós időszakaim, meg mindig füzetet váltok >.<"
3. Szereted a pontosságot, vagy mindenhonnan elkésel? ~ Kóros túl hamar érkezési kórban szenvedek..
4. Az íráson kívül milyen kreatív dolog érdekel még? ~ Háát.. Kreatívan tudok hülye lenni :D. Nah, egyébként szeretek gyöngyötfűzni, origamizni, rajzolni, képeslapokat készíteni, jah, és szeretek papírra varrni virágokat. Jó, néha fonok is, de mostanában elfogyott a madzagom >.< :/.
5. Mindig beleolvasol a linkcserét kérő blogokba? ~ Általánosságban kíváncsi vagyok, így ha nem is azonnal, de előbb-utóbb beleolvasok, és csak azután teszem ki, mint társoldalt (blogot). :)
- Küldd tovább 5 blognak!

My summer story
Könyvfaninfo
Let's go crazy, crazy, crazy till we see the sun
Könyvek erdeje

- Az én kérdéseim:

1. Milyen gyakran olvasol és milyen könyveket?
2. Papíron vagy gépen olvasol többet?
3. Mi a kedvenc zenéd?
4. Milyen hobbit űzöl?
5.Előre megtervezed a napod, vagy csak ahogy esik, úgy puffan?
_____________________________________





Feladataim:

1., Ha megkaptad, készíts bejegyzést és tedd ki a blogodra!
2., Őszintén kell válaszolnod a kérdésekre!
3., Összesen öt személynek kell továbbadnod!
4., Egytől egyig át kell másolnod, kivéve a válaszokat!
5., A díjat visszafelé nem lehet adni! (Annak nem adhatod, akitől kaptad, de többször is megkaphatod!)

Kérdések:

1., Mi a keresztneved, hogyan becéznek? - Enikő, Encsi (család), Enci, Eni. Ha anyum dühös Enikő Anna

2., Melyik dalon tudsz igazán sírni? - Hangulattól függ. Nem igazán sírok dalokon...

3., Félsz a sötétben? - Nem, kifejezetten szeretem. Főleg ha a szabadban lehetek, de itthon is jól el vagyok.

4., Szerelmes vagy valakibe? - Nem, jelenleg nem érzek így senki iránt.

5., Gondolatban öltél már meg valakit? - Igen, régen tömeggyilkos voltam gondolatban, ma már nem süllyedek le arra a szintre, hogy bárkit is meggyilkoljak.

6., Szerinted a péntek 13-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent? - Száz százalékosan átlagos nap. Max jót röhögök, amikor valaki mást ijesztgetek, de azt más napokon is megteszem...

7., Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem mondasz el? - Igen, rengeteg.

8., Hallgatsz olyan zenét, amit mások előtt cikinek érzel? - Nem, én egyik zenémet sem érzem cikinek mások előtt. Nem izgat túlságosan... Ha tetszik nekik, hallgatják velem, ha nem, akkor pedig nem muszáj ^^.

9., Kiskorodban sírtál, ha szurit kaptál? - Nem emlékszem, most viszont határozottan utálom őket... Bár a vérvételen - nem is olyan rég - sírva fakadtam, mert nagyon szarul vették a vért, ami elég kínos.

10., Mit tennél, ha hirtelen híres lennél? - Kiborulnék és vissza akarnék változni átlag emberré. Nem akarok híres lenni, hogy minden lépésem és lélegzet vételem figyeljék!!! Ezt határozottan NEM!

11., Szoktál álmodozni? - Persze! Leginkább arról, hogyan folytassam mind a húsz sztorim, hogyan kezdjek újat, vagy alakítsak át egy régit. De azért arról is, mit kéne ennem... Nem vagyok túl álmodozós, inkább a valóság izgat.

12., Járnál Chace Crawforddal? - Hát... Izé... Elnézésüket kérem hölgyeim és uraim, de... Ki az a Chace Crawford? Nah jó, rá gugliuztam... A kinézete... Nekem nem álom pasi, de azért "nem rúgnám ki az ágyamból" - erre rászoktam anyumtól - viszont mivel halvány lila segéd fingom sincs, ki is ez, inkább a kérdést nyitva hagyom.

13., Hány gyereket szeretnél? Fiú/ Lány, neveik? - Oh, hát... A szülést leszámítva szeretnék legalább 2-3-at. Többet nem hiszem. Édes mindegy, mindegyiket nagyon szeretném... Hmmm... Nevek. Ez nagyon függ attól is, ki lesz az apjuk, de ha azokat a neveket kellene mondanom, amik tetszenek... Kiara, Alexandra, Márk, Dániel... Hihi ^^"

14., Adni vagy kapni jobb? - Hát... Miről van szó? Pofonnál határozottan egyik sem.. Utána vagy a kezed sajog, vagy az orcád. De egyébként szerintem mind kettő egyformán jó. :)

15., Titkom? - A titok az titok, nem de bár? ;) Egyébként.. Hmm... *Keres valami apróbb titkot* A közelemben élők nem tudják, hogy elolvastam az Ötven Árnyalat triológiát, ami valljuk be, nem az én korcsoportom.

