Teljes erővel a boldogságért!!!

    Mostanában majdnem minden szabadidőm az írásnak és a barátaimnak szentelem. Rengeteg dolog történt a héten, beiratkozás, találkozó, és a rengeteg írás, amibe beleöltem minden energiám. Lassan kész lesz a második fejezet "Rémálom a bálon? Indulhat a függöny?" címmel, nekem tetszik, szóval úgy érzem, jó lehet.
    Sok blogtól kaptam cserét és néhányan véleményt is kértek, így rengeteg csodásnál csodásabb sztorit olvashattam és oldalt láthattam. Örülök nekik, nagyon örülök nekik, mert egyrészt ihletet meríthettem belőlük, másrészt pedig élvezhettem a különböző szóhasználatokat, az egyedi sztorikat és a különleges blog design-okat.
    Közben elkezdtem egy újabb, izgalmas animét nézni, úgy hogy két bekezdés között megnézek pár részt, hogy kicsit kikapcsoljam a sztori képző agysejteim és elmerüljek egy nem általam készített világban.

    Köszönettel tartozom nektek, mivel mindig elmondjátok a véleményeteket az adott fejezetről, Tita-nak, aki olyan nekem, mint egy menedzser és egy nagyon- nagyon jó barát mixelve, mert mindig segít kijavítani a hibáim és elküldhetem neki az aktuális szöveget. Mellette pedig köszönettel tartozom Ricchannak, mert ő a történet alakulásában, az ihlet szerzésben és az előolvasásban segít, hiszen mindig izgatottan várja a részt és mindig kérdez, ad egy kisebb ötletet, amiből alkotni tudok.

Köszönöm nektek, és az összes többi látogatónak, hogy elérhettem az 1067 látogatót, ami számomra  nagyon nagy öröm :).

Első fejezet - Hogy kerültem ide?

    Korábban közzétettem a komolyabb történetem Prológusát, azóta pedig elkészült az első fejezet is, némi segítséggel.

1. Fejezet - Hogy kerültem ide?

Édesanyám és édesapám meghaltak még mikor a negyedik életévem éltem. Többféle okot hallottam, valaki, azt mondta, autóbalesetben, más azt beszélte, hogy meggyilkolták őket, megint más pedig azt próbálta elhitetni velem, hogy anyámékat szétmarcangolta egy alakváltó. Egyik sem a legnagyobb igazság, hiszen láttam, hogy anyám elsétál mellettem az utcán, apámat pedig egy vámpír aszalta, de ezt senkinek nem mondtam el. Higgyenek, amit akarnak! Azóta úgy dobáltak, mint valami labdát, kézről kézre. Sok helyen jártam, a nagyanyámnál, nagyapámnál, keresztanyámnál, de végül mindenki elhalálozott, aki befogadtak engem. Gyermekotthonba kerültem.

A láncmese kezdődött az elejéről. Az első pár, akik örökbe akartak fogadni, nagyon kedvesek voltak... Megszólalásig, na meg az első kapuig. Abban a pillanatban, hogy kiléptünk a gyermekotthon körzetéből, bedobtak egy autóba és egészen hazáig csak szitkozódtak, hogy nekik miért kellett egy gyerek. Mármint a nőnemű egyed, a férfi aránylag kedves lehetett volna, ha nem a téves nőt vette volna el, sőt, néha még titokban játszott is velem, amit különösen értékeltem. Aztán vissza a gyermekotthonba, ami tulajdonképpen az akkori lakóhelyem lett. Szépen lassan lett egy újabb családom, ők nagyon elszegényedtek, de szerettek. Egy nő, egy férfi és egy kislány éltek egy két szobás házban, amiben volt egy aprócska konyha valamint egy fürdőszoba, de nem tudták fizetni a gázszámlát, ezért rettentő hideg volt. Sajnos a szülőktől mindkettőnket “elvettek”, állítólag a gyámhatóság - utólag kiderült . A harmadik és egyben utolsó pár, akik szülőjelöltek voltak, nem átlagos lényekként viselkedtek. Nem is tettették, hogy emberek, már a legelején kimutatták a - vámpír - foguk fehérjét. Nem ittak a véremből, nem nevelték belém a vámpír törvényeket, viszont megtanították a fontos etikettet és több vámpírbált láttam, mint amennyi mesét. Nem mintha vágytam volna a Piroska és a farkasra, vagy a Hamupipőkére, ezek mellett a Hófehérke és a hét törpe iránt sem mutattam semmi érdeklődést. Nappal, amikor nem kellett semmit csinálnom inkább fegyverekkel foglalkoztam, olyanokkal, amiket én gyártottam. Volt egy saját íjam, amit vállfából készítettem, de határozottan jól működött, kreáltam csúzlit, és még a régebbi kisbicskám is használhattam, amit a legelső nevelőapámtól kaptam. Egy idő után viszont meguntam a vámpír szülőkkel járó éjszakázást, folytonos bálokba járást, és a rengeteg zűrt, amit a faj többi tagja okozott, ezért elszöktem. Így kerültem az utcára 7 évesen. Megkaróztam egy vámpírt, aki megakart támadni, majd lekucorodtam egy építményhez a véres test mellé.. Úgymond akkor “égett” belém a hamvadó vérszlopáló szaga..

