4. Fejezet - Harc a baráttal, vagy háború az életért?

4. Fejezet - Harc a baráttal, vagy háború az életért?

Három hét telt el azóta, hogy nem láttam és hírét sem hallottam a furcsa vámpíroknak. Mostanában nem nagyon van munka, így végre életemben először kipihenhettem magam. Az utcán sétálva pár plakát kapta el a figyelmem: “Black Rose Angel”. Istenem, ennyire idióta nevekkel képes valaki debütálni? “A nem rég befutott banda ellátogat hozzánk.” Na és? Nem hiszem, hogy annyira felkapottak lehetnének. Még sosem hallottam róluk. Tovább sétáltam, egyenesen a bázisra.

Ahogy vártam, a főnök már a szobában várt az asztalomnál. Szóval megint szét kell csapnom a vámpírok között. Mikor adják már fel végre?
- Hitaria, lenne egy feladatod a következő egy- két hétben. Kivételesen csak akkor kell megölnöd a lényeket, ha rád támadnak, viszont valakit, pontosabban valakiket meg kéne védened.
- Szóval újdonsült testőr lettem. Azon töröm az agyamat, hogy te mennyit is kaszálsz rajtam? Ettől függetlenül... kiket kell bébicsőszölnöm?
- Van egy együttes, aki nem rég debütált és igen híresek. Két hétre ide jönnek, itt lesz egy koncertjük, autogramm osztás, meg ilyen sztáros ügyek, rájuk kéne vigyáznod. Azt mondják nem régen rájuk támadt néhány farkas, ezért nem igazán akarnak védelem nélkül fellépni. A Black Rose Angel-ről lenne szó. Egy lány az énekesük, van egy dobos és egy gitáros srác.
- Szóval ők azok... miért érzem úgy, hogy nem csak egy szimpla védelemről lenne szó?
- Azért, mert be kell állnod énekesnek. - Kacagni kezdtem. Teljes erőmből röhögtem, aztán megértettem. Daniel komolyan gondolja. - Már aláírattam velük a papírokat, az összeg pedig 500.000 dollár. Ennyit fizetnek a szolgáltatásaidért, szóval kérlek viseld gondjukat.
- Na azt várhatod, mikor fogok énekelni! A világ összes pénzéért sem! - Tuti azért íratta alá velük a papírokat, hogy ne tudjak kibújni az ügy alól... Ezt az idegesítő fickót előbb- utóbb megnyúzom.
- A koncert ma lesz, kérlek addig tanuld meg a szöveget. Itt van. - Nyújtott át egy papírt, amin legalább két vagy három dalszöveg volt leírva. A fene. - Itt van mellé egy cd külön neked, hogy könnyebben megjegyezhesd a ritmust is. A fellépős ruhádat majd négy körül megkapod, utána lesz egy órád, hogy elkészülj és ötkor érted jön a banda. Megyek is, nem akarlak zavarni. - Keresnem kell valamit. Bármit, ami a kezembe akad, hozzá vágok. Ezt képes volt nélkülem eldönteni? Szétrobbanok a dühtől! Biztos tök idióta szövegeik vannak, én itt fogok elpusztulni, ha ezt mind meg kell tanulnom!

