Frissen, ropogósan, egyenesen az elmémből.

Gyermekek vagyunk, most, s örökre,
szívünkben rejtőzve keressük a felnőttet.
Gyerekek vagyunk, azok maradunk, tudjuk,
hogy egyszer majd mindenkit elhagyunk.
Gyermekek vagyunk, tudatlan emberek,
segítségere szorulunk minden kis lépéshez,
hogy elinduljunk, megálljunk és sétáljunk életünk útján,
döntéseket hozzunk, barátságok árán..
Gyermekek vagyunk, vágyunk a jóra, a szépre,
hogy egyszer csak eljöjjön a gyermeklét vége,
de felnőttek vagyunk, mindenünknek ára van,
s ezt elfogadva, tudva tesszük azt, amit ellenzünk, mi magunk.
Szorítjuk valaki kezét, félve a fájdalomtól,
de muszáj elengedni, csak ez kárpótol:
"visszajön majd.". De nem jön, s tudom,
még is jó érzés elhinnem, hogy volt valaki,
egyetlen egyszer a szívemben.
Fájnak a sebek, szavak, hangok,
Néha azok, miket belül hallunk.
Képzelgünk, álmodunk, vágyunk és várunk,
Felnőttek módjára barátainkért kiállunk.
Ma felnőtté válunk, vártuk és most vissza mennénk,
Kell minden szép emlék, hogy csak az, az legyen a miénk.
Mennénk már, előre, hátra, mennénk mindkettő irányba,
Rájövünk, nem eshetünk abba a hibába, hogy visszamenjünk a múltba.
Csak előre, előre, előre a jövőbe,
A múltban már voltunk, ne menj sehová, csak előre!
Indulj már! Pereg az idő, kattog az óra,
A kíváncsiság vinne, de nem mozdul a lábad.
Felnőtt vagy már, irányítsd hát magad.
Gyermekek maradtunk, maradunk örökre,
A felnőttség csak a szív egyik őre,
Nem létezik igazi, ténylegesen felnőtt ember,
A kor nem jelenti azt, hogy nem lehetsz gyermek.
Minden ember gyermek, s minden gyermek ember,
Élőlény és ezt fel kell fogni ésszel.
Hoznak döntéseket, fognak fel dolgokat,
Csak néha-néha máshogy oldja meg a gondokat.
Te is gyerek vagy, leszel is örökre,
Van a szívednek egy olyan tükre,
Melyben meglátod magadat, a régi énedet,
A jó játékokat, szép élményeket,
S meglátod benne azt is, amit nem akarsz,
Gyerek vagy te is, s az is maradsz.