Úgy emlékszem akkoriban nagyon hideg tél köszöntött be.. A földön ültem, egy bolt falának dőlve, és reszkettem, mert az erembe mart a hűvös. A fal érdessége még néha-néha visszarántott a valóságba, de már olyannyira fáztam, hogy egyre inkább álomra szenderültem. Utolsó pillantásomkor, mikor már elhagyott a remény minden angyala, egy fiú sétált el előttem, esernyőt tartva feje fölé, hogy elkerülje a havas esőt. Elsétált, majd a saroknál visszafordult és ismét engem bámult a magasból. A szemében enyhe sajnálat futott végig, de ez egy pillanat alatt átváltozott utálattá. Hogy miattam, vagy más miatt, az még azóta sem derült ki.

Nem szóltam semmit, csak figyeltem.. Mit fog tenni? Életemben először találtam valami érdekeset egy emberben és nem én voltam az, aki “érdekességként” szolgált. Bámult, törte a fejét, öt perc után pedig úgy döntött, leguggol. Összébb húztam magam, nem félelemből, csak úgy tartotta kedvem. Amíg a szememet fürkészte, a sajátjában megjelent némi együttérzés és kíváncsiság. Egy szót sem szóltam.. tulajdonképpen úgy viselkedtem, mint egy néma. 14-15 éves létére eszméletlen helyes - lett volna, ha nem verette volna magát kék- zöldre. Azután, hogy ezt megjegyeztem magamnak, csak annyira emlékszem, hogy elaludtam, majd egy hatalmas épület legfelső szobájának ágyában ébredtem. Mókásnak éreztem, hogy meleg, hatalmas ágyban ébredtem, és körülöttem az egész szoba elsötétítve állt, de amint elhúztam a függönyt, a csodálatos égbolt tárult elém. Gyönyörű fekete volt, apró, szürke felhődarabokkal, néhol hófehér csíkokkal vértezve - igen, kissé fura ízlésem van a felhők terén, de nézzék el nekem az istenek!

Amire ébredtem, az viszont kevésbé éreztette a csodálatos, vagy lenyűgöző szikráját, de kifejezetten tetszett. Fegyverek zaját hallottam, volt egy kispisztoly - tipp - és néhány karó is lehetett, ugyanis messziről megéreztem, ahogy a vámpírok égnek.. különösen undorító szaguk van ilyenkor. Ahogy kipillantottam a mellettem lévő ablakon az éjszakába, észrevettem a nagy, kerek fényességet, ami egészen addig kiverte a szemem, de nem figyeltem rá. Telihold éjszakáján érkeztem, és ennek alkalmából az összes természetellenes teremtmény látogatást tett a... Igen, az egyesület telephelyén.