16., Bakancs lista? - Régebben írtam egyet, de el is dobtam, mert ilyen hülyeségek szerepeltek benne, hogy "Szerelmesnek lenni", meg a többi tipikus tini feladatok az életre. Valami egyénit akarok :3

17., (Ezt véletlen kihagytam) Mi volt a legcikisebb dolog, ami életedben történt veled? - Kosarazás közben az egyik csaj lehúzta a nadrágom / Majdnem betörtem az egyik Kínai bolt ajtaját, mert azt hittem, nem nyílik, utána szólt osztálytársam, hogy Vasárnap van, és ki van rakva a "Zárva" tábla.

Akiknek tovább küldöm:

Titania - Aki már megkapta legalább egyszer, ezért bocsi, de nagyon sokat segítesz nekem, ezért kérlek, fogadd el :) -
Aprócskalány
Just Believe
Szattinak mind2 blogjára :) - Szintén rengeteget segítettél nekem, és nagyon örülök, hogy olvashatom a bejegyzéseid is, hiszen hatalmas mosollyal a képemen tudok sírni. Ez olyan jó érzés. -
Hope Molins
______________________________________


Szabályok:

- Írj 11 dolgot magadról!
- Válaszolj 11 kérdésre!
- Írj 11 kérdést!
- Küldd tovább 11 embernek!

Huh, a 11 dolog....

- Nagyon szeretem, ha megölelnek.
- Szeretek sportolni, de nem kapok levegőt, ha futok, viszont erről nem szólok a tanárnak, mert félek, hogy felmentet.
- Nem bírom ki sokáig, ha egy helyben kell ülnöm. Egy idő után felállok és elkezdek körözni, mint valami idióta.
- Simán elmegyek a divatos cuccok meg ilyenek előtt, de egy turkáló előtt már nem olyan biztos... (Imádok tök jó cuccokat találni és olcsón megszerezni >,< :3)
- Folyton lehülyézem anyámat, mert mindig hülyeségeket beszél - és persze ő is ezt mondja rám.
- Az étellel kapcsolatban nagyon válogatós vagyok.
- Edző cipős típus vagyok, de abból is azt szeretem, ha nehéz (van súlya. Nem kedvelem a pihe cipőket)
- Mindkét edző cipőm "férfi cipellő"-ként lett megvéve, mert a női változata rózsaszín-fehér volt, nekem pedig hányingerem lett tőle. Ráadásul könnyen koszolódik.
- Vezetek egy füzetet arról, hogy melyik könyveket olvastam el, és melyik animéket néztem  meg.
- Ha tehetném mindennap rántott húst ennék rizzsel/ tört krumplival, előtte egy kis hús levest (abban is szeretem, ha van egy kevés főtt krumpli), vagy pedig más egészségtelen kajákat.
- Vannak olyan kaják, amiket csak a menzán ettem meg, ha anyám elkészíti hozzá sem nyúlok.

11 kérdés :)

- Mióta tevékenykedsz bloggeren? - Ez nehéz kérdés, már elég régóta, volt már pár blogom eddig is, nem csak ezen az accon, amiket már töröltem. De ha erről a blogról beszélünk, akkor.... 2012 november. (Segítségül hívtam a blogger-profilt :3)

- Fanfiction vagy saját történet? - Fanfictionnel kapcsolatban... A fejemben vannak ilyen apró dolgok, de leírni sosem írtam le, nekem zavaró, hogy nem a saját karakteremmel dolgozom, hanem határokhoz vagyok kötve - én ezt mindig így érzem - ^^". Határozottan saját történet.

- Mi az, ami leginkább inspirál? - Egoista vagyok, szóval mondanám, hogy önmagam. De csak írni tudom. Nah, komolyan véve... Hát... Sok minden. Tulajdonképpen a családom nem tudja, hogy írok, de ők is, az ismerőseim, akik szintén nem tudják, hogy írok, és én magam is, mert rohadt jól érzem magam, mikor leírok egy jó részletet, vagy egy nekem tetsző verset.

- Ki a példaképed? - Hát... Ismert példaképem nincs, én talán Szattit tekintem annak, más nem nagyon van >,<.

- Mi a legutolsó film, amit megnéztél? - Azt hiszem a "Szeretném ha szeretnél".

- Mi a hobbid? - Blog, sport, versek, írás ilyenek.

- Ki a kedvenc íród/költőd? - Különösebben nincs kedvencem, sokféle verset szeretek, könyvek közül pedig nem íróhoz kötöm, hanem magához a könyvhöz.

- Melyik szemszögből szeretsz jobban olvasni: E/1 vagy E/3? - Olvasni? Mindkettőt szeretem, bár inkább az E/1-et szoktam meg, és én is abban írok.

- Ha lehetne egy szuperképességed, mi lenne az? - Nem tudom... Sosem vágytam ilyenekre... Talán valami olyan, amivel tudok segíteni másoknak, vagy ilyenek.