Vetettem pár pillantást a papírra, ami félig gyűrötten előttem hevert. “ Ha a hold újra az égen ragyog, kérlek, mondd, hogy meghalhatok. A mélybe zuhanok, a kezem emelném, de megdermedek, most már itt a vég. Sajnálom, valamit nem mondtam el, benned találtam meg azt, mit szerethetek. Halld a hangom, utolsó szavaim, csak neked szólnak, benned éltek vágyaim. “ Egyszerre merült fel bennem rengeteg érzés ezzel a szöveggel kapcsolatban, de a szimpátia nem szerepelt közöttük. Kemény fél órámba telt megtanulni egyetlen egy dalt, azt is úgy, hogy egy csomó hibám volt benne. De legalább mire a ruhám megérkezett, sikerült. Egy fekete bőrkabát, ugyanilyen, rövid szoknya, tüskés boka csizma, és egy póker kártyás póló. Az ízlésük... hagyjuk, inkább nem mondok semmit. Egyre jobban kezdem úgy érezni magam, mint egy emos. Felkötöttem a hajamat és átöltöztem a ruhába. Pont a méretem volt, bár azt sejtem,  honnan tudták. A cd-t kidobtam egy kukába a dalszöveges lappal együtt - ezért bármelyik rajongó megkövezne - és kimentem a kapuhoz. Pontosan ötkor egy sötét színű autó állt meg előttem és egy nagyon csinos hölgy szállt ki belőle. Egy nagyon csinos, vadóc, laza lány.
- Szóval te vagy a mi őrkutyánk? Üdv, én vagyok Lisa, de szólíts csak Lis-nek. Ugye te nem vagy rajongó? A főnököd azzal kezdett, hogy autogrammot kért tőlünk. - Oh, szóval így. Daniel, meghalsz. Viszont nem igazán tűrném, hogy kutyának nevezzenek...
- Nem, én még sosem hallottam rólatok ez előtt a nap előtt, szóval nem kell aggódnotok. Viszont arra megkérhetlek, hogy mellőzd a “kutya” megnevezést? Nem igazán fűlik fogamra, hogy így szólíts, akár sztár poronty vagy, akár nem. Köszönöm.
- Nekem nyolc. Amíg nem cseszed el a szöveget, addig bármit. Legalább öltél már bármit is azelőtt, hogy elénk álltál, vagy csak kisorsoltak a sok kezdő közül? - Kezd felmenni az agyvízem... Kezdő? Mély levegő, beszív, kifúj, beszív, kifúj...
- Úgy tűnik magadon kívül semmire sem figyelsz. Alexandra Hitaria vagyok, a város legjobb és leghírhedtebb vámpírvadásza. Remélem a kezdő alatt azt értetted, hogy több ezer vámpír és más egyéb lény vére tapadt a kezemhez.
- Oh, akkor jó. Nem véletlenül fizettünk annyit. A lényeg, hogy szállj be, énekelj jól, aztán kísérj el az autóig. Utána csinálsz, amit akarsz. Ez így fog menni a következő két hétben, aztán mi lelépünk. - Nem hiszem, hogy ilyen egyszerű lesz, de mindegy. Alapból az, hogy színpadra kell lépnem... De legalább nem kell velük mennem oda , ahol aludnak és kísérgetni őket minden percben. Ez azért megnyugtató.

Beszálltam az autóba és körülbelül olyan negyed óra alatt a helyszínen voltunk. A hátsó bejáraton mentünk, volt egy öltözőnek nevezett rész, ahol egy sminkes várt ránk. Pontosabban négy, mindenkinek egy. Életemben ennyi kence- ficét nem kentem még magamra. Végül kaptam egy fekete csillagot a bal szemem alá. De jó, ezzel komolyan azt akarják elérni, hogy szeressék őket? A fiúk kivonultak a színpadra, és elfoglalták a helyüket. A közönség máris sikoltozik és ordibál, pedig még semmit sem csináltak. Következő alkalommal a hölgy mászott ki, én pedig azt a “parancsot” kaptam, hogy amíg nem szólít, nem mehetek ki. Szerencsére nem hallottam, mit mondott rólam, csak azt tudtam, hogy nyújtja a kezét, ezzel jelezve, hogy toljam ki a képem. Ha most elrontom, szerintem kereszten végzem. Három dalt énekeltünk, elméletileg jónak kellett lennie. Ami jobban zavart, hogy a közönségben ott volt Ai és egy másik vámpír, aki számomra ismeretlen. A lány nem élvezte annyira, mint a pasi, ami szemmel látható volt még egy átlagos embernek is. Megértem, elég fura daljaik vannak, ráadásul még én is éneklek...