Lebattyogtam a lépcsőn, ami közvetlenül a szoba előtt keringett egészen a következő szintig. A lövések zaja nem közvetlenül alólam, hanem még legalább két-három emelettel lejjebbről jött. Az utolsó lépcsőfokról lelépve ismét egy szobával álltam szemben, aminek az ajtaján egy nagy fekete halálfej díszelgett. Nagyon viccesnek tartottam akkor, ezért minden netovább nélkül beléptem a helyre, ami kisebb volt, mint egy egérlyuk a sok szekrény miatt. Feltártam azoknak a bútoroknak az ajtajait, amelyek nem voltak lakattal ellátva, de nem találtam mást, csak némi vizet meg egy-két karót.. Kóstoló után rájöttem, hogy a lötty, ami a flakonban tartózkodik nem víz, és arra, hogyha valakit megvágok az egyik fadarab hegyével, abba nem hal bele.

Miközben ezen haszontalan infók begyűjtésén ügyködtem, valaki elállta a folyosóról beérkező fény útját. Megfordultam, hogy szembenézzek sráccal, akinek az ingjén több vér virított, mint amennyit egy kórházban fellelhetünk. A fekete haja az árnyékban még feketébbnek tűnt, és szembetűnően hosszabb volt a kelleténél. A karót erősebben szorítottam, kicsit talán az életem múlt volna rajta, de amint érte nyúlt, elengedtem, hogy visszatehesse a helyére. “Álljon meg a gyászmenet” mondta kacagva, s közben felemelt, mintha már születésemtől kezdve ismerne. “Meghaltak?” -kérdeztem a lehető legkomolyabb hangomon, amit furcsállt, hiszen egészen addig meg sem szólaltam. Ez volt az első szó, amit a közelében kimondtam. Kíváncsian, semmit nem értően pillantott rám, majd a benne felmerült kérdések hadát egy zavart nevetésben ásta el. Visszacipelt a szobába, ahol ébredtem, leült az ágyamra, engem pedig betakart. Ha akartam sem tudtam volna többet aludni, ezért nem nagyon voltam hajlandó lecsukni hosszabb időre a szemem. “Nem vagy átlagos, erre a nyakamat tenném.” - a hangjából ítélve talán elismerés, vagy egy kis öröm lehetett az, ami ezeket a szavakat mondatta vele. Elmélyedtem a sötétbarna, feketés szemében, próbáltam kitalálni, mi vehette rá, hogy magával hozzon egy ilyen helyre, de nem voltam képes rájönni, mi az az ok, amiért egy fiatal srác magával visz egy 7 éves, ismeretlen lányt, akinek vámpírvér száradt a pólóján.

Új ihlet, új érzelmek.

    A mai nap  nem igazán volt ihletem a bloggal kapcsolatban, leginkább a saját kis dolgaimat intéztem, a szövegeimmel foglalkoztam és rajzolgattam, de most este megragadott egy részlet és addig nyúzta az agyamat minden irányba, hogy abbahagytam, amit csináltam és gépelni kezdek. Nem tudom, mihez fogom felhasználni ezt a részletet, több ötletem is van hozzá, de az aktuális történetem élvezi a legnagyobb előnyt. Na lássunk neki! ;)

(...)
     Egy hatalmas terem felé tartottam. Lépteim visszhangzó zaja törte meg a futásra késztető csendet. Halk zene szűrődik ki a folyosó végén lévő ajtón keresztül, mely olykor rémiszt, olykor hív, de mindenképpen gyönyörű. A hideg levegő megcsapja fedetlen vállamat, megborzongok tőle, de nem fordulhatok vissza. A hideg kiráz az ilyen helyektől. A hatalmas kőoszlopok, amelyek a plafont tartják tele vannak különleges díszítéssel. Megálltam, hogy megnézhessem a kacskaringós, végtelen vonalak halmazát, melyek szemet gyönyörködtető virágokká alakulnak, majd ismét egymásra találnak. Az érzés... elválnak, alkotnak valami káprázatosat, majd újra egymást keresik. Szívembe mart a kép, ami előttem lebegett, rajta egy férfival, akit különösen szeretek.