- Mennyire befolyásolja a hangulatod az írói tevékenységed? - Semennyire... Lehet, hogy dúlva-fúlva ülök le, de ha elkezdek írni, teljesen olyan lesz a hangulatom, mint a karakteré... Inkább az írói tevékenységem alakítja a hangulatom :).

- Mennyire viseled jól a negatív kritikát? - Szerintem egész jól... Én szeretem, ha elmondják a hibáim. Persze csak akkor, ha tényleg Kritikáról és nem szidásról meg ilyenekről van szó.

Az én kérdéseim:

- Van valami, amit gyűjtesz?
- Van-e, és ha van, akkor mi a kedvenc idézeted/ versed?
- Milyen zenéket kedvelsz?
- Előre megtervezed, hogy miről írsz a blogban, vagy ami eszedbe jut?
- Mit iszol inkább: tea/kávé?
- Gépen vagy papíron szeretsz inkább írni?
- Körülbelül mennyi időt töltesz gondolkodással, filózgatással?
- Írni vagy olvasni szeretsz inkább?
- Mi lenne a számodra legjobb ajándék?
- Vezetsz naplót?
- Volt már olyan álmod, amin elgondolkodtál/ utána kerestél, mit jelenthet?

Akiknek továbbadom:
Huh, ez kicsit nehéz >,<

Nah, akkor legyen. De szerintem nem lesz meg a tizenegy :/ :

- Az első, akinek mindenképp oda szeretném adni: Szatti
- Aprócskalány
- Emily Twinkle
 Azt hiszem csak nekik tudom tovább küldeni >,<.
____________________________


11 dolog:

- Van két kutyánk és két macskánk
- Régen édes szájú voltam, ma már nem bírom, ha valami nagyon édes
- Imádom a Tiramisut
- A telefonom okosabb nálam
- A tv-ban menő sorozatokból néha megnézek 1-1 részt össze-vissza (Dr. Csont, CSI Miami helyszínelők, ilyenek)
- Az előbb ettem bundás kenyeret és barackos-mangós teát ittam hozzá.
- Most kedvem lenne valami édeset enni.
- Szeretnék eljárni futni, de kínosnak találnám, ha valaki meglátna, meg nem merem megkérdezni anyumat.
- Utálom, hogy megbámulnak, mikor biciklizek, és magamban már beszólok nekik, hogy "Mi van, nem láttál még lányt biciklin?!"
- Nem szoktam tv-t nézni, talán csak akkor, ha fekvés előtt még ülök egy kicsit az ágyban.
- Van, hogy le sem fekszem, hanem ébren maradok egész éjszaka.

Válaszok:

- Miért döntöttél úgy, hogy blogot vezetsz? - Mert máshogy nem tudom - nem merem - megosztani az emberekkel a dolgaim (sztorik, versek, ilyenek), és ez határozottan jobb így, mivel többen is olvashatnak.

- Mi bosszant fel a legjobban? - Ha valaki piszkálja az ismerőseim/ barátaim... Meg ha lenéznek azért, mert nem vagyok olyan, mint ők.

- Mi az a hely, ahová mindenképpen elszeretnél jutni? - London, Párizs... Meg egyik ismerősömhöz, aki nem itt él >,<.

- Hány blogot szoktál egyszerre olvasni? - Huh, elég sokat... Nem tudom, most hányat olvasok.

- Mi a kedvenc évszakod? - Tavasz és az ősz.

- Milyen kincset rejtenél el az utókor számára? - Magamat! Nah, nem, igazából... A 25 darab macimat :$. A kisgyerekek örülnének neki :3

- Kedvenc filmed? - Sok van, leginkább táncosak... De nagyon régóta szeretem a Dirty Dancing- A piszkos tánc-ot.

- Mi/Mik/Ki/Kik inspirálnak íráskor? - Sok-sok minden. Ismerőseim, családom, környezetem, barátaim, a zene, amit hallgatok, a blogom. Rengeteg minden.

- Fanfiction vagy saját történet? - Saját.

- Olvasás vagy írás? - Mindkettőt szeretem, de inkább az írás. Abban nagyon jól kitudom élni. Felér egy ordítással vagy sírással.

- Film vagy könyv? - Is-is. Amiket eddig olvastam könyvek, nem akarom filmként megnézni. Félek, hogy összetöri az elképzelésem a karakterről >,<. A filmeket amiket meg láttam, már nem akarom elolvasni könyvben, úgy sem tudnám elképzelni, csak úgy, ahogy a szereplőt láttam.
 _____________________________

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szia!

Örülök, hogy véleményezed a bejegyzésem, ugyanis ezzel visszajelzést adsz arról, hogy írjak-e erről a témáról, vagy nem. :)
Nyugodtan írd le a véleményed, bármi is az, korlátozni nem akarlak, amúgy sem tudnálak, az már a te dolgod, hogy hogyan nyilvánulsz meg.