Mikor vége lett, a csipet- csapat elindult ugyan arra, amerre jöttünk. Egyenesen a folyosón, aztán az ajtó után rögtön balra a legközelebbi autóhoz. Az ajtó mellett állt a férfi, aki szemet szúrt a közönségben. Előkaptam a fegyverem, de még mielőtt lelőhettem volna, már az autónál volt. A gyorsfutó anyádat, hát muszáj neked most szemétkedni velem? Így is eléggé kivagyok. Ők vadásznának a csapatra? Aiék? Azt nem hiszem, viszont ő is itt van a közelben. Sokkal erősebb, mint volt. Fogadni mernék, hogy megtanulta használni az erejét. Ha nem is teljesen, de eléggé ahhoz, hogy nehézséget okozzon bárkinek a legyőzése. Ha még vért is fogyaszt, közel harcban semmiképp sem fogom tudni legyőzni. Talán még így sem.

A vállam felett suhant el egy fekete lepke. Ha jól figyeltem, akkor pontosan előttem van az egyik fánál a főnöke is. Kettévágtam a lepkét. A fa felé lőttem, ahonnan észleltem azt a kis szagot is, amit Ai és az ereje áraszt. A fickóval felesleges lenne foglalkozni, nem elég, hogy gyenge - a gyorsaságán kívül - ráadásul még csak veszélyesnek sem veszélyes. A fogait sem húzta elő, valószínűleg csak rajongó. Csillogott a szeme, mint a gyémánt, miközben a nőt nézte.

Végre Ai is előlépett. Ahogy vártam, sokkal magabiztosabb. Célja van, de hogy mi, arról fogalmam sincs. Kifújtam a levegőt és kezembe vettem a másik pisztolyom is. Annyit minden esetre meg kell jegyeznem: Nem engedhetem közel magamhoz.
- Most, hogy már a farkas is színre lépett, kezdhetnénk a játékot. - A férfi túljátszotta a “szerepét”. Olyan színpadiasan adta elő, hogy ha egy színházban lennénk, talán még el is hinném neki.
Ai suttogott valamit magában, de nem hallottam, mit. Csak a szája mozgását láttam. Ha a szívemre hallgattam volna, közelebb léptem hozzá és kérdőre vontam volna, de az eszem olyan mélyen belém véste, hogy most lehetséges ellenségként állunk egymással szemben, hogy egy lépést sem tudtam tenni. A lábam a földbe gyökerezett, de ez remélhetőleg nem olyan látható.
- Szóval, mit is keresünk itt? - Vonta felelősségre Ai a másik vámpírt.
- Játszunk egyet. Nem kell legyőznöd, vagy ilyesmi, csak játszunk. - Játék? Az én bőröm árán akar ez a fickó játszani? Ha végeztem, ő lesz az első, az utolsó, és az egyetlen áldozata ennek  napnak.
- Szóval... - Fordultam Ai felé, akiről le rítt, hogy semmi kedve az itt léthez, de ha már itt van, akkor elfogadja azt, amit tennie kell... Istenem, csak egyszer lenne olyan, hogy ne kelljen senkit megölnöm... - Ez a lény itt nem akarja bántani a bandát. És te sem. Nem ti vagytok azok, akik vadásznak rájuk. Más szóval... velem van dolgod, igaz? - Alexandra, időhúzásból ötös!
- Nem egészen. Dolgom van a bandával is. - A férfi mélyebb hangja nem jelzett komolytalan szándékot. Ajaj... Mi lesz itt, ha nem figyelek? Az biztos, hogy ez a férfi segített Ai-nak, hogy erősebb legyen. De ő mennyire erős? Milyen okkal ment az autóhoz? Miért nem lőttem le azonnal, ahogy észre vettem? Azt hiszem nagy balhé lesz, ha ez a főnök fülébe jut...
- Értem- értem. Szóval így. Ha autogrammot akarsz, nesze itt az enyém, én nem bírom a zenéjüket. - Dobtam oda neki egy kártyát, rajta a csaj aláírásával. Eredetileg azt hiszem valami papírról téptem le, és ragasztottam egy keményebb kartonra, de már nem tudom pontosan.
- Bocs, de ez nem ilyen egyszerű. - Mély levegőt vettem, de abban a percben ki is fújtam azt. A komolyság és kegyetlenség elegye ült ki az arcomra. Utálom ezt.
- Kár. Álmos vagyok, fáradt, és dühösebb, mint bármi más. Nem hiszem, hogy most kedvem van vámpírosdit játszani. - A férfire fogtam a fegyverem. Kibiztosítottam és tartottam. Nem reagált. Külsőre nem. Az agya elméletileg kattogott, de az is lehet, hogy csak a sajátomét hallottam.
- Ugyan, kérlek. Nem én vagyok az ellenséged. - A nevetése szánalmat vésett a szívembe. Sajnálatra méltó, milyen egyszerűséggel tudnám megölni, ha nem lenne ilyen távol. Abból következtetve, hogy gyors, fogadni mernék, hogy kitérne a golyó elől, amikor nem számítok rá.
- Tudod... Senki sem mondta egy szóval sem, hogy nekem minden vámpír az ellenségem. Azt sem hallottam senki szájából, hogy az én ellenségem lennél. Én csak azt mondtam, hogy nincs kedvem vámpírokat ölni. Soha semmi komolyabb okom nem volt, hogy egy vámpírt megöljek. Arra sem, hogy tömegeket öljek meg. Arra van okom, hogy azt a vámpírt öljem meg, aki rátámad, vagy a közelébe férkőzik a küldetés feladójának. Ebben az esetben ahhoz az autóhoz. Más részről... Ha arra célzol, hogy Ai az ellenségem... Nevetnem kell. Ai még annyira sem az ellenségem, mint te. Az, hogy egy ostoba játék miatt, amibe te rángattad bele, pillanatnyilag az ellenfelem, az nem jelenti azt, hogy nem adnám érte az életem, vagy hogy megölném, ha arra lenne helyzetem.