    Az ajtó kilincsét szorongatva megizzadt a tenyerem. Felvettem a fekete maszkot, melyet némi aranydísz tett a megszokottól eltérőnek, lenyomtam a fogantyút, és elém tárult a hozzám hasonlóan kiöltözött hölgyek és urak tömkelege... Legalább százan lehettünk a teremben, de az én szemem csak egy embert keresett... csak őt, de nem találta. A maszkomhoz illő fekete ruha volt rajtam, mely talpig ért, legalább tíz réteg tüll volt az alsó részében, és az aranyszín virágok tették még előkelőbbé. Egy magas férfit figyeltem, a megszokottól eltérően volt felöltözve. A fekete zakó, amit viselt, nem hasonlított annyira a komornyikéhoz, mint amilyet általában viselni szoktak az emberek egy ilyen helyen. Vékony volt, de nem a törékeny fajtából, a bőre fakóbb volt a sajátomnál. Mosolyában bújkált valamilyen szintű vágy, sőt, szinte tapintható volt a körülötte bolyongó feszült epekedés. Nem tartozott közénk, a halandók közé, de ez senkit sem zavart. Néha-néha rám pislantott, de azonnal vissza is fordult a vele megegyező magasságú hölgyhöz, aki velem ellentétben feltűnően vörös ruhát viselt, valamint szembetűnően korosabb volt annál a korosztálynál, akik itt táncolnak vagy csevegnek.
   Egy szintén jócskán korosodó férfi állt előttem, közepes magasságú, hallgatag úr. Illedelmesen a kezét nyújtotta, hogy elkísérjen táncolni, azt hiszem azt gondolta, hogy magányos vagyok. Még egy pillanatra a magasabbra pillantottam, a sóvárgásom tárgyára. Találkozott a tekintetünk, persze csak egy pillanatra, mert azonnal vissza is fordultam a saját partnerem felé, majd helyeslően bólintottam. (...)

Nem érzem teljesen elégedettnek magam az elképzelés megvalósításával kapcsolatban, amit nem teljesen értek, de talán egyszer rájövök.. Addig is, sírjaiból, csontjaival ölel: keni526.

Itt halálozok el...

Újabb díjat kaptam Névtelen Senkitől, és majd kiugrik a szívem >.<". Igen-igen, tudom-tudom, ennyinek nem kéne ennyire örülni, de akkor is! Nah, tehát a díj szabályai :).

- Köszönd meg annak, aki adta a díjat. - Arigatou, Thank you, Gracias, Danke, Köszönöm!
- Tedd ki a díjat!

- Másold át és válaszold meg a kérdéseket!

1. Szerinted mitől jó egy blog? ~ Hmm.. Leginkább a tartalmat nézem, de ha átlátható, az ad egy plusz pontyot ;).
2. Vezetsz naplót, és ha igen, mióta? ~ Régóta vezetek, csak vannak hosszabb kihagyós időszakaim, meg mindig füzetet váltok >.<"
3. Szereted a pontosságot, vagy mindenhonnan elkésel? ~ Kóros túl hamar érkezési kórban szenvedek..
4. Az íráson kívül milyen kreatív dolog érdekel még? ~ Háát.. Kreatívan tudok hülye lenni :D. Nah, egyébként szeretek gyöngyötfűzni, origamizni, rajzolni, képeslapokat készíteni, jah, és szeretek papírra varrni virágokat. Jó, néha fonok is, de mostanában elfogyott a madzagom >.< :/.
5. Mindig beleolvasol a linkcserét kérő blogokba? ~ Általánosságban kíváncsi vagyok, így ha nem is azonnal, de előbb-utóbb beleolvasok, és csak azután teszem ki, mint társoldalt (blogot). :)

- Küldd tovább 5 blognak!

My summer story
Könyvfaninfo
Let's go crazy, crazy, crazy till we see the sun
Könyvek erdeje

- Az én kérdéseim:

1. Milyen gyakran olvasol és milyen könyveket?
2. Papíron vagy gépen olvasol többet?
3. Mi a kedvenc zenéd?
4. Milyen hobbit űzöl?
5.Előre megtervezed a napod, vagy csak ahogy esik, úgy puffan?

Google Reader - Felfordul a blogger világ?

    Több blogon látni "Megszűnik a Google Reader, eltűnnek a rendszeres olvasók!"... Mi a franc a google reader? Miért parázik mindenki? Basszus, Július elsejétől nem fogod tudni olvasni a legújabb bejegyzéseket a követett oldalaidon. Más szóval amikor belépsz a bloggerbe, alul nem lesznek ott a követett blogjaid friss dolgai. A Google Reader az a szolgáltatás, ami lehetővé teszi, hogy nekünk, lusta embereknek ne kelljen mindennap xy mennyiségű blogot megnézni, hogy van-e friss, vagy nincs. Következő hónap első napjától ez elérhetetlen lesz, szóóóóóóóval... INDULJON A TÖMEGSZENVEDÉS!!!! - Hihihihihihihhihi (gonosz kacaj) - Nah, visszatérve a lényegre. Noha már 120 ezer 459 millió 534658 százer xy blogon láthattátok már, feltalálták a Blogvin nevű oldalt, ami annyiból áll, hogy regisztrálsz és látod a követett oldalaid újdonságait - elméletben -. Nah meg azt is láthatod, hogy a te blogodat ki követi ezen a Blogvin-en keresztül. De csak láthatod, új bejegyzést még mindig a blogspoton keresztül kell írnod.

Nah, szóval asszem nagyjából ennyi, ha kérdés van, kérdezz, ha nincs, akkor nincs.. Itt az én blogom linkje, remélem mindenki megtalálja, aki eddig követte a blogot.

Prológus

     Mint korábban már többször is említettem, rendszeresen dolgozom az egyik már egyszer megírt sztorimon, amit most újra kezdtem, mert szeretném, ha még jobban meg tudnám írni, mint amilyen előtte volt. Számomra nagyon nagy öröm, hogy végül tegnap be is fejeztem a Prológust, így már dolgozhatok az első fejezeten, aminek már meg van a címe, meg úgy nagyjából egy elképzelés, de az még várat magára. Egyelőre szeretném bemutatni nektek a Blue Pen Stories Prológusát:

Prológus

Olyan világban élünk, ahol immár bárki és bármi szabadon mászkálhat. Alakváltók, vámpírok, vérfarkasok és démonok számos képviselői táboroznak a világ minden részén szabályokat és határokat nem szabva maguknak. Képesek bármely halandót - függetlenül nemétől, korától és mindentől - megölni, elfogyasztani, vagy éppen megszállni és elrabolni a lelkeiket. Jobb esetben csak szimplán kirabolják, rosszabban elevenen falják fel, vagy kínozzák egyes információkért. Akár indok nélkül, nem figyelve a környezetre elpusztítják azt, akit először meglátnak. Sem éjjel, sem nappal nincs nyugalmuk az embereknek, hiszen a különlegességek nagyrésze nappal is kimozdulhat, de a vámpírok csak éjszaka randalírozhatnak, és azt meg is teszik. Másnap reggel több száz nőt és gyereket találnak a földre dobva, kiaszalódva. Volt pár eset még régebben, hogy életben hagyták a szebb nőket, viszont őket is megbabonázták, így "örökké" a szolgájuk lettek. Ezek ellen a bűncselekmények ellen pedig senki nem tehetett semmit.

Eleinte voltak külön rendőrségi és katonai erők, viszont ezek mostanra mind elpusztultak - nem is tudjuk miért? - és nem szerveződtek újra, mert az összes halandó félt, hogy mi lesz velük, vagy a családjukkal, ami érthető is. Minden ilyen természet ellenes lény valami különleges képességgel bír, még azon felül is, hogy léteznek, ami már eredendően képes halálra ítélni mindennemű tiltakozást és ellenkezést. Volt még egy kisebb szövetkezés, amikor pár fiatalabb, középiskolás diák fellázadt és “Takarodjatok genetikai hulladékok” táblákat gyártottak, de ezt az éppen “őrt álló” farkas szét is oszlatta a saját módjának megfelelően.