-Valamit félre értettél. Ön szántamból vagyok itt, sőt én kértem fel őt. - A szavak bántották a fülem. Szóval így. Ebben az órában már sokadjára veszek mély levegőt.

-Így igaz. Mi okom lenne kényszeríteni a kedvesem? - Minél többször hallom a hangját, annál inkább undorodom tőle... Kedvesem? Röhög a vakbelem. Kínomban elkezdtem röhögni és a hasamat fogtam. Ott görnyedtem két vámpír, és egy most befutott csapat előtt, és röhögtem torkom szakadtából. Ha megkérdeznék, miért röhögök, talán sírva fakadnék. De nem tehetem. Végre megnyugodtam, így megtudtam szólalni. Mélyen Ai szemébe néztem

- Hát... Nem zavar. Nem gondoltam volna, hogy egyszer pont te fogsz ilyen jó ötlettel elő állni. Kérlek viseld gondomat. - Összekapartam a gondolataim, és magamat a képzeletbeli padlóról. Ez aztán jól kiütött. Hogy gondolhattam, hogy egy vámpírban bízhatok? Az autó sofőrjére pillantottam. Lőttem egyet a vérszívó felé, aki így egy nagyon picit, szemmel láthatatlanul kitért a golyó elől, és az autó elszáguldott, amilyen gyorsan csak tudott. Ai már mozdult volna, de a férfi megállította. Nem tudom, milye ő ennek a csajnak, de hogy hallgat rá, az kicsit zavar. Úgy érzem, ez a férfi erősebb Ai-nál és nálam is. Pontosabban nem erőben, hanem észben.
- Kezdhetjük? - Ai csak áll és áll. Mint valami kutya, úgy hallgat a pasira, aki egyre jobban idegesít. Egyszer tuti kinyírom. Mintha már nem elkezdtem volna... Már akkor el volt döntve, mikor kiléptem azon az ajtón. Felesleges szavak.
- Ja. - A szó csak kiesett az ajkaim közül. Semmi kedvem nem volt laposra verni valakit, vagy laposra veretni magam.