Pár vámpírt még régebben kinyírtak, azóta pedig a külön erre képzett embereknek kötelességük, hogy vámpír testőrök legyenek, akár akarják, akár nem. A többi faj megvédi magát, így a vámpírok nem kicsit vannak kirekesztve, mert azt gondolják róluk, hogy gyengék, ami nem pontosan igaz.. Nappal természetes, hogy védelemre van szükségük, de éjszaka senki nem mer a közelükbe merészkedni, vagy hozzájuk szólni. A többi faj egyetlen tagja sem. Persze azért az őröknek sem lehet sok gondja, hiszen meglehetősen szép pénzt kapnak egy-egy “akciózás” után, amit épp hogy csak elvégeznek. Leginkább állva alszanak egy-egy koporsó vagy bújós-lyuk előtt, ha pedig véletlenül észrevesznek valakit, aki megközelítené a megjelölt területet, csúnyán néznek rá és elzavarják.

Ami még zavaróbb, hogy minden fajnak - különösen a vámpíroknak és a démonoknak - megvannak a maga rajongói. Vámpíristák, “démonfalók” - ezek egyszerűen elviselhetetlenek, mennyire szerelmesek a démonokba -, olyanok, akik kedvelnek a farkasokkal ágyba járni, és a lehető legrosszabbak az egészben: akik a vérüket akarják adni bármelyiknek is.. Nem csak, hogy hálni szeretnének, hanem bedobják mindenüket a közösbe, aztán vagy túlélik, vagy nem. Ez aztán a nagy élvezet.

Mindezek ellenére mégis megmaradt egy szövetkezet, egy csoport, amit inkább egy szervezetnek neveznék. Akik ebben a csoportban vannak, mind az életüket kockáztatják, de még egyszer sem sikerült egyik fajnak sem megtörnie őket. Nem katonák, de nem is átlagemberek. Ezért is utálja az összes faj ezt a szervezetet. A neve T.L.T.Sz., ami teljes néven Természetellenes Lényeket Tagadó Szervezet. Jelenleg körülbelül 50 tagja van, közülük csak egyetlen egy eltérő nemű, ő egy nőszemély, aki mellesleg én volnék. Szóval a T.L.T.Sz-nek kb. 50 tagjából egy vezető, a többiek pedig osztagokra vannak osztva.

Remélem, hogy tetszett, várom a véleményeteket, hiszen ebből élek.

Újabb elmebeteg gondolattal ébresztett a hajnal..

Az Alice Csodaországban című történet mindenkit elkapott... A játék készítőket, Japánt, a filmrendezőket és a történet írókat is. Rengeteg Fanfiction-t találhatunk, akár keresünk, akár nem, hiszen némi betétet kivettek belőle és átírták, vagy az egészet úgy ahogy van egy új színpadra emelték. Bevallom őszintén, az eredeti könyv, melyet Lewis Caroll írt, nem fogott meg. Nem tudtam az első két oldalnál tovább olvasni és szomorúan vittem vissza a könyvtárba, a csalódott képemmel együtt. 

    Elsőnek akkor hallottam, hogy kiadták könyvben is, amikor egy oldalt böngésztem.. Másodjára akkor kerültem szembe a lánnyal, amikor bátyám megtalálta az "Alice Madness Returns" nevű játékok, ami különösen tetszett. Ekkor döntöttem úgy, hogy elolvasom az eredeti történetet, mivel azt gondoltam, hogy ilyen jó játékot biztos egy jó sztoriból kreáltak. Úgy érzem, tévedtem. Ezek után hanyagoltam a témát, és csak két évvel később - pár hónapja - került elő újra, akkor egy film formájában, amit élveztem. Húztam a számat, nem igazán akartam megnézni, de az lett a vége, hogy még kétszer megnéztem AZNAP. 

    Az ötletem alap pillére az volt, hogy most olvasom a True Blood sorozatot, ami vámpírokkal és más természet fölötti dolgokkal dolgozik. A második ehhez kapcsolódó gondolatom az volt, hogy van egy Alice-szerű lány. A többi elképzelés pedig egy kis összegyúrás : egyes "mesék" alap elemeit összeszedném egy történetbe, szóval most dolgozgatok az ügyön. Összesítve eddig ennyit mondhatok róla:

 
- A lány, aki olyasmi, mint Alice, vámpír.
- Évszázadokig aludna bizonyos okból.
- Az ébredésekor egy girnyó, csontos, beszélő macska ülne mellette.
- Mindig lenne nála egy pakli kártya, amivel különlegességeket művel.




Tehát ennyi az össz. elképzelésem, később még nyilatkozok. Addig is véleményezzétek újabb elmebajomat, hiszen mindig imádom olvasgatni, amit írtok *.* .

Talált képek..

A mai bejegyzésben képeket fogok mutatni, mivel mostanában rengeteg szépszéget - drágaszáááág - találtam Deviantarton. Előre szólok, hogy a pontos linket nem tudom, ezért nem is jelzem. >.<"

 

Egyik kedvencem. Talán történet is készül hozzá.

 

 

 

Egy gyönyörű rajz...

Újabb díj

Mire hazaérkeztem az osztálykirándulásról - amiről egyébként fogok majd írni bejegyzést - bezsebeltem még egy díjat, amit ismét Névtelen Senkitől kaptam. Köszönöm neki! :))

Szabályok:

1., Tedd ki a képet!
Tessék:

2., Írj 11 dolgot magadról!

- Egyik percről a másikra vagyok képes idegbajossá válni.
- Szeretem az animéket és mangákat.
- Régen nagyon fiús voltam, mára ez kevésbé igaz (de még mindig nem vagyok a lányok mintapéldája)
- Utálom, ha valaki majmol egy sztárt és folyton róla dumál.
- Szeretek idegenekkel társalogni, ha olyan a téma.
- A kávét édesen, a csokit keserűn szeretem.
- Van egy ilyen című történetem (Choco  Caffe - Édes kávé, keserű csoki)
- Érdeklődöm az álomfejtés, és más ezoterikus dolgok iránt, de nem hiszek a jóslásban és a horoszkópokban.
- Gyűjtöm a plüss macikat és más állatokat.
- Van 7db ezüst érmem, de sem arany, sem bronz érmem nincs.
- Sosem érdekelt a divat, a smink, meg az ilyen jellegű dolgok.

3., Megválaszolni 11 kérdést:

- Mikor kezdtél el történeteket írni?  Pontosan nem tudom, talán 2-3 éve.
- Mit teszel, ha elfogy az ihlet? Mások könyveit olvasom, és tök átlagos emberként viselkedem.
- Készítesz vázlatot, vagy csak belecsapsz a lecsóba és hadd szóljon? Mikor hogy.. Van egy sztorim, amit vázlattal készítek, de a többinél csak lecsóba csapkodok. - Ne felejtsd, nem mindegy, hogy Csapba szarni, vagy szarba csapni. ( De ezt most nem tom, hogy jutott eszembe..)
- Tudsz repülni álmodban? Nem emlékszem minden álmomra, de eddig egyikben sem tudtam. Nem is akarok.
- Mi a kedvenc ételed? Tejbegríz, Puding, Milánói makaróni és vajkrémes kenyér
- Milyen stílusú zenét szeretsz? Huh, nem igazán stílushoz kötöm, inkább magához a zenéhez, így erre nem tudok válaszolni. Azt hiszem mindegyikből egy kicsit ;)
- Írás közben hallgatsz zenét, vagy csöndre van szükséged? Is-is. Legtöbbször hallgatok.
- Haragtartó vagy? Két másodpercnél tovább nem tudok haragudni senkire, viszont nagyon sokáig emlékszem rá, hogy mi volt az, amivel megharagított.
- Társasági lény vagy, vagy inkább introvertált? *Keres a szótárban* Bármi is az az introvertált, én inkább társasági lény (lány)-nak születtem.
- Milyen idegen nyelven tudsz? Tanulok angolt.
- Szereted a lecsót? Hohó, ez ilyen lecsós kérdés sor, úgy tűnik. Egyébként imádom, csak már régen ettem :(.

4., Kérdezz 11-et!