    A lány a zsebébe nyúlt és elővett egy csomó cukrot. Most kezd neki édességet zabálni? Tévedtem. A vámpír cukrokat pöckölget. Néhány a lábam elé esett, de a legtöbb eltalált. Nem mintha belehalnék. Idegesítő. Felszedtem néhányat, ami lepattant rólam és eltettem a zsebembe. Egyet, ami a kezemben maradt, kibontottam és megettem. Ha talán méreg lenne benne, egyszerűbb dolgom lesz. Narancsos volt, nem különösebben édes, inkább csak olyan, mint egy átlagos cukor. Megszorítottam a pisztoly markolatát és az eget bámultam. Komolyan ilyen hülye vagyok? Egészen eddig izgatottan vártam, milyen lenne, ha harcolhatnék az igazi, erős Ai ellen, most meg csak azon gondolkozom, hogyan vethetnék véget ennek a baromságnak? Egy idióta vagyok.
    Az előző lelkifröccs után kedvet kaptam a harchoz. Ismét Ai szemeit fürkésztem. Bár magamban megtaláltam a lelkesedés egy apró szikráját, ő még mindig ugyan azzal a kifejezéstelen arccal állt. Közvetlenül a lába elé lőttem, de nem nagyon zaklatta fel. Közelebb sétáltam. Nem gondoltam olyasmire, hogy megharap, hogy megüt, vagy hogy bármi bajom eshetne. A késem otthon maradt. Nem mintha sokat érnék vele, de ez olyan, mintha a védelmi falamból kiszedtek volna egy téglát. Már előtte álltam. A fegyverem a mellkasához szorítottam. A kezem csak úgy magától mozgott. Mire feleszméltem, a pisztolyom sehol nem volt. Még szerencse, hogy azokat hoztam, amelyikeket nem annyira drágán szereztem. De akkor is, azt a pisztoly tolvaj jó eget, adod vissza a fegyveremet! Értetlenül néztem a lányra, aki előttem állt. Egyre figyelmetlenebb vagyok. Ez aztán a zavaró helyzet... Azért remélem nem teszi el emlékbe. A zsebembe nyúltam. Kerestem valamit, komolyan elhittem, hogy csodák csodájára nálam lesz a Desert Eagle-m, vagy valamelyik bicskám, esetleg a kezembe akad egy karó, de a cukrokon kívül semmi. Oh, igaz. Elővettem és megettem még egyet.
- Köszönöm a cukrot. Rég nem ettem már, azt hiszem ez most jól esett... Mondjuk a mentolosat határozottan jobban kedvelem.
- Nekem az édes jobban tetszik. Ezeknek még az ízét is érzem. - Tényleg, egész fura. Egy vámpír, aki halandó kaját eszik. Szóval érzi a cukor ízét. Viszont... miért kezdtünk baráti csevejbe?
- Én nem bírom az édeseket... Sőt, kifejezetten utálom, ha valami túl édes. - Amint kimondtam a pár szót, a hátam mögélépett és a hátamhoz szorította a saját fegyverem. Szóval nem csak én kapcsoltam, harc közben nem bájcsevegni kéne. Nah, törjük a fejünket. Vámpír, mögöttem, fa tölténnyel... Bár nem olyan erős, mint a sima töltények, ez is elég szép sebet képes ejteni, ha jó helyre lőnek. Ai tökéletes helyre célzott ahhoz, hogy beledögöljek, ha ezt a lövést bekapom. Ismét a zsebembe nyúltam. Volt még egy pár cukrom, egy fegyverem, amit nem használhattam, és a kezem, amivel szintén semmit nem tudtam tenni. Ha Ai okos vámpír, akkor minden mozdulatomért belém lő egyet- egyet. A kezembe szedegettem a cukrokat és sorra kibontottam és bekaptam őket. Legalább ne menjenek már pocsékba. Minden esetre Ai nem éppen a legokosabb... Vagy legalábbis az a népművészeti cserépedény mögöttünk, arról nem szólt neki, hogy azon kívül, hogy a hátamhoz fogja a pisztolyt, lőjön rám, ha megmoccanok. Ez persze most kifejezetten nagy előny lenne számomra... Szépen lassan hátra pillantottam a lányra. Nem hiszem, hogy megakarna ölni, de azt sem, hogy nem. A kettő között szédelgek valahol, de hogy melyik felé billen a mérleg tányérja, fingom sincs.