- Mit csinálsz szabad idődben?
- Mi volt a fő indok, amiért blogolni kezdtél?
- Szoktál a környezetedből kiemelni "karaktereket"?
- Milyen segítséget szoktál használni az íráshoz?
- Van valami, amit gyűjtesz?
- Mi az, amit mindennél jobban szeretsz?
- Ha bárhová elutazhatnál, hova mennél?
- Milyen misztikus lényt kedvelsz?
- Álmodtál már meg megtörténő dolgokat?
- Milyen az ideális barátnőd?
- Bulizós vagy inkább csendes típus vagy?

5., Küldd tovább 11 bloggernek!

Akiknek tovább küldöm:

Három napszak
Inspire
További blogok keresése folytatódik....

Be vagyok zárva..

    Rácsok közé vagyok zárva.. Kirepülnék, de csak rácsokba ütközöm, s rájövök, innen nem juthatok ki. Kalitkába zártak, elérték, amit akartak. Rabságban, oda hurcolhatnak, azt csinálhatnak velem, amit akarnak. De nem törhetek meg, kitartással talán... Talán mi? Talán az idő múlásával elengednek, s egy újjá született lényként, szabadon tehetem azt, amit akarok? Korlátokba ütköznék. Annak esélye, hogy innen kijussak, nagyon kicsi, s még így is, hogy van rá esély, ha kijutnék, mit tennék? Lennének szabad terveim, elképzeléseim? Olyan vágyaim, amit nem mások szőttek nekem? Olyan álmaim, amit nem azok erőltettek belém, akik körülöttem vannak, voltak, lesznek? A szárnyaimra rég nem támaszkodhatok... már azt is elfelejtettem, hogy kell repülni, saját döntéseket hozni.. Az álarc, amit rám ragasztottak, a ketrec, amibe bezártak, mind-mind már olyan hely, amihez hozzászoktam. Ha akarnék sem tudnék belőlük kiszakadni..
    Sötét van.. Lehet, hogy a lelkemet látom, a szívemet, vagy csak a kint lévő fénytelen teret, de úgy érzem, ez nem csak ennyi. A hold sem ragyog, pedig az ablakon keresztül a fénye beszokott szűrődni. Ez talán tényleg a saját belső énem? Ilyen sötét, akarattal nem rendelkező, gyáva lélek az enyém? Hallom, ahogy kint csicseregnek a madarak, hallom, hogy milyen hangja van szárnycsapásuknak. Erőlködök, érzem, ki fogok jutni innen! - vagy még sem, s még mindig próbálok kijutni, de minden akarat erőm elszállt. Fogságban vagyok, voltam, s maradok, így fognak eltelni a maradék napok. Az ő madaruk vagyok, az árnyaké, s nem fognak elengedni. Sem könnyen, sem nehezen. Rácsok, árnyak, éles fájdalmak közé vagyok zárva..

Kerek ötszázas..

    Mindig nézem, mennyi látogatóm van, hogy haladok, milyen helyekről látogatnak, sőt, mindegyiknek nagyon örülök, de a legjobban eddig a mai nap örültem: Kerek 500 látogatóm volt! Uhh, őszintén szólva sosem gondoltam volna, hogy elérem ezt a számot, így most nagyon-nagyon örülök.. Köszönöm szépen!!!

    A másik, aminek nagyon örülök, hogy most, hogy ballagunk, a pedagógus napon (a keringőn kívül) műsort kell adnunk, és az offőm megkért, hogy a tantárgyakhoz én írjam a verseket, így egy csomó vers, amit elfogunk mondani, a saját tollamból származik, némi átalakítással *.*.

    Ezek mellett most nagyon fel vagyok pörögve: év vége, péntek-szombat két napos kirándulás (bicikli túra és strand) - erről majd kaptok beszámolót -, találtam néhány újabb jó zenét, folyamatosan gyártom a szövegeim, és még jól is érzem magam - kivételesen - a bőrömben. Jah, és üzenem mindenkinek:

NE TÖRŐDJ SENKI VÉLEMÉNYÉVEL, HA JÓL ÉRZED MAGAD, TÖKÉLETES VAGY!