- Végeztünk, Hiro? - Kiáltott hátra. Szóval a pasast Hironak hívják. Értem, ezért még később kap. Ai megunta, hogy várjon. Az első pillanatban, hogy nem figyelt megfordultam ököllel arcon csaptam. Nem tudom, mennyire fájt neki, de a fegyveremet eldobta.   Nem feküdt ki, hátrébb csúszott pár centit. Lehet, hogy ezzel újabb kihívást indítottam ellene? Hupsz... A Hironak nevezett egyed valamikor mögém került, és most ott tapsolt.
- Hogy én mennyire rühellem a te “kedvesedet”.
- Nem vagy egyedül. - Vágta a képembe Ai. Erősen koncentrált, az ereje még inkább érezhető volt. Szinte vágni lehetne a belőlem áradó feszültséget, és a belőle áradó erőt. Közeledik egy másik. Láthatóan Ai is észrevette, a koncentrációja pedig egy pillanatra elterelődött. Mikor az ismeretlen  vámpír elém ért, hamuvá égett. Szóval ezt akartad, te liba? Hmm... Az viszont nem kétség, hogy nem csak én lepődtem meg. A mögöttem álló Hironak még nálam is jobban leesett az álla.
- Tudod... Értékelem, hogy ilyen jól tudsz sütni, de ezt ne rajtam gyakorold. A boltokban lehet kapni csirke húst, ilyeneket, szórakozz azzal. - Ha az eltalál, szép halálom lesz... Még a hamvasztásért sem kéne fizetni, pedig én rendes temetést akartam sírkővel meg idézettel, meg minden vacakkal, amik ilyenkor kellenek.
- Nekem sem a vámpír a kedvencem. Azt hiszem jobb, ha megyünk. Ismertem a fickót és... hát nem igazán vagyunk puszi pajtások a főnökével. - Ai merengett valamin. Ha csak ketten lennénk, megkérdezném ki az, akivel “nem igazán puszi pajtások”, de ezzel a fickóval semmi kedvem egy légkörben lenni.

    Amint kikerültek a látótávolságomból, összerogytam. Azt hiszem eddig is csak a makacsságom tartotta bennem az erőt, de most, hogy nincs mit veszítenem, már az erőm is elhagyott. Simán meghúzhatta volna a ravaszt. Egy percébe sem került volna, hogy megöljön. Túl erős... Túlságosan erős, hogy én, vagy akár bárki a bázisról meg tudja állítani, ha valamit eltervez. Talán az egész országban nincs olyan, aki képes lenne rá. A hátamra fordultam és az eget bámultam. Gondolkoztam. Apám összefüggésben áll Ai-al és az apjával. Simán megölhettem volna Ai faterját, de nem tettem. Most pedig Ai simán kinyiffanthatott volna többször is, de nem tette. Lehetséges lenne, hogy ez tényleg csak egy játék volt? 

Azt hiszem ez a fejezet is elég hosszú, és úgy érzem, a többi csak még hosszabb lesz. A következő - ötödik - fejezetet már két részre fogom bontani, mert az végképp nagyon hosszú. A hetedik fejezettől várhatóan több leírás lesz benne, egyelőre ez még  nem látható. Köszönöm, hogy elolvastátok, remélem tetszett. :))